Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.
Forrás: Pixabay
Costi úr szivarral a kezében támolygott ki kora reggel a csípős levegőre, hogy a tornácon szemügyre vegye Mező utcai kertjét. Megtörölte a szemét, de alig hitt a látványnak: a kert végében, a nyári kunyhó mellett víztükör csillogott, körülbelül száz négyzetméteren.
Nofene, gondolta Costi úr, és még jobban kinyitotta a szemét. Lepöccintette a hamut, és a nikotináradat sebességével alaposabban körülnézett. A ház mögötti patak mellett néhány, pár éves gyümölcsfáját csak egy hajszál meg a Szentlélek tartotta, esetleg a mellettük álló öregebb fák koronájának alsó része. Törzsük körül nagyobb forgácshalom árulkodott a betolakodóról. A patak mellett pedig egy kisebbfajta duzzasztógát fogadta.
Körös-körül mindenféle farönkök voltak akkurátusan félkörbe rendezve, mintha legalábbis a kolozsvári városrendezés világosodott volna meg és cserélte volna le a köztéri betonlapokat és szegélyeket. Jó-jó, de ez magánterület, gondolta magában Costi úr, és hevesen verő szíve egyre inkább arra vitte, hogy dühbe guruljon.
A háromszáz négyzetméteres kert nagy részéről, úgy nézett ki, mintha már csak az autópálya-építéshez kötelezően hozzácsapott régészeti ásatások hiányoztak volna, ettől eltekintve viszont olyan profi munkát végzett itt valaki az éj leple alatt, hogy dühe átváltott kíváncsiságba. Nem sokáig.
A szemüvegét Costi úr elfelejtette magával vinni, ezért csak
Mindez a nagy- és kis egyesülés napja között! Hogy is merészelte! – zihált Costi úr, és máris Erdély elszakadását vizionálta a két román nemzeti ünnep között. Méghogy… Hod…mezo…vașar…hei…heli… mi van? Idejönnek, szétrágják a gyümölcsfáimat, gátat építenek az én saját külön bejáratú telkemre, és van szőr a képükön magyar feliratokat is kitenni! Mit kitenni: kirágni!
Costi úr beviharzott a házba, és nekilátott előkeresni a combig érő horgászcsizmáját. Mire megtalálta, az egyik gyümölcsfa fel is dőlt a csípős szélben, tompa puffanására azonnal ki is sietett, caplatott a latyakos avarban. Begázolt az impromptu tavacskába, megragadott egy ágat, és elkezdte a rönköket, gallyakat arrébb tolni meg kihuzigálni őket a szárazföldre. A birodalomépítő rágcsálóknak azonban hűlt helyük, a telek határán lévő kerítés pedig érintetlenül állt. Gondja volt rá azonban, hogy a magyar feliratot eltüntesse.
Visszacaplatott a házba, miután rájött, hogy egyedül itt nem tud semmit tenni, jön a kis egyesülés napja, őt pedig valami rágcsálók le akarják rágcsálni a térképről. Tíz perc keresés után meg is találta az illetékes szervek telefonszámát a polgármesteri hivataltól, felhívta őket, cirkuszolt, majd tárcsázta a vízműveket is, akik életuntan mondták:
A környezetvédelmi őrségtől végül kiküldtek egy csapat embert, akik vették a combig érő horgászcsizmáikat, szerszámaikat, és hadat üzentek a hódmezővásárhelyi telepeseknek.
majd nagy garral leeresztették a gátat, felszabadították a patakot, elhurcolták a kidőlt fákat és eltakarították a forgácsot, végül megerősítették a kerítést.
Costi úr azonban nem tudott aludni az elkövetkező két éjszaka. Mintha valaki egész éjjel az Radetzky-induló ritmusára reszelt és rágcsált volna. Hajnalban már Brahms Magyar táncok-dallamaira hallucinált, mire elérkezett egy felkeléshez méltó időpont. Akkor azonban rögvest felöltötte a combig érő horgászcsizmáját a pizsamanadrágjára, és egy bekeccsel a hátán azonmód kirohant a kertbe, hogy szemügyre vegye, tényleg csak képzelődött, vagy valaki elhúzta a nótáját.
Három gyümölcsfája kidőlve hevert az udvaron, a forgács pedig szépen a földre terítve, egy eddig soha nem látott ösvényen, amely mellett újabb rönkbe vésett felirat állt: Zenélő út – Radetzky-induló. Costi úrnak megrökönyödésében maradt még annyi lélekjelenléte, hogy arrébb lépjen az útról, aztán hátra sietett. A patakot már nem is látta, csak az építőtelepre hasonlító telket, aminek a végében – várhatóan – ott csillogott a víztükör.
Csakhogy valami akadályozta a látvány pontos felmérését, így Costi úr lassabban közelített a furcsa, kusza építményhez, ami csak hellyel-közzel engedte látni az újra felduzzasztott gátat. Amikor közelebb ért, földbe gyökerezett a lába:
Lomb…corona…șeta..ni..betűzte elhaló hangon Costi úr, aki nem tudta eldönteni, hogy az agyvize forr-e fel vagy a vér hűl meg benne legott. Ismerek pár hodákit, gondolta. Azok majd jönnek a fejszékkel, és szétverik ezt az egészet, hodoronc-tronc. Ezt mégsem lehet, hogy itt gyülekeznek, építkeznek, kolonizálnak, el akarják csatolni a telkemet ezek a laposfarkúak.
