Szemet szúrt Szabó Ödönnek, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének, amikor ezzel a golyóstollal mentem el egy általa elnökölt eseményre. Nagy könnyelműség volt ez a részemről, mert ő néhány nappal később kérdőre vont az írószer miatt, és inszinuációra is ragadtatta magát, aminek a lényege ez: mivel EMNP-s golyóstoll volt nálam, EMNP-s vagyok.

S persze a politika ott van majd mindenben: az orosz-ukrán konfliktushoz való eltérő viszonyulás miatt a román állampolgárok Kárpátalján is népszerűbbek, mint a magyarországiak.

A nagy áruházláncoknak éppen az fáj, hogy az állami online adatbázis fokozná a konkurenciát a piaci szereplők között, és mindez az árak lefaragásához vezetne.

Hozzájárult a bizalomvesztéshez az a mód, ahogyan kormánytisztségekbe való kinevezések esetén nem mindig a romániai magyar szakmai és civil szervezetekkel való megbeszélések, hanem baráti-, rokoni- és más természetű kapcsolatok kerültek előtérbe.

Egyelőre sem a bal-, sem a jobboldalon nem mutatkozik karizmatikus vagy legalább szavahihető miniszterelnök-jelölt.

Az elmúlt negyedszázadban sem pénz, sem türelem, s hozzátehetjük, sem akarat nem volt a román társadalom demokratizálódásához

Amikor valami nem megy mifelénk – ez is eredeti demokráciánkhoz tartozik –, új pártok, szervezetek, mozgalmak, miegyebek jelennek meg. S mivel nálunk a korrupcióellenes ügyészségen kívül szinte semmi sem működik, a legismertebb politikusok nagy része már sittre került vagy jó úton halad arrafelé, igazán nagy szükség van újabb és újabb „mozgalmárokra”.

„A magyar kisebbségeknek vannak politikai képviseletei” — nyilatkozta Iohannis. Ezek a politikai képviseletek miközben egymással harcolnak, olyan apró lépéseket is tesznek a választók érdekében, hogy az matematikailag semmit nem számít.

A jelek szerint Cotroceni-ből annak ellenére sem látszik, hogy van magyarkérdés, hogy az államfő azt mondja, rendszeresen konzultál az RMDSZ képviselőivel.

Azon pedig meg sem lepődünk, hogy Kelemen Hunor már-már büszkén pontosította újságírói kérdésre: számos gondja van a magyarságnak, sok mindenről tárgyalnak is Klaus Johannis államfővel – de az autonómiáról, arról nem.

Kétségtelen, hogy a román szavazók voksa volt a döntő, tehát a többség vágyainak, céljainak a teljesítése az első. De nem kellene elfelejteni, hogy az ő nyugalmuk garanciája a mi – nemzetközi, európai normák szerint rendezett – békességünk.

A globalizáció-ellenesség egy egészséges félelem, fékezni kell a tolerancia mértékét. Láthatjuk, a Nyugat is kezd rádöbbenni, hogy a bevándorlók nem csak olcsó munkaerők, akiket kiszolgáltatott helyzetbe lehet hozni, lehetnek belső ellenségek is, akik egy idő után akár tömegként is felléphetnek.

Ördögi kör rabjai vagyunk: miközben őszintén szeretnénk majd gyermekeink kezét egy tiszta, kiszámíthatóan becsületes világban elengedni, alig teszünk valamit annak érdekében, hogy az a világ valóban olyanná is váljon.

És azt gondolom, Nagy Zsolt és a többiek azért kerültek Justitia bekötött szeme elé, mert a nagyok („greii”) megegyeztek: mi is adunk öt korruptat, ti is adtok.

Ezúton jelezném a bukaresti kormánynak, hogy állampolgári jogon igényelnék egy állami tulajdonú szállodát.

Fenntartások eddig is voltak a területi autonómiákkal szemben Európa-szerte, főképp az etnikailag sokszínű Közép-Kelet-Európában, de ezt most már a zsigerivé vált Putyin-ellenesség is tetézi. Borítékolni lehet, hogy még ha a napnál nyilvánvalóbban is jogos ez az igény, csuklóból fogják lesöpörni bármely magát nemzetállamnak nevező uniós tagországban és Brüsszelben egyaránt mindaddig, míg Vlagyimir Putyin elsőszámú ellenségnek számít.

Hiába is próbáljuk felidézni, az elmúlt évek során alig találunk olyan intézkedést, kormányzati döntést, parlamentben elfogadott törvényt, amely a kisebbségben élő nemzeti közösségek jogainak bővítéséről szólna, és a már elfogadott jogszabályok alkalmazásában sem tapasztalunk haladást.