Ausztriában az ország területének közel fele erdősített. A különbség csak annyi, hogy ott erdőgazdálkodás, nálunk pedig tarvágásos rablógazdálkodás folyik. Osztrák cégek közreműködésével.
„A napokban erről rejtett kamerás, illetve az Agent Green egyik aktivistájának oknyomozó felvételei szolgáltattak bizonyítékot. S láss csodát: a kormány ellenőrző testülete is felfedett jó néhány falopást. Sőt, a számvevőszék szerint az erdők több mint 6 százalékát tarolták le illegálisan. Negyedszázada folyik ez a pusztítás, a sajtó számtalanszor szóvá is tette, de a famaffia mindig megakadályozta az ország érdekét szem előtt tartó erdészeti törvény elfogadását.
Sőt, másfél évtizede, amikor a Năstase-kormány lehetővé tette az erdők tíz évre való haszonbérbe adását, mint a sáskák, megjelent három osztrák mamutcég – az Egger, a Kronospan és a Schweighofer –, melyek szinte a teljes piacra rátették a kezüket, és teljesen ellehetetlenítették a hazai kis- és középvállalkozásokat. Hiába tiltakoztak a háromszékiek is, hogy nem kell nekik a Schweighofer, mégis nyakukra telepedtek sógorék, akik megtalálták az utat – feltételezések szerint a zsebeken keresztül – a döntéshozók szívéig. Kár, hogy a kihirdetésre váró erdészeti törvényt beárnyékolja a kormányfő és az államelnök nemtelen vitája.
A szocdem pártvezér meggondolatlan kijelentését állambiztonsági szervekkel helyre tenni akaró államfőnek joga van méltóságát megvédeni, de kár lenne, ha a famaffia elleni intézkedések ezen akadnának el. A tét sokkal nagyobb: az egykor virágzó fafeldolgozó ipar újraélesztése. Ez több ezer munkahelyet jelentett egykor megyénkben is. Exportra termelő bútorgyáraink voltak. Talán még nem késő feléleszteni a hagyományokat.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…

Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.