// 2026. június 30., kedd // Pál
Farkas Réka Farkas Réka

Cél nélküli útkeresés

// HIRDETÉS

Mindaz, amiről most ünnepelve szónokolnak az RMDSZ korábbi és jelenlegi vezetői, tíz-tizenöt évvel ezelőtti megvalósítás, az apró lépések politikája jó ideje helyben topogássá változott, melyet mostanság egy-egy visszalépés is fűszerez.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2015. február 09., 08:24

„So­káig lehetett dicsekedni a visszaszolgáltatással, a visszaszerezett hektárok százezreivel, csakhogy éppen a szövetség politikusainak segítségével tűnnek el az erdőrengetegek, a Székely Mikó Kollégium példája pedig jelzi, az egyházak vagyonának kínkeservesen visszakaparintott töredékét is bármikor újraállamosíthatják.

Az anyanyelvhasználat tömbmagyar vidéken természetes része mindennapjainknak, de nem az a szórványban, s bizony, még itt, Szé­kelyföldön is gondot jelent hivatalos alkalmazása. Hogy regionális nyelvvé nyilvánítsák, éppen olyan elérhetetlen álomnak tetsző, mint az autonómia. A magyar oktatás ugyanoly silány állapotban, mint a román, évtizedek után most kezdenek stratégián gondolkodni azok, akik még a törvény nyújtotta lehetőségek érvényesítését is képtelenek voltak elérni. Megállíthatatlanul fogyunk, óvodák, iskolák szűnnek meg. S mindez csak néhány vetülete életünknek, azok az »eredmények«, melyekkel oly előszeretettel dicsekedtek az elmúlt esztendőkben politikusaink.

Miközben újratervezésről beszélnek, célokról, melyek nem változtak, ezek mibenlétéről alig hallani. Ködösek, távoliak, valami, ami megmaradásunkat szolgálja... Lennének kézenfekvő kapaszkodók – lásd a különböző autonómiaformák –, ám ezek csak kampányok kényszerében kerülnek napirendre, a mostani ünnepi hétköznapokra maradnak az egységről, a szolidaritásról, a jogainkért vívott harcról szóló üres frázisok."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában
Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro
Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában
2026. június 22., hétfő

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány
2026. június 17., szerda

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

Egyes állatok egyenlőbbek?
2026. június 11., csütörtök

Egyes állatok egyenlőbbek?

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...