A politikusok gyermeknapi üzeneteitől ments meg, Uram, minket!

Június elsején gyereknapot ünnepel egy csomó európai és nem-európai posztkommunista és nem kommunista ország. Románia is közéjük tartozik. Állami szabadnap ez, nincs iskola, van egy csomó szórakoztató(nak szánt) rendezvény, például a román parlamentben is. Fontos dolog ez, hiszen tudjuk: a gyermek a jövő letéteményese. A nap valóban szépen indult... de aztán jöttek az ország vezérei és üzentek a drága kis letéteményeseknek. Vagyis bekapcsolták a bullshitszóró ventilátort. Katonás miniszterelnökünk, Nicolae Ciucă volt az első magas rangú rétor az idei gyermeknapon. Már a kezdőmondatával hidegrázást okozott minden olyan embernek, aki csak úgy, kintről benézett a hazai oktatási rendszerbe, mint Weöres szamara (a gyereknapra egyébként kiválóan alkalmas versben). Azt üzeni, hogy:

Azon túl, hogy nem értem az összefüggést a jókívánás és a felnőttként-tudás között (tényleg, ki a franc írja a jóember szövegeit?), én szégyellném magam a miniszterelnök helyében. Hogy kívánhat a gyerekeknek olyat, hogy ebben a folyamatosan és újra darabokra hulló közoktatási rendszerben éljenek sokáig? Ilyen erővel gyakorlatilag el is küldhetné őket a picsába, mint Lenin a gyerekeket a hírhedt viccben. Pedig le is lőhette volna őket, ugye. Igaz, Ciucă úr is csinálhatott volna rosszabbat: például osztogathatott volna a gyerekeknek PNL-s nyalókákat meg kitűzőket. A többi vonatkozó mondata a véletlen blablagenerátor átlagos terméke: oktatás, oktatás, oktatás, jövő, nemzetfejlődés, társadalom-szilárdulás, nyitottság, a másság tisztelete, szolidaritás, empátia. Annak idején a suliban ilyenkor szoktuk töltőceruzából rögtönzött fúvócsövekből papírgalacsinokkal bombázni a táblánál háttal süketelő tanárt. Természetesen szól a miniszterelnök úr a Képzett Románia országprojektről is (melyik gyerek ne ismerné töviről hegyire?). A ma fiatalja a holnap felnőttje (ha a ma lesz a holnap tegnapja, ja), kritikus gondolkodás, polgári öntudat, innováció, digitalizáció, kompetíció (vakációról egy kukk se), na és inkluzív társadalom! Következik a kötelező sajnálkozás-bullshit: jaj, hazánk sok gyermeke nélkülöz, bántalmazva van, közbe kell lépni. Az embernek itt telik meg a szája keserű epével, a mondatokat belengő cinizmus láttán. Igaz, van egy bekezdés az ukrán menekült gyerekekről is, amivel végre teljesen egyet tudok érteni. Na de, kérdem halkan: mit csinált a miniszterelnök úr a háború, a pandémia előtt? Ja, nem volt miniszterelnök. Mossa kezeit. Nem mellesleg: Románia posztkommunista miniszterelnökeinek átlagéletkora alig haladja meg a két évet, hát mit is tehetnének szerencsétlenek. Kicsit szorongva vártam az ország első européer gentlemanjának gyermeknapi üzenetét. Meg is jött:

Ennyi. A semmitmondó absztrakció favicce, ha tetszik. Köszönöm, nincs is több kérdésem. Gyermeknapi kívánságom viszont van: add, Uram, hogy egy szép gyermeknapon vezéreink ne magukat suvickolják, ne szóbuborékokkal hintsék tele az étert, hanem például mondjanak egy igazi mesét. Például a szegény ember legkisebb fiáról. Még akkor is, ha az ilyen mesék manapság nem all-inkluzívak. Frissítés: fogcsikorgatva mondom ki, hogy ismét Marcel Ciolacu PSD-elnök szövege a legjobb. Először is, igen keveset beszél mellé, aztán meg, te jó ég, emberi hangon szólal meg, mondván, hogy az ő családjukban többen voltak testvérek, gyermeknapon szépen összegyűltek, de mivel ő volt a legkisebb fiú, őt zavarták el mindig szódáért és egyáltalán, ő volt a kifutófiú. Aztán ez is elmúlt. Na, ez legalább valami lélekkel fogható.