Az alakulat gyakorlatilag akkor szűnt meg ellenzéki pártnak lenni, amikor ennek a politikai hitvallásnak a szülőatyja, Szász Jenő – akkor már nem az MPP elnöki minőségében – a 2012-es parlamenti választások idején arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy ne a néppártra, hanem az RMDSZ-re szavazzanak.
„Az EMNP politikai programját megalakulása óta nagyban meghatározza az RMDSZ-szel való szembehelyezkedés, a párt politikusai számára – sokszor kissé erőltetetten – több területen egyfajta igazodási pontként szolgál a szövetség tevékenysége. Sokáig ugyanez jellemezte az MPP-t is, ám az alakulat mára messze elkanyarodott attól a politikai önmeghatározástól, amelyet hajdanán a választás szabadságának szlogenjére épített.
Az alakulat gyakorlatilag akkor szűnt meg ellenzéki pártnak lenni, amikor ennek a politikai hitvallásnak a szülőatyja, Szász Jenő – akkor már nem az MPP elnöki minőségében – a 2012-es parlamenti választások idején arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy ne a néppártra, hanem az RMDSZ-re szavazzanak.
Ez a folyamat minden jel szerint jövőre fog kicsúcsosodni, amikor az MPP és az RMDSZ várhatóan kölcsönösen támogatja egymást a helyhatósági választáson, a parlamenti megmérettetésen pedig a polgáriak elnöke befutó helyet kap Maros megyében a tulipános jelöltlistán. Ha így lesz, a polgáriak maguk mondanak majd ellent eddig képviselt álláspontjuknak, miszerint Erdély- és Székelyföld-központú vezetésre van szükség, nem Bukarestből irányított politizálásra. Ugyanakkor immár magukra vállalják a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezet benyújtásának felelősségét is, amelyet eddig mindhiába kértek számon az RMDSZ-en.
Kétségtelen, hogy politikai riválisai marakodásának az RMDSZ lesz a haszonélvezője. Főleg az alternatív parlamenti küszöb bevezetése miatt a szövetséget nam hajtja az összefogás kényszere, az alakulat mindenekelőtt ellenzéke gyengítése céljából édesgette magához az MPP-t; no meg persze azért, hogy elmondhassa: ő tulajdonképpen összefogáspárti.
Ez a helyzet tiszta képet teremt a 2016-os választási év szempontjából az erdélyi magyar választó számára, amely legalább tudni fogja, »ki kivel van«. A legnehezebb helyzetbe nyilvánvalóan az EMNP került, amelynek önállóan, szövetséges híján kell bebizonyítania, hogy helye van a romániai magyar politikai porondon, ahol egyúttal képes számottevő képviseletre is szert tenni.
Amúgy ennél nagyobb és nemesebb feladat nem is kell egy politikai alakulat számára, amely nem is azt kell tekintse első számú küldetésének, hogy mely alakulatokkal működhet együtt, hanem hogy legyen képes minél több választóval szövetségre lépni."
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.

Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”