Ha már a bölcsőinket, földünket, házainkat, anyanyelvünket odavetették román martalócoknak, tán figyelnünk kellene bár a temetőinkre.

Kísértetiesen kezd emlékeztetni a helyzet a hét évvel ezelőtti eseményekre, amikor a kedvező gazdasági háttérben a szociáldemokraták által árnyékból támogatott liberális kormány két kézzel osztogatott, pár hónappal a választások után pedig jöttek a kemény megszorítások.

Az érettségi csalások pedig a hazai tanügyi rendszer sorozatosan elhibázott döntéseinek a teljesen természetes következményei.

Tehát Önök szerint alkotmányellenes három nyelven – román, magyar és német – népszerűsíteni az erdélyiséget és Erdély autonómiáját! Azt szeretnék, hogy továbbra is Bukarestből igazgassanak minket?

Kronológiai sorrendben közöljük őket. A végén jön a java, a kortársak kutatásai. Vigyázat: sajnos nincs semmilyen HUMORVESZÉLY!

A tömbmagyar megyék érettségizői azért is kullogtak hátul, mert évtizedek óta hiába forognak a román nyelvoktatás átalakításáról szóló küzdelem szélmalmai.

Az iskolanévadó magyar személyiségek neveit a teljesen vagy majdnem teljesen elbukott érettségi vizsgákkal nem szabadna sárba tiporni.

Valódi magyar–román párbeszéd akkor jöhet létre, ha a helyi román közösségnek sikerül félreállítania az ármánykodó szekusivadékokat, ha a fehér hollók elnyomják a gyűlöletkeltők hőzöngését. Ebben pedig mi is segíthetünk nekik.

A romániai magyarság nem nyomul, nem tiltakozik, nem vitázik, szemmel láthatóan nem akarja meggyőzni semmiről a többséget – amelyik számára egyszerűen nem létezik, amíg valamelyik román nacionalista fel nem piszkálja az érdeklődését.

Ha a görög válság csak az ország tulajdonképpeni gyarmatosításának árán oldódik meg, és azt az üzenetet hagyja maga után, hogy az erősek eltapossák a gyengéket, akkor a következő választásokon több országban is arathatnak vihart a mostani döntéshozók.

Nemigen elfogadható hosszú távon, hogy Ponta fontosabbnak tartja pártját az országnál, és csak azt sajnálja, ha az ellene zajló DNA-eljárás a PSD imázsát cincálja szét. Az viszont nem zavarja, ha az egész ország megítélését rontja.

Románia valószínűleg egy olyan boom előtt áll, amely csakugyan a keleti régió vezető országává teheti. Hogy mindezt egy olyan kormánnyal érte el, amely az orkánerejű ellenszélben és úgyszólván hetente változó összetételben is három röpke év alatt a legeredményesebbé vált Románia történetében – szinte csoda.

Victor Ponta nem a legfiatalabb román államférfiként vonul be a történelembe (ahogy elnökválasztási kampányában hirdette), hanem szánalmas kis szélhámosként. Már nem tarthat sokáig, amíg a kormányfői gyeplőt is bedobja.

Mind a jelenlegi kormányfő, mind a mentora tanult emberek, még akkor is, ha eltekintünk egy visszaszívott Ponta-doktorátustól, egy cataniai mesteritől, mert Victor valóságos nyelvtehetség, és Adrian műveltségéhez vagy képzettségéhez sem férhet kétség, amivel toronymagasan kiemelkednek a főként pénzmosásra, adócsalásra és sikkasztásra szakosodott vörös bárók közül.

Aki nem „állami méltóság”, úgy él, ahogy „megérdemli”. Azok várják ki szépen, zokszó nélkül, amíg a törvényhozás közismerten lassú malmai – kivéve, amikor a saját jövedelmük növeléséről van szó – igencsak nehezen meghoznak egy úgymond „költségvetés-terhelő” szabályzót.

Minden jel arra utal tehát, hogy Pontát már semmi más nem érdekli, mint saját imázsa fényezése, a látszatkeltés, hogy ő a jó zsaru, hogy ha szakad a kormánykoalíció, és ellenzékbe kényszerülve már nem tudnak a jövő évi választások előtt annyi alamizsnát osztani, mint kormányról, még egy mandátumot bebiztosítson a maga számára a parlamentben.

Kínos, hogy jelen pillanatban még közlekedési miniszterünk sincs, hogy 39 kilométer autópályát négy év alatt épített meg Románia, amelynek miniszterelnökét nem lehet komolyan venni: még viccnek is rossz, hogy betegszabadságán növelt szakállának eltüntetését a közlekedési mesterterv elfogadásától tette függővé, és még kínosabb arra gondolni, hogy arcszőrzetét politikai eszköznek tekinti egy európai állam vezető tisztségviselője a huszonegyedik században.