Üsd, vágd, nem apád!

„Zajos harcot indított az országos adóhatóság a csalók ellen. Tíz, húsz lejért tízezer lejes nagyságrendű bírságokat szabnak ki, üzleteket zárnak be, függesztik fel tevékenységüket. Hogy aszongya: legyen rend s fegyelem! És ne csaljanak, ne lopjanak! Mindenre adjanak nyugtát, s az így befolyt jövedelem minden banijára fizessenek adót, mert ez így tisztességes! Nehéz nem egyetérteni ezzel.

Ugyanakkor felmerül: milyen célt követnek? Hogy befizessék az adót, vagy hogy kinyírják a „csaló” vállalkozót, aki 3 lej 50 banit nem ütött be a pénztárgépbe, s így 68 bani áfával megkárosította a költségvetést. Mert azzal, hogy bezárják a kocsmáját egy hónapra, aligha segítik azt, hogy kifizessen 12 ezer lej büntetést, és rendes adófizetővé váljon. Tudom, így írja a törvény.

Fel sem merem tételezni, hogy e nagy szigorúság nem lenne hasonló módon érvényes Caracalon is – akárcsak az autonómia, hogy csak »klasszikusokat« idézzek. Az azonban valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a nagymellényű ellenőrök oda merészkedtek volna, ahol valóban százmilliósával csalják az áfát. Mondjuk a bukaresti en-gros lerakatokba, ahol azt a szót, hogy számla, a világ egyetlen nyelvén sem ismerik. Ahol, ha az áru eredetéről érdeklődsz, hamar megmutatják, hogy merre van a kijárat, s előzékenyen ki is segítenek rajta. Vagy mikor kerül sorra egy átfogó vizsgálat, mondjuk, a konstancai kikötőben, ahol vagonszám jön-megy az áru úgy, hogy senkinek fogalma sincs, hogy ténylegesen mit rejtegetnek a konténerek?

Persze, könnyebb nagylegénynek lenni az utcasarki fűszeressel vagy az udvarvégi kocsma tulajdonosával, akiket nem védenek ukrán verőlegények."