Az tűnik a legvalószerűbbnek, hogy a korrupcióellenes ügyészség, a DNA lesz az, amely a maga sajátos módszereivel elvégzi a tisztogatást… Hogy lesz-e, lehet-e ebből megújulás, azt ki-ki döntse el maga.

A DNA csúnyán beletenyerelt valamibe ezúttal: egy közösség önérzetébe, ami sokszor az olajnál is gyúlékonyabbnak bizonyult már a történelem folyamán.

Faramuci helyzetbe sodorta magát a magyar érdekvédelmi szövetség, jó lépésre alig maradt már lehetősége.

Az embernek azt kell gondolnia, hogy voltaképpen egy pillanatig sem gondolták komolyan a „szent” ígéretet, csak még odébb volt a hírhedett trianoni békediktátum, hát tanácsosnak látszott 1918 decemberében szépeket és nagyokat ígérgetni, s utána a lehető leggyorsabban el is felejteni az egészet, ha szabaddá válik a vásár.

Köztudott, hogy szeretett képviselőink évente több mint 40 millió eurónkba kerülnek. Amint az is, hogy Románia az Európai Unió második legszegényebb országa.

Ilyen körülmények között az RMDSZ részéről öngyilkosság lett volna, ha ragaszkodik az el- és megvetett PSD-s szövetséghez, ez ugyanis vélhetően még a megmaradt szavazóinak nagy részét is eltávolította volna.

Ahogy egy nagytakarítás alkalmával esetenként olyasmi is törik, porlad, aminek nem azt a sorsot szánták, úgy a többi visszaszolgáltatott egyházi ingatlan is áldozatul eshet az önmagában dicséretes romániai rendteremtési folyamatnak.

A románok éppen annyira értetlenül állnak a gyűlöletünkkel szemben, mint mi az övékkel szemben.

Valami nagyon nincs rendben abban az országban, ahol bűncselekménynek minősítik a restitúciót.

Arról hallottunk százados legendákat, hogy a rablókból lesznek a legjobb pandúrok, de újdonságnak és honi specialitásnak számít, hogy a pandúrokból lesznek a legnagyobb rablók.

Nemcsak a kommunista utódpártnak bélyegzett szocdemeknek szóltak a megdöbbentően nagyarányú protestszavazatok, hanem minden politikai alakulatnak is. Ez alól az RMDSZ sem kivétel. A megtisztulást tőle is elvárják a magyarok.

A külhonból indult mozgalom lerántotta a leplet egy aljas szándékkal megalkotott politikai gépezetről, és ezzel nagyon sokat nyert Románia.

Az érvelések sokfélék – egyben azonban teljes az egyetértés: Klaus Iohannis nem azért nyert, mert alkalmas a tisztségre – hiszen a román nagypolitikai életbe csupán nemrég bekerült politikusról voltaképpen semmit sem tudunk.

Johannis győzelmei ezek, pontosabban azoké, akik annak reményében adták rá voksukat, hogy valami változhat ebben az állandó átmenetben tévelygő, következmények nélküli országban.

Soha ilyen nyilvánvalóan nem lepleződött le a nyugati demokrácia fölötte demokratikusnak kikiáltott sajtójának manipulatív, kibérelhető mivolta.

Úgy tűnik a nyilatkozatokból, hogy a kormány minden eddigi ígéretét tartani tudja jövőre. Csak ez már korántsem biztos.

Pezsgő helyett az RMDSZ háza táján inkább tiszta vizet igyekszenek a pohárba önteni, erre a tisztázó szándékra utalhat az elhatárolódás a Ponta mellett nyíltan és fölöslegesen kiálló Frunda Györgytől.