A mindenféleség 25 éve

„Órákig beszélhetnék arról, hogy mennyit tanultam a kollégáktól. Nem úgy, hogy kioktattak: úgy, hogy elmondták saját tapasztalataikat, történeteiket, azzal, hogy néha úgy éreztem, a szerkesztőségbe fogadtak. S ma már alig van a régi értelemben vett szerkesztőség: minden az interneten zajlik. Minket pedig a digitalizálás foglalkoztat. De nem erről beszélünk majd Csíkszeredában. Hanem arról: milyen ma a média szabályozása és mit tehetünk azért, hogy mi magunk, önszabályozással vonjuk meg közösen elfogadott határainkat.

A rendezvényről (amelynek programja fenn van a www.mure.ro honlapon) most csak annyit: az álmodozást és tervezést körülbelül egy éve, az intenzív szervezést (a levelezőprogram tanúsága szerint) március 30-án kezdtük, s a maroknyi szervező és az ő alkalmi támogatóiknak sokszáz órája fekszik már benne. (Amióta ezt a szöveget írom, háromszor álltam meg újabb egyeztetések, rábólintások miatt.) S még pár nap van hátra, ilyenkor több a telefonálgatás: ...erről beszéltetek? S jön a megnyugtató válasz: Igen! Rendben van!

Ezekért a kollégákért érdemes. Azokért, akik család, munkahely, bokaficam vagy más betegség s minden egyéb mellett és között a MÚRE ügyeiért is dolgoznak. S azokért is érdemes, akik azért hívnak fel, azért írnak s azért jönnek el, mert még valamit szeretnének elhozni magukkal: egy embert, egy képet, egy emléket. Ezért hiszem és vallom, hogy van kivel továbbmenni azon az úton, amelyet 25 éve kezdtek kikövezni elődeink.

Ez az én nagyon személyes MÚRE-történetem, amelyből így is sokan kimaradtak. Május 15-16-án, remélem, sok más történetet elmondunk Csíkszeredában, a Sapientia EMTE épületében – pontosan ott, ahol egykor a Romániai Magyar Újságírók Egyesülete (akkori nevén) megalakult. Egyesek azt mondják: cukrászda volt ott. De a kollégákat s az újságíró-fajtát ismerve, a másik változat a valószínűbb: vendéglő (sőt, a rossz nyelvek szerint: kocsma) volt a helyén.”