// 2026. március 5., csütörtök // Adorján, Adrián

// Nagyítás

// Archívum

Papp Attila Zsolt

1956 Erdélyben: a forradalom elmaradt, de a megtorlás nem

Stefano Bottoni történésszel tekintettük át, mi történt azokban a bizonyos októberi napokban Romániában. „Magyar ügy” volt-e az erdélyi ötvenhat? Párhuzamok és különbségek, mítoszok és valóság.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2015. október 23., 09:05

Az, hogy pontosan mi is történt Erdélyben, Romániában 1956 őszén-telén – és egyáltalán, hogy a magyarországi eseményeknek voltak itteni „leágazásai” is –, még mindig nem kellőképpen ismert a nagyközönség körében. Ennek körbejárására keresve sem találhattunk volna jobb beszélgetőtársat Stefano Bottoninál, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársaként Erdély, az erdélyi magyar nemzeti közösség közelmúltjának egyik kiváló ismerője.

Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; illetve a Magyar Autonóm Tartomány (1952-1960) története – ez utóbbiról írta Sztálin a székelyeknél című munkáját.

Nemrég Kolozsváron mutatták be, Domokos János rendezővel együtt, a Túlélés vagy népszolgálat? című dokumentumfilmet, amely Mikó Imre és a Szekuritáté kapcsolatát dolgozza fel, és amelynek tudományos szakértője volt.

Bottoni szerint '56 romániai vonatkozásainak feldolgozását egyfelől a mítoszteremtés, másfelől a teljes mellőzés jellemzi. A brutális megtorlás pedig inkább a romániai magyarság megfélemlítését szolgálta a kommunista államhatalom részéről, mint egy valós forradalmi veszély elhárítását. Azt is elárulta, mit tart '56 legsúlyosabb erdélyi örökségének.

Az ’56-os forradalom kitörését megelőzően már voltak Romániában olyan szervezkedések, amelyek a kommunista hatalom megdöntését tűzték ki célul – ilyen volt a Szoboszlay-féle csoport. Tekinthetők-e ezek a forradalom egyfajta előzményének, előképének, amelynek hatása volt a későbbi fejleményekre, vagy elszigetelt akciókként tekinthetünk rájuk?

Erős túlzásnak tekinteném ezt a kijelentést, mivel az 1950-es évek közepén más helyzet alakult ki a két országban. Magyarországon a Rákosi-féle ámokfutást csak lassította, de nem tudta visszafordítani a Nagy Imre-kormány által 1953 nyarán meghirdetett, rendszeren belüli korrekció, amit 1956 őszéig tartó belső harc követett.

Romániában ezzel szemben Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt vezetője 1952 után sikeresen konszolidálta hatalmát a legveszélyesebb vetélytársak, elsősorban Ana Pauker és „moszkovita” társainak kiiktatásával a politikai életből. A román kommunista rendszer egyáltalán nem volt népszerű, de pozíciói sokkal stabilabbak voltak, mint Budapesten. A Szoboszlay Aladár-féle szervezkedésből a megtorló gépezet kreált országos szintű összeesküvést.

Ma már nemcsak a peranyag, hanem sok személyes dosszié is elérhetővé vált az állambiztonsági levéltárban, és az új információk némileg árnyalják a korábban általam is leírt történetet: a mozgalmat valóban több beépített ügynök „kreálta” és fejlesztette. Szoboszlayék valójában semmilyen veszélyt nem jelentettek a hatalom számára. Halálra ítélésük 1958-ban a társadalom megfélemlítését szolgálta.

A magyarországi történésekkel összevetésben hogyan zajlott a romániai ’56, jellegét tekintve? Mennyire tudott széles(ebb) bázist megszólítani és a társadalom mely rétegeit érintette leginkább? Miben különbözött a magyarországi eseményektől?

Először is, oszlassunk el egy viszonylag népszerű tévhitet: nem volt „romániai 56”, sem „erdélyi magyar 56”. Nem beszélhetünk összehangolt, tömegeket megmozgató, politikai programokat artikuláló ellenzéki kezdeményezésről. Az egyetlen, országos tekintetben is jelentősnek mondható esemény a temesvári egyetemisták által rendezett gyűlés és tüntetési kísérlet volt, október 30-31-én. Az általuk közzétett követelések, a tiltakozási módszerek kísértetiesen hasonlítottak a szegedi és budapesti diákok által indított folyamatra. Ráadásul a temesvári megmozdulásnak semmilyen etnikai színezete nem volt: együtt vonultak román, magyar, német, zsidó, szerb hallgatók.