Bement a kunyhóba és elővette a fejszéjét, majd tárcsázta egyik hodáki barátját. Az másnaposan vette fel. Bă, Costi, băă… nem érünk most rá, egy egész hektárnyi erdőt kell végigfésülnünk, és a főnök nem vár, a kamionnak pedig délig el kell indulnia a fával, ha érted, mit mondok…
Costi úr erre nem szólt semmit, csak kinyomta.
– Európai állampolgár vagyok!!!! – üvöltötte – és vannak jogaim! Mi az, hogy idejönnek ezek, gátat építenek, letarolják a kertemet, kidöntik a fákat, helységnévtáblákat és egyéb szarságokat rágnak…lombkoronasétány! Mikor már lomb sincs! Tudják mi van? Nagy sáros pocsolya van!
– Jelenteni fogjuk az esetet az illetékes szerveknél, kérjük, legyen türelemmel. Nemrég Huhurezeanu miniszter úr közölte, hogy új intézkedéseket fog bejelenteni, megalakult egy kolóniaügyi válságstáb, élén Hodoșan varjú- és rókaügyekért felelős miniszteri biztossal. Rengeteg jelentést kapunk nap mint nap a kolozsváriaktól, és más megyékben is panaszkodnak, az egész régió érintett…
Costi úr némi reménysugárral a tekintetében ült le a tévé elé. A Digi24-en Siegfried Lăcătușu-Markovici és Sorin-Ionuț Ovidiu Pârțu osztották az észt, miután kiderült, hogy a válságstáb megalakulásának első óráiban Hodoșan asszony kirúgta a regionális operációs szervet vezető Corbeanu igazgatót a vízművektől, mert az megtagadta a bajba jutott és gátakkal elárasztott románoktól a segítséget.
miután egy kolozsvári polgár jelentette a városvezetésnek, hogy a vízművek szarnak rá a felduzzasztott patakokra.
Jézusom, nemzeti hír lettem, gondolta Costi úr, és a biztonság kedvéért felhívta újra a polgármesteri hivatalt, hogy hivatali visszaélést jelentsen a vízművekről.
– Három nappal ezelőtt hívtam fel őket, azt mondták: mit tudjunk mi is csinálni, uram. Ez tűrhetetlen! Gyarapítom azon önérzetes román állampolgárok számát, akik nem hagyják annyiban ezt az ügyet. A válságstáb mihamarabbi helyrehozását szorgalmazom, legyenek szívesek mérjék fel a helyzetet! A saját jogaink sérülnek, a saját telkeinken, kertjeinkben! Már a római időkben is municípium voltunk! Municipium Aelium Hadrianum Napoca! Itt mindig tisztességes dákok éltek! – mondta, majd elégedetten le is tette. Hátha sikerül az ügyet nagyobb reflektorfénybe helyezni a médiában, így, hogy ő is hozzátett.
A délután folyamán azonban nem maradt nyugta. Valami állandóan rátaposott a zenélő útra, a maradék fákon pedig varjak kezdtek el tanyázni. Eszébe jutott, hogy a szekrény mélyén lapul egy régi szovjet távcsöve. Elővájta, majd elkezdte pásztázni a telket. A messzelátó lencséjében egy fiatal, sovány róka jelent meg, szájában egy meghatározhatatlan alakú, nagyobbrészt csontokból álló prédával. Kisvártatva kiejtette a szájából, aztán játszani kezdett vele, fel-alá rohangálva. Csak úgy zengett a kert a Radetzky-marstól.
Costi úr nem hitt a szemének és fülének. A háta mögött zúgott a tévében Lăcătușu-Markovici és Ovidiu Pârțu vitája élőben, a tévé sarkában kis beágyazott képernyő mutatta a félig feloszlásnak indult válságstábot, ahol már arról vitatkoztak, a varjúszart gőzzel vagy vegyszerekkel érdemes eltávolítani az autók tetejéről, valamint arról, hogy a rókákat a rendőrség helyezze át valahova, vagy a környezetvédelmi őrség.
A zenélő út hangjai elnémultak, miután a róka rájött, hogy a csontok nem fognak előle elfutni azért, hogy ő jól megkergethesse őket, ezért befeküdt egy bokor alá és összegömbölyödött. Costi úr szeme elidőzött kicsit rajta, aztán átpásztázta a félig kész lombkoronasétány helyét is, majd szemügyre vette újra a mesterien létrehozott gátat, amely egyre szövevényesebben nézett ki az ágaktól; a megmaradt fák és gyökerek között szinte falkezdeményeknek tűntek a rönkök egymáson.
A víz teteje kicsit gyűrűzni látszott, aztán egy pillanatra egy hosszú, lapos farok villant ki a vízből, előtte egy szőrös fej.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?
Arról, hogy miért lenne kívánatos, ha az elit és a nép is ugyanabban a csapatban focizna.
Arról, hogy miért lenne kívánatos, ha az elit és a nép is ugyanabban a csapatban focizna.
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?