Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Végleg kiebrudalják Kolozsvárról a nyerőgépes játéktermeket és a sportfogadó-irodákat – a városi tanács szeptember 4-én hozta meg a döntést. 24 helyi tanácsos szavazott arról, hogy a szerencsejáték-termeket bezárják a közeljövőben.
A törvényjavaslatot számos nyilvános vita és a városi tanács tagjaival folytatott beszélgetés után fogalmazták meg, mivel a kolozsváriak egyértelműek jelezték, hogy be kívánják záratni a fizikai szerencsejáték-létesítményeket, hangsúlyozta Emil Boc polgármester.
A döntésben azonban vannak kivételek: a hatályos jogszabályok szerint működő lottójátékok és pókerklubok működése folytatódik a városban. Kolozsváron jelenleg egyetlen pókerterem van, Boc ezzel kapcsolatosan közölte, hogy egyéves próbaidőszakot biztosítanak a működésére. A nyerőgép-típusú játékoktól való eltérés itt a játék lefolyásában rejlik: a pókerben a játékosok aktívan részt vesznek a játékban, egymást követő döntéseket hoznak, stratégiákat alkalmaznak és kockázatot vállalnak, míg a nyerőgépek esetében az eredményt véletlenszerűen a gép határozza meg.
– fogalmazott a polgármester.
A városvezetés egy függőségmegelőzési és -kezelési központot is előkészített, a 25,5 millió eurós projekt jelenleg a pályázati szakaszban van, az ajánlatok benyújtásának határideje október 14.
A játéktermek a városban a jelenlegi engedélyek lejártáig fognak működni, ez legtöbb esetben az év végéig érvényes.
Nem feltétlenül azért bánták meg az új elektronikus személyivel rendelkező lakosok a cserét, mert ne tartanák elvileg hasznosnak, hanem azért, mert a romániai digitalizáció annyira gyerekcipőben jár, hogy képtelen lépést tartani az ügyintézések menetével. Az új okmányt azzal a céllal vezették be, hogy egyszerűsítse és digitalizálja az ügyintézést; előnyei között szerepel az uniós utazási okmányként való használat, az online azonosítás, az elektronikus aláírás, a nagyobb biztonság és a bankkártya méretű forma.
Az Adevărul összefoglalója szerint az új igazolványon a lakcím már nincs látható módon feltüntetve, csupán elektronikusan olvasható ki, ez viszont gondot okozhat ott, ahol nincs megfelelő kártyaolvasó vagy alkalmazás. Továbbá a lakcímet igazoló dokumentum letölthető elektronikusan, de ehhez NFC-képes okostelefon kell, valamint a RO CEI Reader applikáció.
Az elektronikus személyi használatát tovább bonyolítja, hogy két PIN-kódot kell megjegyezni: a négyjegyűt az azonosításhoz és egy hatjegyűt az elektronikus aláíráshoz. A használat előnyeinek kihasználásához meglepően sok technikai feltételnek kell teljesülnie: telefonon a RO CEI Reader segítségével lehet kiolvasni például a lakcímet és PDF-be exportálni az adatokat, míg a ROeID egy külön alkalmazás, amellyel online közszolgáltatásokban lehet igazolni a személyazonosságot. Számítógépen történő használathoz pedig kártyaolvasó és az IDPLUGMANAGER alkalmazás szükséges. Így gyakorlatilag a digitalizáció nem ér véget azzal, hogy valaki megkapja az elektronikus személyit, hanem akkor kezdődik, amikor a felhasználó rájön, hogy tudnia kell, melyik alkalmazásra, jelszóra és eszközre van szüksége. Miközben azt is ki kell derítenie, hogy egy adott intézmény egyáltalán felkészült-e az elektronikus adatok kezelésére.
Konkrét felhasználói történet: lakcímváltozás miatt váltott elektronikus személyire abban bízva, hogy ezzel egyszerűbb lesz az ügyintézés, ám már az igazolvány átvételekor rendszerhiba miatt újabb alkalommal kellett visszamennie. Később az adó- és illetékhivatalnál hiába volt a telefonján a lakcímet tartalmazó elektronikus dokumentum, azt e-mailben is el kellett küldenie, mert az ügyintéző nem tudta megfelelően használni a kártyaolvasót, de banki adatfrissítésnél sem működött automatikusan, ráadásul még arra is figyelmeztették, hogy a gyógyszertárakban is problémák lehetnek az új igazolvánnyal.
A felhasználó végül arra a következtetésre jutott, hogy inkább visszakérné a régi személyi igazolványát, vagy ismét hagyományos típusút készíttetne. Legfőbb kifogása, hogy a digitalizáció ellenére továbbra is az állampolgárnak kell különféle papírokkal bizonyítania olyan adatokat – például születési, családi állapothoz, lakcímhez vagy tulajdonhoz kapcsolódó információkat –, amelyek szerinte már eleve megtalálhatók az állami rendszerekben.
A román nyelvben van egy igen találó kifejezés azokra a politikusokra, akik pártot, frakciót váltanak, főleg, ha gyakran: traseism. Leginkább pártváltásnak, frakcióváltásnak, köpönyegforgatásnak lehetne magyarul nevezni a jelenséget.
Nos, az elmúlt szűk fél év alatt igencsak rákapcsoltak a politikusok erre az akcióra a román parlamentben: 19 képviselő ment át más párt kötelékébe. A parlamenti pártváltások április óta fokozódtak, amikor a szociáldemokraták egyre több jelét adták annak, hogy fontolóra veszik a kormányból való kilépést. A 2024-es parlamenti választásoktól a bizalmatlansági indítvány elfogadásáig 16 képviselő váltott parlamenti frakciót. Ezt követően, mindössze öt hónap alatt, további 19 parlamenti képviselő hajtott végre hasonló váltást. A liberálisok vezetik a pártváltások ranglistáját, őket a szociáldemokraták követik.
A liberálisok összesen nyolc képviselőt csábítottak el az AUR, az SOS România és a POT pártjaiból. Közülük hatan április óta csatlakoztak a párthoz, amikor a PSD komolyan fontolgatta a kormányból való kilépést. A váltók között van Adrian Peiu is, az SOS România korábbi szenátora, akit júniusban a liberális szervezet ialomițai ideiglenes vezetőjévé választottak.
A második helyen a szociáldemokraták állnak, hat képviselővel, akik a POT-ból és Diana Șoșoacă pártjából csatlakoztak hozzájuk. Legtöbbjük röviddel a 2024-es parlamenti választások után csatlakozott. Az SOS România több csoportra szakadt szét. Ezek egyike a PACE, amely közel áll a PSD-hez, és akkor jött létre, amikor már megkezdődtek az első feszültségek a korábbi koalícióban. Egy másik csoport, az Uniți pentru România, amelyet májusban alapítottak, és amelynek jelenlegi informális vezetője Victor Ponta, három képviselőt vonzott magához, szintén az SOS România-ból.
Utóbbiból a távozó képviselők egy része az AUR-ba került, míg a függetlenek csoportja több pártból érkező képviselőket gyűjtött össze. E változások több mint fele azonban április óta történt.
Ami a leggyakrabban frakciót váltó képviselőket illeti, Andrei Csillag és Gheorghe Petru Pîclâșan egyaránt ötször váltottak frakciót. Mindketten kétszer csatlakoztak a POT-hoz és a függetlenek frakciójához, valamint egyszer az „Egyesüljünk Romániaért” frakcióhoz. Jianu Iosif és Moiseev Alexandrin négy-négy parlamenti frakciót váltottak, miután elhagyták az SOS România pártot, és végül a PSD-hez és a PNL-hez kerültek.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.