Lehet, hogy Udrea a védekezési reflexétől, az önuralom álcája mögött megbúvó pánikérzettől hajtva tulajdonképpen egy mocskos rendszernek, politikai mentora és eszményképe legsúlyosabb örökségének: a maffia-államnak ássa meg, akarva vagy akaratlanul, a sírját.
„A volt államelnök sokáig hallgatott. Nem tudni, hogy úgy, mint egy kínai bölcs, mint a családi béke megszállottja – vagy mint sár a fűben. De joga volt. Most megszólalt, leadva némi bizonytalan jelzést. Joga van erre is, mondhatnánk. Ám az ő »érintettsége« más, mint a többieké. A korrupció elleni harcban sorra kerülnek elő régi ügyek (miután a politikai ellenfél bandájának a fele már börtönben van) – és a kérdés az: ki rejtegette és kinek az utasítására rejtegették eddig ezeket az ügyeket? Hogyan juthattak, csalás útján, politikusok százával ingatlanokhoz? A nemzetgazdaság kárára hatalmas vagyonokhoz? A titkosszolgálatok, amelyeknek minden maffiagyanús mozgást jelenteniük kellett volna, hol voltak? Ha nem jelentették az államelnöknek, ha maguk tussolták el az ügyeket, akkor vezetőiknek is felelniük kell! Ha jelentették, és az államelnök szemet hunyt, vagy pedig – ami még rosszabb – maga állíttatta le egyes ügyiratok tisztázását, akkor neki is a legmesszebbmenően viselnie kell a következményeket. Mindkét változatban perelni kell őt, és neki felelnie kell. Külön a saját korrupciós ügyeiért, mert azokért is!
Az utóbbi évtized, két elnöki mandátum a perverzió jegyében telt le. Egy korrupt, felelőtlen szélhámos, politikai kerítő mindent pervertált, amihez hozzányúlt. Legelsősorban a választási rendszert, amelynek nyomán a parlament ma működésképtelen gyülevész társaság. A leszámolást a kommunizmussal (mert önkényeskedő viselkedésében kommunista maradt), a korrupcióval (mert korrupt maradt), a titkosszolgálati múlttal (mert szekusokat pártoló maradt). Szokott gyakorlatává tette a kéjelgésszerű alkotmánysértést, választási csalást és politikai bosszúállást. De pervertálta legfőképpen az igazságszolgáltatás függetlenségének és a jogállamnak az eszményét. Mindemellett Romániát »állandó harctérré« tette. Ahogyan sajnos az Magyarország is, napjainkban a »szabadságharcnak« éppen a váladékos szakaszában.)
Lehet, hogy Elena Udrea egy olyan politikai játszmát űz, amit mi egyelőre nem érthetünk. De az is lehet, hogy a védekezési reflexétől, az önuralom álcája mögött megbúvó pánikérzettől hajtva tulajdonképpen egy mocskos rendszernek, politikai mentora és eszményképe legsúlyosabb örökségének: a maffia-államnak ássa meg, akarva vagy akaratlanul, a sírját."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.