Dâmboviţa, süsse Heimat

Hogy a Casa Poporului gondolaterjesztő hatására a román politika legtöbb választottja az Alkotmányt (nagy „A”-val, ahogy írni szereti) a politikai cenzúra eszközének gondolja – közhely. Hogy

az alkotmány amolyan „bunkócska, te drága”,

és nem a szabadságnak az a fennkölt biztosítéka, ahogyan például az Egyesült Államok alapító atyái az amerikai alkotmányt 1787-ben elgondolták – román hagyományként is magyarázható.

Ami nem érthető: miért kellett Klaus Iohannisnak ehhez az értelmezéshez hasonulnia? Tőkés László érdemrendjének visszavonásakor mondott érveivel – „aki kitüntetést adományoz, el akarja ismerni a kitüntetett érdemeit, és meg akarja jutalmazni őt; aki viszont elfogadja a kitüntetést, annak el kell ismernie Romániát, a román alkotmányt, és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik” – egyértelművé tette: az ő szemében

a kitüntetések osztása is puszta hűségviszony teremtése,

és nem feltétlen elismerése egy cselekedetnek, amely már végképp a történelem része. A kitüntetések logikája ugyanis épp abban rejlik, hogy feltétlen aktusok. Értéküket épp feltétlenségük emeli, hiszen végérvényességük épp annak a tettnek, annak az érdemnek vagy alkotásnak a végérvényességét, történelmi súlyát kívánja aláhúzni, amelyért adományozták.

Külön pikantériája ennek a Dâmboviţa-parton termő alkotmányosság-értésnek, hogy a bizonyítottan köztörvényes elítéltek nem sértik azokat az értékeket, amelyek „az alkotmány alapját képezik”. Még csak fel sem merült, hogy Adrian Năstasetól is meg lehetne vonni ugyanezt a Románia Csillaga (Steaua României) érdemrendet. Mintha a törvényeknek – alapjaiknak, szellemüknek – semmi köze nem lenne az alkotmányhoz. Mintha

a törvény és az alkotmány két különböző eszköze lenne a bukaresti politikai kupola építésének,

amelyben immár Iohannis is aktív barkácsmester. Itt előbbit a napi törlesztések, a vadritkítás eszközének tekintik, az utóbbit pedig ideológiai határmegvonásra használják.

Az Antena3-nak, a Voiculescu-birodalomnak nyújtott segítséggel Iohannis immár egyértelműen jelezte: be akar lépni a kupola építői közé. Tőkés érdemrendjének a megvonásához – miközben arra napi politikai számítások és az érdemrendek adományozásának egyszerű törvényi szabályozatlansága alapján került sor – „magasztos” alkotmányossági indoklást adott.

Az elmúlt negyedszázad román államfői a rosszul kialakított alkotmányos szerep foglyai voltak. Mégis, jelentősek azok a különbségek, ahogy – többnyire sikertelenül – e helyzetben cselekedni próbáltak.

Traian Băsescu 2009-ben a díj odaadományozásával politikai bátorságról tett tanúbizonyságot: Tőkés László és Temesvár elismerésével tulajdonképpen

szembement az 1989-es forradalom értelmezésének bukaresti kánonjával.

Bátorságából viszont hiányzott az állhatatosság és az elvek primátusa. Iohannis viszont egyre inkább politikai gyávaságának állhatatosságával tűnik ki. Ezzé konvertálta Bukarest a Szebenből hozott szász óvatosságát és kimértségét.