Használjunk Excel-táblázatokat!
Az Excel-táblázatokat mindig is a fontoskodó és pitiáner adattologatás szimbólumának tekintettem (a PowerPoint-prezentációkkal együtt). Emberibb és érzelemdúsabb tevékenységnek tartom a festék száradásának a figyelemmel követését, mint bárminek a megcsinálását Excelben, és főleg mások által megcsinált bárminek a böngészését és értelmezését ebben a rettenetes környezetben. És azt hiszem, ezzel vagyunk így páran.
De úgy tűnik, a Központi Választási Irodánál (BEC) Excel-táblázatoktól álmodnak nedveseket, mivel az önkormányzati választások részeredményei kizárólag ebben a borzalmas formában hozzáférhetőek. Senki nem vette a fáradtságot, hogy a választások napján elérhető és kifogástalanul működő, valós idejű jelenléti adatbázis-megoldást átültesse a szavazatösszesítés sokkal izgalmasabb területére.
Itt ülök órák óta, és adatszűrő-beállításokkal, cellafüggvényekkel meg számológéppel bolhászom az adatokat. És bárkinek, aki kíváncsi az eredményekre, így kell tennie, ha nem akar megelégedni azzal, amit a csökkenésről növekedésként beszélő pártok sutyorognak a fülébe.
Csakhogy az van, hogy maga a BEC is belebonyolódott az Excel-táblázatokba, csak Bukarestben kábé 250 ezer (!) szavazólap nem stimmel, azaz pluszban vagy mínuszban van a táblázatok adatainak összevetése nyomán. Az adatok nem találnak több száz bukaresti szavazókörzetben. Van olyan kerület, ahol összesen 23 ezer szavazólappal van gond.
Hahó! Ha Bukarestben nincs rendben negyedmillió szavazólap összesítése, akkor mi lehet országos szinten?
Itt bújik elő az a nyomorult, szarrágó mentalitás, amelynek legmegfelelőbb mindenkori kifejeződése egy Excel-tábla, és amellyel szinte kivétel nélkül az összes állami intézmény honlapján találkozni lehet. És nem csak ott, hanem mindenütt: a hónapokig elhúzódó, siralmas minőségű közterület-felújításoktól és rettenetes középítkezésektől a papíros-pecsétes-okmánybélyeges-többpéldányos hivatali ügyintézésig. Az egész államadminisztráció egyetlen nagy zűrzavaros Excel-tábla, amiben semmi nem egyezik, amibe minden csak úgy belefolyik és ott csak úgy elvan. Nem lehetne már végre nyomni egy lendületes reboot-ot?
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Nemcsak a közúti forgalomban, hanem a gyalogosok által használt köztereken is balesetveszélyesen közlekednek sokan az elektromos rollerekkel Csíkszeredában. Ezért a városvezetés egy szabályzót készít, és korlátozásokat vezetnek be.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?

Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.

36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.

Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.

Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…

Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.