Ami késik, nem múlik: hétvégén sikerült a világtörténelem első magyarpárti csángó náciját felmutatni a népdalénekes és alkotóművész Petrás Mária személyében. Ami pedig történt, az rávilágít jelenkorunk sivárságára, embertelenségére, arra, hogy egy alaptalan feljelentő hogyan tud tönkretenni élete­ket, megrontani emberek és népek közti kapcsolatot.

Talán nem teljesen tanulság nélkül való, ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, hogyan sikerült Romániának egységes nemzetállammá válnia és mind jobban megközelítenie az idegennélküliség célját.

A Ponta-kormány most sokadszor adta tanúbizonyságát annak, hogy a felelős gazdaságpolitika meglehetősen távol áll tőle.

A Szatmár megyében jó három éve felállt szocliberális vezetésről eleve látszott, hogy totál nemzeti jellegű, s fő célja a korábban nyolc évig vezető magyarság kiszorítása, ahonnan csak lehet.

A napokban szárnyra kapott bérharc okán gazdasági elemzők pénzügyi katasztrófát, soha nem látott költségvetési hiányt vetítenek előre, ha Victor Ponta folytatja fedezet nélküli ígérgetéseit.

Innentől kezdve az ellenzék vesztett helyzetben van. Ki lesz az az őrült, aki azt meri mondani a választások közeledtével, hogy ne emeljék az orvosok fizetését, mert nincs rá fedezet?

Kár, hogy az előválasztási kampányra is rátelepedett a kombinát füstje. A józan érvek és beváltható ígéretek helyett blöffölnek.

Nemcsak az idelátogató, hanem a mindennapjait a kincses városban élő is azt érezheti: élettel telik meg a Főtér sokkal inkább, mint máskor, és a felpezsdülő közösségi élet, az újrafelfedezés örömét felcsillantó találkozások energiát kölcsönöznek a továbblépéshez talán minden tekintetben.

A pedagógusok gyerekeinek nyújtott iskolai előnyök, illetve a magyar gyerekek teljesítményeinek felülértékelése szerfelett veszedelmes dolog. Főként azért, mert elsősorban magukat a kedvezményezetteket sújtja.

Egy abszurd ország abszurd törvényeinek abszurd alkalmazását követeli egy állami hivatal rosszindulatú helyi vezetője, akinek minden jel szerint az az egyetlen célja, hogy megkeserítse, megnehezítse a háromszéki magyarok életét.

A nemzeti létünket biztosító tartásunk megtörése és önérzetünk szétzúzása érdekében az évszázadok során számtalanszor elferdítették múltunkat az erre felkért hivatásos történelemhamisítók, olyannyira, hogy hazugságok vagy féligazságok egész sora épült be tudatunkba, és a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére ott leledzik makacsul jelenleg is.

Elszabadultak a dolgok. A kormány diszkriminatív módon kezeli az embereket: egyeseknek kivételes jogok, kiváltságok „járnak”, ami még jobban elmélyíti a kiváltságosok és más kategóriák között amúgy is sötéten tátongó szakadékot.

Mintha az ünnep huncut izgalommal várt szabadsága olyasféle titkos kötőerőt kölcsönözne a küszöbön átlépőknek, amely válogatás nélkül ugyanabba az irányba húz mindenkit: a normalitás felé.

Dicséri kisebbségpolitikáját a román kormány külügyminisztere, mint a cigány a maga lovát, ám a külhoni románok, bevallásuk szerint nem ilyen lovat akarnak.

A független igazságszolgáltatás határozatával valójában eltereli a figyelmet az állam felelősségéről, közben fiatal doktorok tömegesen hagyják el az országot, nem csak azért, mert a pályakezdő rezidensek fizetése nevetségesen alacsony.

Valakik Magyarországot célállomássá tették, amint ezt az ide érkezők nagy létszámán kívül a szerb rendőrök viselkedése is bizonyítja, hiszen a magyar határra irányítják, illetve kísérik a migránsokat.

Az az abszurd helyzet állt elő, hogy Románia olyan országként próbálja beállítani magát, amely annyira paradicsomi állapotot biztosít a kisebbségeknek, hogy már ott tartunk: ők nyomják el a román többséget.