Megemlékezés a kolozsvári '56-os emlékműnél, 2014-ben (fotó: Szabó Tünde)

A román hatóságok azért fojtották el olyan gyorsan és határozottan a tiltakozást, mert attól tartottak, hogy a temesvári események másokat is bátoríthatnak. Utólag nézve, az is mutatja, hogy mennyire uralták a helyzetet, hogy fizikai kényszert sem kellett igazán használniuk, nem lövettek bele a tömegbe, nem folyamodtak brutális kínzásokhoz. Egyszerűen őrizetbe vették és egy üresen álló szovjet laktanyába zsúfolták őket „közbiztonsági őrizetbe”, aztán perre vitték a vélt szervezőket, szabadon engedve a többi diákot.

Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című, általad főszerkesztett kötet bevezető tanulmányában azt írod, hogy a kolozsvári megmozdulások sikertelenségének egyik oka a lappangó etnikai ellentétekben keresendő, és abban, hogy a román közvélemény minden magyar érdekeltségű szervezkedést gyanakvással fogadott. Mennyire volt „magyar ügy” ’56 Romániában, mennyire tudott kilépni az etnokulturális meghatározottságok közül?

Kolozsváron elsősorban „magyar ügy” maradt az 1956 őszi elégedetlenség. Benkő Levente néhány éve kiadta a szeptember végi kétnapos értelmiségi gyűlés jegyzőkönyvét, amelyen a kolozsvári baloldali magyar értelmiség színe-java panaszáradattal fogadta a Bukarestből küldött „tűzoltókat”, Miron Constantinescut és Fazekas Jánost. Mindenki egyszerre fájlalta az elmaradt reformokat, a soha el nem indult desztalinizációt és a fokozódó nemzetiségi nyomást.

Ne feledjük, hogy Kolozsvár városában (mely 1956-ban már több, korábban önálló, román lakta községet is magában foglalt) éppen akkor billent át az etnikai mérleg a románok javára. Természetesen az utca embere ezt nem vehette észre, mert a város még teljes mértékben megőrizte a korábbi magyar jellegét, és a románok közül is sokan magyarul érintkeztek magyar ismerőseikkel. De a közigazgatás különböző szintjein már javában zajlott a kádercsere: a magyarok és zsidók helyére többnyire románok kerültek, nem csak Erdélyből, hanem az ország más vidékeiről is. Az 1956-os események semmilyen, még ideiglenes egységet sem tudtak összekovácsolni abban a nagyvárosban, ahol 1919 óta állandó volt a szupremáciáért folytatott küzdelem.

Mi volt az oka annak, hogy a levert magyar forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét épp Romániába – Snagovra – szállították?

Románia különösen érdekelt volt a forradalom leverésében, és a politikai helyzet gyors (vissza)rendezésében. Már október végén két magas rangú, magyarul tökéletesen beszélő párttisztviselő, Valter Roman és Aurel Mălnășan félhivatalos úton Budapestre érkezett, hogy első kézből tájékozódjon a kialakult helyzetről. Még a november 4-i második szovjet katonai beavatkozás előtt tértek vissza Romániába, és máris arról számoltak be a pártvezetésnek, hogy Magyarországon ellenőrizhetetlen, a román érdekeket súlyosan sértő folyamatok indultak el. A forradalmat gyakorlatilag egy nacionalista puccsként értelmezték, és feltétlenül szükségesnek tartottak annak mihamarabbi elfojtását.

Hruscsov bukaresti tárgyalásain november 2-án a román fél már katonai segítséget kínált a Szovjetuniónak (ez lett volna pár évtized alatt a harmadik magyarországi román intervenció, az 1919-es és 1944-es bevonulások után), de a moszkvai vezetés jobbnak látta visszautasítani az ajánlatot. November 23-án azonban már beleegyeztek abba, hogy a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imre miniszterelnököt Romániába szállítsák, néhány kormánytaggal és azok családjaival együtt.

Nagy Imre közel fél évet töltött Snagovban úgy, hogy többször felkeresték romániai és magyarországi pártvezetők, és önkritikára, vallomásra próbálták kényszeríteni – miközben a Szekuritáté az ő és környezete minden szavát rögzítette.

