A nemzeti büszkeség, a nemzeti érzelmek felpiszkálása, tüzelése még ma, negyedszázaddal a rendszerváltás után is jó kampányfogás.
„Azt kérdezte valaki, vajon mi váltotta ki ismét ezt a fajta nemzeti lobogást, amelyet a rendszerváltás utáni években tapasztaltunk a nemrég jobb létre szenderült nagy-romániás vezértől, a volt kolozsvári bírótól, illetve a történelem süllyesztőjében eltűnt úgynevezett nemzeti egységpárttól? Az, derül ki az indoklásból, hogy a nemzeti jelképek megsértését, valamint az ország és a nemzet becsmérlését, mint már említettük, a becsületsértés és a rágalmazás, a hamis információk közzététele, a nemzet és az ország gyalázása, valamint az alkotmányos rend elleni bármilyen ténykedés mellett korábban törölték a büntető törvénykönyvből, azzal, hogy szólásszabadság, pluralizmus, tolerancia és nyitottság nélkül nem létezhet demokratikus társadalom.
A mostani változat szerint a nemzeti jelképek elleni megvető magatartás »kriminalizálásának« megszüntetése az ilyen megnyilvánulások elterjedéséhez vezethet: a verbálistól – sértő szavak, beszédek, jelszavak – az írotton át – sértő újságcikkek, rajzok – a tettektől – obszcén gesztusok, megvető arckifejezés – a vagyon elleni bűncselekményekig – megsemmisítés, rongálás, nem rendeltetésszerű használat –, a tiszteletadás elmaradásáig, illetve a román nemzeti zászló kifüggesztésének az elmulasztásáig.
Nehéz követni a törvényhozók logikáját. Azt hittük, hogy ha lassan araszolgatva is, de a demokratikus jogrend felé haladunk, illetve, hogy azért vannak a képviselők és szenátorok, hogy az ország fejlődésén, a lakosság életminőségének javításán dolgozzanak. Ehelyett egészen mást tapasztalunk. Persze, a nemzeti büszkeség, a nemzeti érzelmek felpiszkálása, tüzelése még ma, negyedszázaddal a rendszerváltás után is jó kampányfogás. Lehet, hogy ezzel remélik megnyerni a következő választásokat?"
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.

Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”