Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

Az elmúlt héten mintha felpezsgett volna a kisebbségi frontvonal. Ez azért is szembeszökő, mert az utóbbi hónapokban mintha hátrébb kerültek volna a kisebbségellenes hergelések. Ennek okát meglelni nehéz feladat lenne. Talán azért is volt szélcsend, mert akadtak nagyobb problémák is a mioritikus hazában. Például az, hogy az országnak nincs választott, legitim kormánya.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy

Dehogynem! Csak ezek a hergelések nem kerültek annyira reflektorfénybe. Elvoltak, elvannak (egyelőre legalábbis) az internet miazmás bugyraiban.

A kisebbségellenes szél olyan két héttel ezelőtt kelt a piros-sárga-kékre pingált nagynemzeti hegyek közt, amikor jogerős és végleges és márványba vésett bírósági döntés kötelezte Sepsiszentgyörgy önkormányzatát arra, hogy a város összes kétnyelvű utcanévtábláját levegye. Mert, így a bíróság, az milyen dolog, hogy a román – aki esetleg nem tudná, ez a Románia nevű 108 éves projektország, egyben igazán fejlett európai áldemokrácia egyetlen hivatalos nyelve – és magyar elnevezés egymás mellett áll. Tessék szépen egymás alá írni, ahogy… na és itt jön a probléma. Mert

hogy a különböző nyelvű feliratokat egymás alá kell írni. És van egy olyan elv (ez sincs kőbe vésve, értelemszerűen), hogy amit a törvény nem tilt (vagy kimondottan nem szabályoz), azt meg lehet tenni. Mert nem ütközik a törvénybe (részletek itt).

A sepsiszentgyörgyi eset egy hosszú magyarellenes intézkedéssor éppen utolsó (bár azóta lehet, már nem az) eleme. És hiába csodálkozik a helyzetet nem ismerő ember, hogy jé,

Hát hogyne, vonják meg a vállukat rezignáltan az erdélyi magyarok. Akik közül jó páran talán épp csomagolnak, a bárhova tervezett emigrációra készülve. Miközben a Mihai Tîrnoveanu és Dan Tanasă-féle hivatásos hergelők (persze, van mögöttük párt is, az igen népszerűvé vált AUR) ott és úgy grasszálnak, ahogy nekik tetszik, fröcskölve magukból a vegytiszta gyűlöletet.

Volt egy hosszan kitartott pillanat, amikor a kevésbé rezignált romániai magyarok úgy érezhették, most, na most meg fog változni valami. Nyilván nem jön az épp regnáló román államelnök a székely autonómia kulcsával, ezt talán túlzás lett volna elképzelni. Bár időnként (a kevésbé komor pillanataimban) szoktam mondogatni:

Kinyírjak ők egymást (széthúzás, ostoba értelmiségi mozgalmak, emigráció, asszimiláció stb.) mindenféle állami „támogatás” nélkül. Persze, de a románok se hülyék: gyakorlatilag kidobnák az ablakon az egyik legkézenfekvőbb ellenségképet.

Nem tudom, emlékeznek-e még a FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) kezdeményezésére, a Minority SafePack néven elhíresült akcióra. 2013-ban indult és az volt a célja, hogy az EU jogalkotás útján, vagyis konkrét törvényekkel járuljon hozzá az európai nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek védelméhez. A kezdeményezés a feltételeknek eleget téve sikeres is lett, 2020-ban landolt az európai Bizottság asztalán, amely – meglepetés! – elegánsan hátat fordított a kezdeményezésnek, aztán 2025-ben az Európai Unió Bírósága elutasította az ügyben benyújtott fellebbezést, ezzel hosszú időre kukába küldte az európai nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségi jogok védelmét az EU-s jogrendszer szintjén. (Itt olvasható egy alapos, angol nyelvű cikk a történetről.)

Hogy mire hivatkozott az EU, amikor hátat fordított a sokszínűség ilyen értelmű védelmének? Arra, hogy az említett kisebbségi közösségek jogai kellőképpen rendezettek a tagállami kereteken belül. És akkor

Nyilván bárki könnyen megérti a tisztelt Európai Bizottság elegáns félrenézésének valós okát, amely az I. világháború végén történt nagyhatalmi döntésekig vezethető vissza. A különböző ikonikus jóvátételi helyszíneken üldögélő urak újrarajzolták a vesztes hatalmak területi térképeit, miközben magasról tettek arra, hogy lényegében jövőbeli puskaporos hordókat pingálnak a papírra. Ezt ma így szokták nevezni civilizált társaságban (enyhe fintorral): érzékeny terület. Csakhogy a félrenézéssel az Unió tisztelt bürokratái szembemennek az összes elképzelhető egyezménnyel, chartával, egyéb jeles pergamennel, amely az Unió elvi, ideológiai alapjait képezi.

De nem baj, mondhatja erre egy született optimista, ha nincs nemzeti, etnikai, nyelvi sokszínűség – pontosabban, csak ott van, ahol a tagállamok kegyesek – akkor van másféle. Ilyen szempontból örvendek az LGBTQ+-közösség sikereinek. Ők egy olyan kisebbség, amelyet az Európai Unió teljes mellszélességgel támogat. Nem kell hozzá polgári kezdeményezés, egymillió aláírás, bürokráciai kecseszkecsken, semmi. A sokszínűségért történő uniós síkra szállás önkéntes és garantált.