Még mindig viszonylag kevesen tudják, hogy a forradalom leverése utáni megtorlások Romániában is rengeteg embert érintettek, halálos ítéleteket is hajtottak végre. Milyen volumenű volt a megtorlás, az események valós súlyához képest és a magyarországi intézkedésekhez viszonyítva?

A megtorlás dimenziója valóban döbbenetes, ha figyelembe vesszük, hogy semmilyen, állambiztonsági szempontból nézve komoly kihívás nem előzte meg. Természetesen sokan hallgatták a magyar és nyugati rádióadásokat, természetesen sokan szolidarizáltak a budapesti felkelőkkel, és változást reméltek Romániában is, de ezt nagyon kevesen és elszigetelten merték csak felvállalni.

Ehhez képest 1956 novembere és 1962 decembere között nem kevesebb, mint 30 ezer embert tartóztattak le országszerte, valamilyen politikai motivációval. Közülük csak néhányukat – például a Szoboszlay-ügyben őrizetbe vett, majd elítélt 57 személyt – az 1956-os eseményekben betöltött valós vagy vélt szerepük miatt. Csak 1957 és 1959 között több mint 10 ezer jogerős elmarasztaló ítéletet hoztak a bukaresti, kolozsvári és iași-i katonai bíróságok.

1957 és 1959 között országszerte bizonyíthatóan 45 személyt végeztek ki politikai vétség miatt, csak a Szoboszlay-perben tíz embert végeztek ki, közülük kilenc magyar volt. 1958-tól kezdődően azonban sok „politikai” eljárást polgári perként folytattak le, gazdasági bűncselekménynek álcázva a politikai indítékot. A legtöbb embert az 1958-ban újraindult és 1962-ben befejezettnek tekintett kollektivizálás elleni tiltakozásért ítélték el; de börtönbe került sok „régi” értelmiségi és katonatiszt is, akiket háborús bűnökkel vádoltak.

Nagy Imre utolsó, drámai rádiószózata 1956. november 4-én - három héttel később már Snagovba deportálták (archív)

Az egyházakat, főként az addig kevésbé üldözött magyar protestáns egyházakat, különösen érzékenyen érintette a megtorláshullám. És természetesen volt nemzetiségi vonulata is a megtorló gépezetnek. Főleg 1958-tól feltűnő mértékben nőtt a magyar és/zsidó vagy német nemzetiségűnek tekintett személyek üldözése. Miközben 1956 végén és 1957 elején a hatalom a Magyarországhoz hasonló rendszerellenes hangok elfojtásában volt leginkább érdekelt, 1958-tól egyszerre támadta a másként gondolkodókat, a régi rendszer képviselőit, valamint a kellemetlenné vált nemzetiségek hiteles – és éppen ezért veszélyes – képviselőit.

Vannak-e „fehér foltok” 1956 romániai történéseinek kutatásában, mennyire hozzáférhetőek a források? Milyen mértékben sikerült feldolgozni ’56 romániai történéseit – konkrét és átvitt értelemben egyaránt?

Rengeteg még a „fehér folt”, és az utóbbi 10 évben alig történt érdemi előrelépés az eseménytörténet rekonstruálásában (sem). Az egyetlen komoly újdonságot abban látom, hogy a nemrég feltárt magyar-román állambiztonsági és rendőri együttműködés új, tágabb keretbe illeszti az 1956 utáni megtorlásokat. Előfordult, hogy a két ország hatóságai együtt nyomoztak feltételezett „bűnösök” ellen, de az is, hogy magyar állambiztonsági vezetők Romániában hallgattak ki magyar nemzetiségű gyanúsítottakat. Egészen 1963-ig hatékonyan és konfliktusmentesen folyt az együttműködés ezen a területen is.

Ma már nem a források hozzáférhetősége jelenti a legnagyobb gondot, hanem egyrészt a szakemberhiány (konkrétan az, hogy nincs piacon elég tehetséges vagy legalább szorgalmas diák/doktorandusz, akit „rá lehessen állítani” erre a témára), másrészt pedig az '56-os forradalmat és az azt követő megtorlást mindmáig övező mítoszteremtés (erdélyi magyar oldalról) vagy fájdalmas mellőzés (a román szakma részéről).

