Ha pedig a frusztráltak, gyűlölködők száma növekvőben van az anyaországban, nem szerencsés, sőt álságos sikeres nemzetegyesítésről beszélni. Mert ez akkor lenne igaz, ha nemcsak az országhatárok felett, hanem mondjuk az angyalföldi panelházakban is megvalósulna.

Magyarul nem kérdezte senki. Ha nem, hát nem, ő csak leszögezte a tényállást, hogy nem volt magyar kérdés.

Három bukásra volt szükség és arra, hogy ráébredjenek, egy negyedik kudarcos próbálkozás a székely főváros végleges elveszítését hozhatja a magyarság számára.

Fel sem merem tételezni, hogy e nagy szigorúság nem lenne hasonló módon érvényes Caracalon is – akárcsak az autonómia, hogy csak „klasszikusokat” idézzek. Az azonban valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a nagymellényű ellenőrök oda merészkedtek volna, ahol valóban százmilliósával csalják az áfát.

Az agresszív pénzbeszedés, megfélemlítés, az aránytalan mértékű büntetések kirovása talán nem a legjobb módszer az államkassza feltöltésére, ennél sokkal hatékonyabbnak bizonyulhat az adózási szabályok leegyszerűsítése,.

Nem voltam és nem is vagyok jobbikos, sem a Jobbik propagandistája. Nem vagyok a musai-muszáj szóvivője sem, ez a mozgalom nem így működik.

Milyen hitelük van a DNA – nem egyszer valóban túlkapásnak tűnő – akciói fölött sápítozó RMDSZ-es politikusoknak, amikor a szövetség elnöke egy közintézménnyel fizetteti sajtótanácsosa bérét olyan „munkáért”, amelyet ott nyilvánvalóan nem végzett el?

A nemzetpolitika tehát nem jelenthet olyan célokat, amelyek a Magyarország határain kívül élő magyarokat elszigetelik saját országuk mindennapjaitól, és mondjuk egy budapesti központ döntéseitől teszik függővé életüket és munkájukat, hanem éppen ellenkezőleg: a saját országuk életében való teljesebb részvételre, a mindennapok valós versenyhelyzeteinek a megnyerésére kell buzdítania.

Nem értünk le a gödör aljára: a már ezer sebből vérző szociáldemokratáknak még mindig van emberük, energiájuk arra, hogy számukra kedvező törvénymódosításokat dolgozzanak ki és toljanak előre a parlamentben.

Európa üzent a romániai magyarságnak, főleg pedig Székelyföld lakosságának, s azt üzente, hogy – nem üzen semmit!

A képviselők mentelmi joga elvileg arra szolgál, hogy a honatyákat politikai nyilatkozataik miatt vagy törvényhozói munkájuk kapcsán ne lehessen hatóságilag zaklatni, de az messze túlmegy minden demokratikus játékszabályon, hogy a mentelmi jog álcahálót jelentsen köztörvényes bűntettek, mint a korrupció gyanúja elől való rejtőzésre.

El kellene felejteni azt az egészen különös külpolitikai koncepciót, amely elsősorban gazdaságról szól, és másodsorban sem igazán arról, ami minket nyomorít.

Az adóbegyűjtés hatékonyságának felpörgetése helyett egyelőre úgy tűnik, hogy újabb öngólt lőtt a Ponta-kormány – hiszen ahelyett, hogy több pénzt tudnának szerezni az államkassza számára, még nagyobb kiesést okoznak azáltal, hogy bezáratják azokat a vendéglátó-ipari egységeket, ahol a pénztárgépbe beütött összeg és a tényleges bevétel nem egyenlő.

A Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi történéseiből viszont éppen az hiányzik, ami a bizalom helyreállításához vezető út első állomása: az őszinte szembenézés az elmúlt időszakban elkövetett hibákkal, az önvizsgálat.

Se szeri, se száma az elmúlt negyedszázad hazugságainak. A leg­újabb mellébeszélés a korrupció elleni tévés harc.

Valósággal elállt a lélegzetem attól, hogy 25 évvel a történtek után mennyire aljas módon hamisítják meg mindazt, amit negyedszázaddal ezelőtt Marosvásárhely magyar lakói ellen megszerveztek. Megfélemlítésünk, háttérbe szorításunk volt a cél, és sajnos az maradt ma is.

A törvény előtti egyenlőség a huszonegyedik századi Romániában az európai uniós és a NATO-tagság ellenére sem valóságos.