Ismétlem, örvendek ennek. És ahogy már többször leírtam, szolidáris vagyok az LGBTQ+-közösséggel. Romániában nem kimondottan jó a helyzetük. Persze, bizonyos értelemben jobb, mint a szélesre tárt karú, érzékenyítő, sok pénzt az ilyen típusú kisebbségvédelembe belenyomó Nyugaton. Romániában ugyanis nem fordul elő az a borzalom, ami például a múlt héten Berlinben.

Romániában nincs egy halálos és 29 többé-kevésbé súlyosan sérült áldozata az ilyen terroristagyanús támadásoknak (és ez csak a legfrissebb példa). Nyilván azért, mert a terroristagyanús iszlamisták nem Romániába jönnek. Hanem a civilizált (és gazdag és öregedő és a saját érzékenyítő és jogállami és minden egyéb diskurzusába lassan belefulladó) Nyugatra. Ahol értelemszerűen mindenki kultúráját tisztelik. Alapból azokét is, akiknek a kultúrájába belefér például az, hogy egy furgonnal rontsanak az LGBTQ+-közösség békésen ünneplő tagjai közé és meggyilkolják, akit érnek. Hogyne, világos,

De általánosságban kijelenhető: a muszlim kultúra az integráció bármilyen elfogadható szintjét kudarcra ítélő módon különbözik az európai kultúrától. Ha ezt az EU nem veszi tudomásul (márpedig úgy tűnik), akkor nem is olyan diszkréten asszisztál a borzalmakhoz. Ahogy a vérbe fojtott katalán függetlenségi mozgalomoz is asszisztált.

Tehát, ha ez a Nyugat (közelebbről a döntéshozók és végrehajtók) most jogállamiságból meg állampolgári és jogvédelemből vizsgázna, máris megbukna.

Ám a tény, hogy Romániában nem gyilkolnak LGBTQ+-embereket terroristagyanús iszlamisták, nem jelenti azt, hogy az említett kisebbségi közösséget nem érik diszkriminatív jellegű atrocitások.

Itt van például a nagyváradi Pride-felvonulás esete. (Lassan közhely, hogy Romániában még mindig nincs törvény az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatáról. Pedig minden valamire való román politikus hetente ismétli, hogy Románia NATO- és EU-tagállam. Úgy tűnik, van olyan EU-tagállam, akinek elnézik a katonák, de a bürokraták is.) A szikár adatok szerint Romániában jelenleg négy város ad otthont (engedélyt!) Pride-akcióknak: a főváros, Kolozsvár, Temesvár és Iași. Nagyvárad az ötödik lenne, ha már negyedik éve nem akadályozná meg a rendezvényt a város liberális polgármestere és csapata.

Emlékszem a korai kolozsvári Pride-okra, amikor bugyit kívül, egyéb ruhát alig viselő lénytársak rázták a rongyot a magát jogvédőnek, jogharcosnak nevezett eseményen. Minden tiszteletem a progresszív élgondolkodóknak, de nem lehetnek olyan ostobák, hogy azt gondolják, egy konzervatív értékrendű közösségben, társadalomban be lehet rúgni az ajtót csak azért, mert a fejlett Nyugaton ez már bevett szokás (amíg nem jön egy furgon). A valóságot illik figyelembe venni.

Örömmel látom, hogy változott a trend,

Ettől a perctől kezdve teljes szolidaritást vállalok a nagyváradi Pride-dal. Ugyanis az önkormányzat pont ugyanazokat a puha diktatúrákra jellemző elnyomási módszereket alkalmazza (törvények, szabályok, engedélyeztetés stb.), amelyeket a romániai magyar közösség esetében is bedob, lásd a sepsiszentgyörgyi táblaeltávolítást.

Talán lesznek olyanok, akik e szöveg láttán összeráncolják a szemüket:

Hát alma és körte. Igaz. Viszont jelezném, hogy bár valóban teljesen más a két kisebbségi közösség múltja, helyzete, európai támogatottsága, két dologban nincs semmi, de semmi különbség. Az egyik az, hogy kisebbségi közösségekről van szó. A másik pedig a diszkriminció, az elnyomás, a jogmegtagadás vagy éppen jogtiprás. Na, ez nem is kettő. De közös. Persze, ezt fel is kell ismerni, mondom a kritikus gondolkodás jegyében. A romániai magyar közösség egy része kiáll az LGBTQ+-közösség mellett. A lehető legkülönbözőbb gondolkodású emberekről van szó. Születnek cikkek, felszólalások is az ügyben. Viszont

És akkor sem, amikor a hazai bíróság eltávolíttatta a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákat. Persze, lehet, tévedek. Ez esetben elnézést kérek.

Az az igazság, hogy már a cikk elején világos volt, hogy nem lesznek, nem lehetnek következtetések. Ugyanis a helyzet a pozitív, európai, civilizált végkifejlet szempontjából kilátástalan. A román kormány továbbra is nemzetbiztonsági kockázatként tekint a romániai magyar közösségre (még túl sokan vagyunk az ő szempontjukból), az LGBTQ+-közösségnek meg diszkréten hátat fordít (az ortodox egyház sűrű bólogatása mellett).

Akkor már a román állam fog vigyázni a szimbolikus skanzenbe utalt édi kis kisebbségre. Addig működik a soft power. Az LGBTQ+-probléma pedig akkor fog megoldódni, ha Románia nem lesz ortodox ország. De azt is mondhatnám: amikor a disznók rappelni fognak.