// 2025. május 11., vasárnap // Ferenc
Balogh Levente Balogh Levente

Abnormalitás

// HIRDETÉS

Amíg olyan országban élünk, ahol egy egyetem, a szintén vásárhelyi MOGYE vezetői az oktatási tárca – tehát a kormány – támogatásával vehetik semmibe a törvényt, amiben a magyarok számára kedvező elemeket, a magyar főtanszékek létrehozását rögzítették, nincs amin csodálkozni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. október 23., 09:58

„A helyzetet tetézi Dorin Florea polgármester, aki egyenesen törvénytelennek nevezi a valóban kétnyelvű utcanévtáblákat – holott nincs tudomásunk olyan jogszabályról, amely tiltaná az ilyen utcatáblák kihelyezését. A kétnyelvűséget szabályozó törvény ugyanis csak a települések megnevezésének kisebbségi nyelven történő feltüntetéséről rendelkezik. Vagyis attól, hogy a jogszabály nem tér ki külön az utcanevekre is, még nyugodtan alkalmazhatóak lennének a ténylegesen kétnyelvű táblák – ha a román illetékesek a magyar anyanyelvhasználatot érintő ügyekben nem azt, a jogállamiság elvét megcsúfoló elméletet képviselnék, miszerint ami nincs tételesen szabályozva, az tilos.

Persze nem is vártunk mást attól az önkormányzattól, amelynek egyik illetékese, a helyi rendőrség vezetője több tízezer lejes bírsággal fenyegette azokat a polgárokat, akik egy civil szervezet jóvoltából kétnyelvű táblákat helyeztek ki. A helyzetet súlyosbítja, hogy az illetékes bíróság ezt nem értékelte fenyegetésként – azért kíváncsiak lennénk, mégis mi a jogi besorolása annak, ha valaki horribilis pénzbüntetéssel fenyegeti emberek egy csoportját csak azért, mert valami olyasmit tettek, amit nem tilt a törvény?

Igaz, amíg olyan országban élünk, ahol egy egyetem, a szintén vásárhelyi MOGYE vezetői az oktatási tárca – tehát a kormány – támogatásával vehetik semmibe a törvényt, amiben a magyarok számára kedvező elemeket, a magyar főtanszékek létrehozását rögzítették, nincs amin csodálkozni. Addig az abnormalitás, a kirekesztés, az adófizető polgárok egy csoportjának másodrendű állampolgárrá történő lefokozása – csak azért, mert nem román nemzetiségűek – lesz a normális állapot."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Kell-e tartanunk George Simiontól?
Főtér

Kell-e tartanunk George Simiontól?

Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
Székelyhon

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?
Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
Székelyhon

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

// még több főtér.ro
Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!
2025. április 29., kedd

Szavazzrám! Szavazzrám! Szavazzrám!

„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Történetek a kereszt alól
2025. április 23., szerda

Történetek a kereszt alól

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből
2025. április 17., csütörtök

Kihal az erdő – tizennyolcadik erdélyi történet a jövőből

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”