Június elsején gyereknapot ünnepel egy csomó európai és nem-európai posztkommunista és nem kommunista ország. Románia is közéjük tartozik. Állami szabadnap ez, nincs iskola, van egy csomó szórakoztató(nak szánt) rendezvény, például a román parlamentben is. Fontos dolog ez, hiszen tudjuk: a gyermek a jövő letéteményese.
A nap valóban szépen indult... de aztán jöttek az ország vezérei és üzentek a drága kis letéteményeseknek. Vagyis bekapcsolták a bullshitszóró ventilátort. Katonás miniszterelnökünk, Nicolae Ciucă volt az első magas rangú rétor az idei gyermeknapon. Már a kezdőmondatával hidegrázást okozott minden olyan embernek, aki csak úgy, kintről benézett a hazai oktatási rendszerbe, mint Weöres szamara (a gyereknapra egyébként kiválóan alkalmas versben). Azt üzeni, hogy:
Azon túl, hogy nem értem az összefüggést a jókívánás és a felnőttként-tudás között (tényleg, ki a franc írja a jóember szövegeit?), én szégyellném magam a miniszterelnök helyében. Hogy kívánhat a gyerekeknek olyat, hogy ebben a folyamatosan és újra darabokra hulló közoktatási rendszerben éljenek sokáig? Ilyen erővel gyakorlatilag el is küldhetné őket a picsába, mint Lenin a gyerekeket a hírhedt viccben. Pedig le is lőhette volna őket, ugye. Igaz, Ciucă úr is csinálhatott volna rosszabbat: például osztogathatott volna a gyerekeknek PNL-s nyalókákat meg kitűzőket.
A többi vonatkozó mondata a véletlen blablagenerátor átlagos terméke: oktatás, oktatás, oktatás, jövő, nemzetfejlődés, társadalom-szilárdulás, nyitottság, a másság tisztelete, szolidaritás, empátia. Annak idején a suliban ilyenkor szoktuk töltőceruzából rögtönzött fúvócsövekből papírgalacsinokkal bombázni a táblánál háttal süketelő tanárt.
Természetesen szól a miniszterelnök úr a Képzett Románia országprojektről is (melyik gyerek ne ismerné töviről hegyire?). A ma fiatalja a holnap felnőttje (ha a ma lesz a holnap tegnapja, ja), kritikus gondolkodás, polgári öntudat, innováció, digitalizáció, kompetíció (vakációról egy kukk se), na és inkluzív társadalom!
Következik a kötelező sajnálkozás-bullshit: jaj, hazánk sok gyermeke nélkülöz, bántalmazva van, közbe kell lépni. Az embernek itt telik meg a szája keserű epével, a mondatokat belengő cinizmus láttán. Igaz, van egy bekezdés az ukrán menekült gyerekekről is, amivel végre teljesen egyet tudok érteni.
Na de, kérdem halkan: mit csinált a miniszterelnök úr a háború, a pandémia előtt? Ja, nem volt miniszterelnök. Mossa kezeit. Nem mellesleg: Románia posztkommunista miniszterelnökeinek átlagéletkora alig haladja meg a két évet, hát mit is tehetnének szerencsétlenek.
Kicsit szorongva vártam az ország első européer gentlemanjának gyermeknapi üzenetét. Meg is jött:
Ennyi. A semmitmondó absztrakció favicce, ha tetszik.
Köszönöm, nincs is több kérdésem. Gyermeknapi kívánságom viszont van: add, Uram, hogy egy szép gyermeknapon vezéreink ne magukat suvickolják, ne szóbuborékokkal hintsék tele az étert, hanem például mondjanak egy igazi mesét. Például a szegény ember legkisebb fiáról. Még akkor is, ha az ilyen mesék manapság nem all-inkluzívak.
Frissítés: fogcsikorgatva mondom ki, hogy ismét Marcel Ciolacu PSD-elnök szövege a legjobb. Először is, igen keveset beszél mellé, aztán meg, te jó ég, emberi hangon szólal meg, mondván, hogy az ő családjukban többen voltak testvérek, gyermeknapon szépen összegyűltek, de mivel ő volt a legkisebb fiú, őt zavarták el mindig szódáért és egyáltalán, ő volt a kifutófiú. Aztán ez is elmúlt. Na, ez legalább valami lélekkel fogható.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Nem vehet már részt az egyszerűsített honosításban az Eurotrans Alapítvány a Krónika értesülései szerint. Az RMDSZ szervezete a jövő évi működési költségek támogatásához szükséges kérelmet benyújtotta a magyar kormánynak, választ egyelőre nem kapott.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Harminc napra rács mögé került az a környezetvédelmi alapnál dolgozó felügyelő, aki egy Maros megyei cégtől 45 ezer lejes csúszópénzt kért. Amint átvette az összeget, őrizetbe is vették.
Évtizedeken át a kalotaszegi kézművesség legismertebb központja volt Körösfő, ahol a főút mentén szinte minden ház előtt népművészeti termékeket kínáltak. A rendszerváltás után virágzásnak indult kiskereskedelem azonban napjainkra hanyatlani kezdett.
Eltűnt egy 87 éves férfi, aki vasárnap délelőtt távozott gyergyóalfalvi hétvégi házából, azóta nem tért vissza. A Hargita megyei rendőrség a lakosság segítségét kéri a felkutatásában.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.