Az előzmények ismeretében kardinális kérdés, milyen mértékben képes az együttműködésre, de legalábbis a normális politikai együttlétre Johannis és Victor Ponta.

De mit várnak az emberek a mindenki elnökétől?

1989 decembere bebizonyította: a legkilátástalanabb helyzetekből is van kiút, bátorság és elszántság kell csupán.

Süketek, kielégületlenek vagyunk és különben is kapjuk be, amiért nekünk valami más tetszik, mint a riporter úrnak, elvégre milyen demokrácia is ez?

A mi nézőpontunkból nem feltétlenül jó ómen, hogy Johannis igazából nem az egyik őshonos kisebbség tagjaként határozza meg önmagát, hanem politikai nemzetet vizionál, amelyben mindenki román, és büszke is erre.

A legkevesebb, amit Johannistól elvárnak bel- és külföldön, az, hogy adja vissza az államelnöki tisztség matrózkocsmai szintre süllyedt méltóságát.

Innen is, onnan is tették a dilettáns, felelőtlen vagy egyszerűen korlátolt embereket felelős tisztségekbe. Sokuk korruptnak bizonyult, de mindegyikük nacionalistának.

A többség számára nem számít a törvény, s a határozatok érdekes módon mindig ellenünkre dőlnek el.

Nem a miniszterelnök stílusa az, hogy mosolyogva a szemedbe nézzen, s közben hátba támadjon. Interjú.

A román kormány számára semmi sem jönne jobban annál, ha valamilyen ürüggyel a teljesen jogos és indokolt magyar jog- és önrendelkezési követeléseket „rátolhatná” a közelben zajló, jórészt Oroszország által generált konfliktusokra.

Az idei államfő-választások nyomán kialakult helyzet jó példázza, hogy mennyire meggondolatlan lépés volt különválasztani a parlamenti és az elnökválasztásokat.

Ne fűzzünk nagy reményeket az új kormánymegbízott iránt – bukaresti parancsot végrehajtó báb lesz ő is.

Megszoktuk, de azért az mégis szokatlan, hogy a „dicsőséges” romániai forradalom negyedszázados évfordulóját, az áldemokrácia kikiáltásának 25. jubileumát sorozatos jogfosztásokkal, nacionalista tobzódással ünnepli a román állam.

Huszonöt év után azt tapasztaljuk, hogy a végleg soha el nem csitult magyarellenesség éppen most lángolt fel újra, és egyesek szégyentelen vehemenciával mérgezik a mindennapok gondjaival küszködő embereket.

Vissza hát a temesvári útra, amelyen Tőkés László azóta is unalmas következetességgel menetel.

Nem a büntetés miatt érzem sértve magam, hanem azért mert Marius Popica minket hülyének néz.

Antal Árpád egyelőre jogosan aggódik. Ne feledjük: a fekete március úgy kezdődött, hogy egy patikára magyarul is kitették a Gyógy­szertár feliratot.