// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi
Balogh Levente Balogh Levente

In integrum

// HIRDETÉS

Veszélyes beállni azok sorába, akik bármilyen okból a magát kommunista pártnak nevező bűnszervezet által ellopott ingatlanok visszaadását ellenzik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. május 15., 08:38

„Most például az árkosi Szentkereszty-kastély kapcsán született petíció, amelyben az épület kulturális jellegének megőrzését szorgalmazzák, illetve kétségbe vonják a restitúció szükségességét/jogosságát, miután azt visszakapta az építtető örököse.

Azt egy pillanatig sem vonjuk kétségbe, hogy a kultúra kiemelten fontos, a meglévő kulturális intézmények védelme pedig nagyon is szükséges. Csakhogy egy jogállamban még ez sem kerülhet szembe a magántulajdon szentségének elvével.

Már csak azért sem, mert Romániában az utóbbi időben mintha szándékosan gerjesztett propaganda indult volna az elkobzott ingatlanok restitúciója ellen. Az ürügy: Bukarestben – legalábbis a korrupcióellenes ügyészség szerint – a restitúciós bizottság egyes tagjai csúszópénz fejében a visszaigényelt ingatlanok valós értékének többszörösét ítélték meg kárpótlásként. Ha a vádak igazak, a felelősöket meg kell büntetni.

Azonban érezhető egy olyan tendencia, hogy ezen ügyletek révén az összes, eddigi restitúciós ügyet gyanúba keverjék – a szatmári római katolikus püspökség visszakapott ingatlanainak ügyét máris elkezdték vegzálni. A restitúciós botrányok kapóra jönnek azon soviniszta körök számára, amelyek tűzzel-vassal harcolnak a magyar intézmények és magánszemélyek ingatlanainak visszaadása ellen, mivel minden egyes visszaadott épület vagy terület kapcsán úgy érzik: a már a magyaroktól elhódított terület egy-egy darabjától kell megválni.

Ezért veszélyes beállni azok sorába, akik bármilyen okból a magát kommunista pártnak nevező bűnszervezet által ellopott ingatlanok visszaadását ellenzik. Nem szerencsés – még a legjobb szándékkal sem – hozzájárulni ahhoz, hogy magyar támogatással megtorpedózott – vagy akár csak megkérdőjelezett – restitúciót használhassanak fel precedensként hasonló esetekben.”
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német
Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban
Székelyhon

Robbanás egy román kőolajfinomítóban, tűz egy magyarországiban

Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.

// még több főtér.ro
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
2025. október 17., péntek