Ha a Nyugat úgy érzi, felkészült sok millió, más kontinensről érkező idegen befogadására, de a román útlevél még mindig derogál, akkor jaj nekünk, Európa.

A kisebbségek Európa-szerte kulturális pluralizmusra, azaz kétnyelvűségre, két- vagy többkultúrájúságra törekednének. Azaz nem hajlandók tovább virágoztatni Európa többségi társadalmait – gyakorlatilag ingyen.

A román hadsereg általuk felszabadításként megélt 1944-es bevonulása a helyi magyarság számára éppen ellentétes üzenetet hordoz, az azt megörökítő zászló tehát semmiképpen nem alkalmas arra, hogy a Sepsiszentgyörgyön élők közös, mindenki által elfogadott jelképe legyen.

A mi csendes küzdelmünk ritkán éri el a nemzetközi média ingerküszöbét. Ugyanis senki más életterét nem akarjuk elbitorolni. Sőt, a miénkre fáj másoknak a foga.

A magyarországi menekültügy kétségtelenül egy új világtörténeti jelentőségű folyamat minket érintő része – írja Bakk Miklós a menekültválságról.

Az esetenként nem kis tőkével beszálló külföldi cégek közül nem kevés egyszerre csak a legsötétebb dzsungelben találta magát, s amikor ráeszmélt a keserves valóságra, visítva rohant el, sokszor hagyva a befektetést a romániai partnerre, csak ne veszítsenek többet a kalandon.

Valószínűsíthető, hogy egy kisebbségi sokkal jobban átérzi az üldözött, menekülni kényszerülő, állami erőszakkal megfélemlített migráns lelki állapotát.

A számos felesleges pert, viszályt okozó városházi toronyzászló ügye túlfűtött, korántsem akkora jelentőségű, mint amekkorát tulajdonítanak neki.

Itt hatalom és korrupció kéz a kézben jár, mindennapjaink része, végigkíséri egész életünket – a bölcsőtől a koporsóig.

A csúszópénz átadójának házi őrizetbe helyezése rávilágít arra, hogy a csúszópénz adása is bűncselekmény, aminek elkövetésével látványosan keveseket vádolnak meg. A megvesztegetők átvedlenek feljelentőkké, tanúkká, ami nagyban elősegíti a nyomozati munkát, ám a törvény szelleme nem érvényesül.

Oprescu bűnbandává sülylyesztette a bukaresti városházát, amelynek korrupt vezetői vele együtt közpénzen tettek szert busás vagyonra.

A „romániai magyar” mintha hanyatlóban lenne, és úgy tűnik, vele együtt az út szélére került az a politikai koncepció is, miszerint a romániai magyarság kisebbségként vagy önálló közösségként államalkotó tényező Romániában.

Kapkodás, képmutatás, hazudozás – nagyjából ez jellemzi az európai vezetők megnyilvánulásait az egyre intenzívebbé váló népvándorlás kérdésében.

Azzal, hogy az osztrák és a német hatóságok a gyalogszerrel útnak indult migránsáradat láttán úgy döntöttek, beengedik őket, a hatályos schengeni előírások és a migránsok regisztrációjára vonatkozó dublini szerződés gyakorlatilag a kukába került.

Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.

Na, de ez semmi ahhoz képest, mint amikor államelnökünk hivatalos karavánja Szebenből Bukarestbe száguldott. Nem világmegváltó tettek megtételére, sem a veszélyben a haza jelszóval, hanem az Enescu Fesztivál megnyitójára. És erre fel lezárták az egész szakaszt.

A terepen tapasztalható valóságnak teljesen más nyomorúsága, látványa, kockázatai és tanulságai vannak, mint a médiában kibontakozó, meglehetősen egyoldalúan és szelektíven illusztrált féligazságoknak.