Váradon már a zsáner is haladásnak minősülne. Hiszen a szobrok Erdélyben sem pusztán szobrok, hanem a kulturális és történelmi helyfoglalás emlékművei.

A pártpolitikától mentes nemzeti ünnep iránti elvárásnál is fontosabb az üzenete a sepsiszentgyörgyi füttynek, hogy radikális újratervezésre van szükség az RMDSZ köreiben, mélyül ugyanis a szakadék a szervezet központi vezetése és a székelyföldi polgárok között.

Borbély Lászlóról egyszer már leírtam e hasábokon, hogy személyes ismeretségünk jogán eléggé ismerem ahhoz, hogy ne tudjam feltételezni róla a nyakába varrni szándékozott törvénytelenségeket, s ha az ellene összeállított dosszié tartalmát és jellegét ismerjük valamennyire, joggal feltételezhetjük, hogy itt ügyészi túlbuzgóságról lehet szó egyrészt, de ami sokkal súlyosabb: kívülről jövő irányított feljelentgetésekről, leszámolási szándékról.

Mivel a gyógyszerkassza 2011 óta nem változott Romániában, s ez idő alatt az állam egy lejjel sem szánt több pénzt az ártámogatott gyógyszerekre, alaposan elő nem készített demagóg körítéssel, divatos fenyegetésekkel akarják elérni, hogy a kényelmetlen ötéves szünet után új gyógyszereket hozzanak be az országba.

A történelem folyamán kapott pofonok rámutattak arra, hogy mindig vereséget szenvedtünk, amikor széthúzó nemzetromboló politikát folytattunk. Nemzeti egységünkben rejlett, és rejlik ma is az erőnk.

Már megint vihar van a román-magyar közös biliben, és már megint Székelyföld-ügyben.

Elég, ha csak ránézünk az ún. „székely zászlóra”. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni?

A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető.

Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk.

Pironkodnunk kell: Amerika és az Európai Unió kitüntetett figyelme ugyanis nem legfőbb közösségi célkitűzéseinknek, napról napra fokozódó jogfosztásunknak szól – hanem annak, hogy a parlament nem szavazta meg a korrupció gyanújába keveredett Borbély László mentelmi jogának megvonását.

Ha egy népnek nincs igazi történelmi emlékezete, s a pótszerként kitalált históriában sincs igazi mérföldkő, akkor az a nép, bármilyen időleges tündöklést is kreáljon magának, egyszer szép simán kikopik a történelemből.

Igen gyakran látszik úgy Erdélyben, hogy az a rendes ember, akinél rend van otthon. Úgy tűnik, akinél rend van otthon, rossz ember nem lehet.

Oly sok vitatható és jogtipró körülmény közepette a romániai igazságszolgáltatás pártatlanságában változatlanul hinni akarók most egy pillanatra hátradőlhetnek, és belekortyolhatnak egy pohár hideg sörbe.

Az egekbe emelt korrupciós ügyészség egyik legnépszerűbb és leghitelesebb intézménnyé vált, és szépen lassan önjáróvá, veszélyes hatalommá alakul.

Veszélyes játék részesei lettünk, mert az irántunk tanúsított elutasító és ellenséges magatartásukkal az említett tisztségviselők nemcsak megaláztak, hanem provokálnak is minket.

Bár huszonöt évvel ezelőtt a minket kiszorítani, elüldözni akaró román nacionalisták vérezték össze, tették gyászossá a március végi napokat, ami elindította a marosvásárhelyi magyarság visszafordíthatatlan térvesztését és megállíthatatlan exodusát, de legalább ennyire mi is hozzájárultunk közösségünk kivéreztetéséhez.

A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot.