Szerintünk hatalmasan közösségépítő kezdeményezés, és nagyobbat fog szólni, mint két tonna aprópénz összegyűjtése vagy a világ legnagyobb székelyzászlójának megvarrása.
„Természetesen emlékezünk, hogy a románok mindig ki tudták használni, hasznukra tudták fordítani a pillanatnyi világpolitikai helyzetet, de mintha most nem csupán erről lenne szó. Értékválasztásról meg kelet-nyugat szembenállásról beszélnek
Mindenesetre készül a magyar ellencsapás, amellyel ki fogjuk védeni az összes nemtelen támadást, megmutatjuk a világnak. Visszanyúlunk a történelmünkbe, amikor is az ősök sikeresen megvédték a Székelyföldet egy olyan jelzőrendszerrel, amivel megelőzték az egész világot. Az erdélyi szászok más úton indultak, afféle erődvárosokat építettek, s bezárkóztak, ha jött a török vagy a tatár. A székelyek lármafákat állítottak, a magaslatokon messzelátszó tüzeket gyújtottak, s így mindenki, idejében értesülve a közelgő vészről, el tudott menekülni.
Most ennek a hagyománynak a feltámasztásával kívánják bizonyos hazafias erők megmutatni a világnak Székelyföld határait, tüzekkel és világítással úgy körbejelölni az ősi földet, hogy az még az űrből, a műholdakról is látható legyen. Vagyis: elsősorban onnan.
Fiataljaink elmennek, a szórványok olvadoznak, a szellemi tőke kivándorol, a maradék ezt teszi a megmaradás érdekében.
Szerintünk hatalmasan közösségépítő kezdeményezés, és nagyobbat fog szólni, mint két tonna aprópénz összegyűjtése vagy a világ legnagyobb székelyzászlójának megvarrása.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.