„Ki a magyarokkal az országból”-lal, „Székelyföld nem létezik”-kel, törvény írta ünnepeltetéssel, bírságokkal és olyan, a kisebbségek jogairól tartott konferenciákkal, ahová ajtónállónak sem hívnak meg magyart, nem lehet oldani a feszültséget.

Annyi konkrét eredményt mondhat magáénak az új vezetés, annyira felduzzasztotta a román és a külföldi hallgatók létszámát, hogy most már igazán lehetne bennük a törvény tisztelete mellett annyi jóérzés, hogy a magyar tagozatot élni hagyják.

Most ismét úgy tűnik: azért, hogy néhány pártkatonának megmaradjon a munkahelye, feláldozzuk a romániai magyarok érdekeit.

Az egyik szupermarket Nagyváradon megvalósította a teljes és feltételek nélküli,határokon átívelő nemzetegyesítést. Még mondja valaki,hogy a multik a magyar nemzet ellenségei.

Természetesen könyvet. Mármint, hogy ezt vinnék karácsonyra az összes ismerősömnek, barátomnak. Lehet, hogy többször kellene fordulnom, de megérné.

Természetessé kellene váljon a nyitottság, kevesebb közleményt szeretnék olvasni, s több őszinte választ kapni az érdemi kérdésekre.

Valakinek az elméje nem egészen ép. A magyar vezetők egyenesen a Jóistenhez küldték kommunikációs tanfolyamra Csűry Istvánt? Vagy csak ezzel a planetáris ostobasággal bújtak el a válasz elől?

Szóval hosszú évtizedek után végre csökken az egyházba vetett bizalom. Hála istennek!

A váradi Moszkva Kávézó az emlékezetes találkozások és rendezvények alternatív helye, melyet fiatalok működtetnek fiataloknak, immáron öt éve. Interjú.

2014-ben egy újabb sztereotípia van születőben a székelyekről: az igazi székelyek lopnak.

Huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után ugyanis a román hatalom két, csontigható üzenettel jelezte az erdélyi magyarságnak, hogy nincs vége a meghurcoltatásnak.

Hamisan tanúskodik, aki a legújabb kort december 22-től és Bukarestből datálja. Az 1989. december 11-én a Magyar Televízió Panoráma műsorában sarjadt, és december 15-én Temesváron Tőkés László református lelkész parókiáján és paplakja előtt bontakozott ki.

Ha kilépnek, akkor miért a megígért, szinte feltétel nélküli támogatás? Miért szavazzák meg az új kormányt, ha még összetételét, programját sem ismerik?

Aámunkra egyáltalán nem hozott nemzeti egyenjogúságot a rendszerváltás, hiszen a nacionálkommunizmust az elvadult államnacionalizmus váltotta fel.

A most megválasztott államelnök mögött felsorakozott politikai erőktől balgaság lenne elvárni, hogy – mintegy viszonozva a székelyek lelkes szavazatait – engedményeket tesznek.

Nem úszhattuk meg idén sem a kötelező december elsejei botrányt. Hány nemzeti lobogó kell a boldogsághoz?

A mostani ellenzékbe vonulás felér egy ideológiai határvonal meghúzásával, ez pedig erőteljesen korlátozhatja az RMDSZ mozgásterét, és ebből eredően az érdekérvényesítési lehetőségeit.

Ha nem vigyázunk, az egyre növekvő terheket cipelő fiataljaink lassan észre sem veszik, mennyire keskeny a palló a verbális és a fizikai agresszió között.

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.