// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia
Mózes Edith Mózes Edith

Cinizmus a mi számlánkra

// HIRDETÉS

A parlamenti képviselők a mentelmi jogukkal, a magukat törvények fölöttinek tekintő önteltségükkel egy felsőbbrendű kaszt tagjainak tekintik magukat.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2015. február 06., 07:54

„Az említett honatya, akit az olvasók főként a magyar grófok és azok utódaival folytatott hadakozásiról ismernek, a minap arról beszélt, hogy a parlamenti képviselőknek évente járó három hónap szabadság – a többi privilégium mellett – enyhén szólva túlzás, és talán akkor érdemelnék meg, ha nemcsak (haszon)élvezői lennének a funkciójukkal járó státusuknak, hanem valóban kompetencia, szakmaiság, az állampolgárok érdekei iránti elkötelezettség, felelősségtudat jellemezné őket. Azonban a jelenlegi hazai körülmények között szégyentelen, felháborító cinizmus, mert a parlamenti képviselők a mentelmi jogukkal, a magukat törvények fölöttinek tekintő önteltségükkel egy felsőbbrendű kaszt tagjainak tekintik magukat.

Ezért is ingott meg az évek során az emberek politikusokba vetett bizalma, s tekintik őket parazitáknak, akiktől hatalmas pofont kaptak akkor is, amikor egy népszavazás eredményét, amely arról szólt, hogy a parlamenti képviselők számát háromszázra csökkentsék, nemhogy tiszteletben tartották volna, de olyan választási törvényt hoztak ki, amely nyomán mára 588-an szívják az adófizető polgárok vérét.
Azon kellene dolgozniuk, hogy visszanyerjék az elveszített bizalmat, a szavazatokat felelősségtudattal kellene honorálniuk, olyan alkotmányt és olyan gazdaságélénkítő törvényeket kellene alkotniuk, amelyek hozzájárulnának az emberek életminőségének javításához, mondta egyebek mellett a szenátor.

Mondhatjuk, hogy populista szöveg, hogy saját politikai tőkéjét kívánta gyarapítani a honatya ezzel a politikai nyilatkozattal. Viszont azzal, amit mond, százszázalékban egyetértünk. Parlamentre szükség van, hiszen ez a demokrácia egyik alapintézménye. De nem olyanra, amilyent a legutóbbi választások során a nyakunkba sóztak. A törvényhozás reformjára lenne szükség elsősorban, világos, egyértelmű szabályzókra, és olyan képviselőkre, akik tudásukkal, professzionalizmusukkal, hozzáállásukkal nem csak saját vagy pártérdekeket képviselnek, hanem az állampolgárokat szolgálják. Akkor talán a Korrupcióellenes Ügyészségnek sem lenne annyi dolga, és nem lenne szükség újabb börtönökre."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?