Nehéz, de szükséges lenne megértetni a mai olvasóval, hogy Romániában semmilyen forradalmi hangulat nem uralkodott 1956 októberében, még a magyar közösségen belül sem, és ehhez képest miért folyamodott a hatalom az ’56 utáni brutális, éveken át tartó megtorláshoz. Az én válaszom erre egyre inkább az, hogy egyfajta kommunista nemzetépítési folyamattal állunk szemben, amelynek fontos stációját képezte az 1956-os forradalomra adott politikai és állambiztonsági válasz.

1956 romjain már Ceaușescu hatalomra kerülése előtt új, a korábbinál szofisztikáltabb rendszer épült, amely integrálta, egyneműsítette a társadalmat, miközben dezintegrálta a (szakmai, vallási, nyelvi) kisközösségeket. Úgy gondolom, hogy erdélyi magyar szempontból ez tekinthető 1956 legfontosabb és legsúlyosabb, máig ható örökségének: a kisebbségi társadalom módszeres „behálózása”, valamint a kisebbségi elitekkel kötött, bizonytalan erkölcsi talajon álló kompromisszumok sokasága.

Címlapfotó: Fosztó László

Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// ez is érdekelheti

Főtér

Diplomás pizzafutár és a szomszéd, akinek 300 lakása van – Mit ad nekünk az erdélyi magyar szociológia?

Az akadémiai falakon túli kitekintésre készülő kolozsvári társadalomtudományi folyóirat bemutatóján jártunk.

Krónika

Közel-keleti hatás a romániai töltőállomásokon: jelentősen megugrott a benzin és a gázolaj ára

Már csak elvétve találunk olyan töltőállomásokat, ahol a benzin ára is ne haladná meg a literenkénti 8 lejes lélektani határt.

Főtér

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Székelyhon

Facebookon hagyott búcsúüzenetet, majd végett vetett az életének egy csíkszeredai nő

Facebook bejegyzésben hagyott búcsúüzenetet, nem sokkal később holtan találtak rá egy csíkszeredai nőre hétfő este.

Krónika

Nem menekülés, hanem kíváncsiság – Sepsiszentgyörgyről a világ végére

Egy „mini nyugdíjjal” indult Balin, dán repülőjegy-lemondással folytatódott, és végül Ausztráliában kapott új irányt a sepsiszentgyörgyi fiatal házaspár története.

Székelyhon

Rejtélyes férfit keresnek az Olt mentén Sepsibükszádnál, egyes hírek szerint Emil Gânj lehet

Keresési akció zajlik Kovászna megye területén, miután egy személy március 4-én arról értesítette a hatóságokat, hogy egy ismeretlen férfit látott a Olt folyó partján, Sepsibükszád térségében.

// még több főtér.ro

2026. március 05., csütörtök

Valakinek még dolgoznia is kell – a mesterséges intelligencia tudáscsapdája

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

2026. március 05., csütörtök

Valakinek még dolgoznia is kell – a mesterséges intelligencia tudáscsapdája

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

2026. március 04., szerda

A palesztinozás fölött eljárt az idő. Az ajatollahozás az új trend!

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

2026. március 04., szerda

A palesztinozás fölött eljárt az idő. Az ajatollahozás az új trend!

2026. március 03., kedd

Nem a metró, nem a körgyűrű, hanem a mentalitás az akadálya annak, hogy Kolozsvár szintet lépjen

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.

2026. március 03., kedd

Nem a metró, nem a körgyűrű, hanem a mentalitás az akadálya annak, hogy Kolozsvár szintet lépjen

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.

2026. február 27., péntek

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

2026. február 27., péntek

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

2026. február 26., csütörtök

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

2026. február 26., csütörtök

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

2026. február 24., kedd

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

2026. február 24., kedd

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

2026. február 23., hétfő

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

2026. február 23., hétfő

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

2026. február 20., péntek

Nem mindenkinek kell egyetemre mennie, és ez így van jól

Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

2026. február 20., péntek

Nem mindenkinek kell egyetemre mennie, és ez így van jól

2026. február 18., szerda

Az alkotmánybíróságon hat az Isten igaza, de attól még az ország az érdekcsoportok kénye-kedve szerint működik

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

2026. február 18., szerda

Az alkotmánybíróságon hat az Isten igaza, de attól még az ország az érdekcsoportok kénye-kedve szerint működik

2026. február 17., kedd

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

2026. február 17., kedd

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Különvélemény