Erdélybe a várépítőket – a hódokat –1998 táján telepítették be. A romániai populáció azóta szépen megtelepedett a Szamosok, az Olt, a Feketeügy és a Maros mentén.
Forrás: Pixabay
Costi úr szivarral a kezében támolygott ki kora reggel a csípős levegőre, hogy a tornácon szemügyre vegye Mező utcai kertjét. Megtörölte a szemét, de alig hitt a látványnak: a kert végében, a nyári kunyhó mellett víztükör csillogott, körülbelül száz négyzetméteren.
Nofene, gondolta Costi úr, és még jobban kinyitotta a szemét. Lepöccintette a hamut, és a nikotináradat sebességével alaposabban körülnézett. A ház mögötti patak mellett néhány, pár éves gyümölcsfáját csak egy hajszál meg a Szentlélek tartotta, esetleg a mellettük álló öregebb fák koronájának alsó része. Törzsük körül nagyobb forgácshalom árulkodott a betolakodóról. A patak mellett pedig egy kisebbfajta duzzasztógát fogadta.
Körös-körül mindenféle farönkök voltak akkurátusan félkörbe rendezve, mintha legalábbis a kolozsvári városrendezés világosodott volna meg és cserélte volna le a köztéri betonlapokat és szegélyeket. Jó-jó, de ez magánterület, gondolta magában Costi úr, és hevesen verő szíve egyre inkább arra vitte, hogy dühbe guruljon.
A háromszáz négyzetméteres kert nagy részéről, úgy nézett ki, mintha már csak az autópálya-építéshez kötelezően hozzácsapott régészeti ásatások hiányoztak volna, ettől eltekintve viszont olyan profi munkát végzett itt valaki az éj leple alatt, hogy dühe átváltott kíváncsiságba. Nem sokáig.
A szemüvegét Costi úr elfelejtette magával vinni, ezért csak
Mindez a nagy- és kis egyesülés napja között! Hogy is merészelte! – zihált Costi úr, és máris Erdély elszakadását vizionálta a két román nemzeti ünnep között. Méghogy… Hod…mezo…vașar…hei…heli… mi van? Idejönnek, szétrágják a gyümölcsfáimat, gátat építenek az én saját külön bejáratú telkemre, és van szőr a képükön magyar feliratokat is kitenni! Mit kitenni: kirágni!
Costi úr beviharzott a házba, és nekilátott előkeresni a combig érő horgászcsizmáját. Mire megtalálta, az egyik gyümölcsfa fel is dőlt a csípős szélben, tompa puffanására azonnal ki is sietett, caplatott a latyakos avarban. Begázolt az impromptu tavacskába, megragadott egy ágat, és elkezdte a rönköket, gallyakat arrébb tolni meg kihuzigálni őket a szárazföldre. A birodalomépítő rágcsálóknak azonban hűlt helyük, a telek határán lévő kerítés pedig érintetlenül állt. Gondja volt rá azonban, hogy a magyar feliratot eltüntesse.
Visszacaplatott a házba, miután rájött, hogy egyedül itt nem tud semmit tenni, jön a kis egyesülés napja, őt pedig valami rágcsálók le akarják rágcsálni a térképről. Tíz perc keresés után meg is találta az illetékes szervek telefonszámát a polgármesteri hivataltól, felhívta őket, cirkuszolt, majd tárcsázta a vízműveket is, akik életuntan mondták:
A környezetvédelmi őrségtől végül kiküldtek egy csapat embert, akik vették a combig érő horgászcsizmáikat, szerszámaikat, és hadat üzentek a hódmezővásárhelyi telepeseknek.
majd nagy garral leeresztették a gátat, felszabadították a patakot, elhurcolták a kidőlt fákat és eltakarították a forgácsot, végül megerősítették a kerítést.
Costi úr azonban nem tudott aludni az elkövetkező két éjszaka. Mintha valaki egész éjjel az Radetzky-induló ritmusára reszelt és rágcsált volna. Hajnalban már Brahms Magyar táncok-dallamaira hallucinált, mire elérkezett egy felkeléshez méltó időpont. Akkor azonban rögvest felöltötte a combig érő horgászcsizmáját a pizsamanadrágjára, és egy bekeccsel a hátán azonmód kirohant a kertbe, hogy szemügyre vegye, tényleg csak képzelődött, vagy valaki elhúzta a nótáját.
Három gyümölcsfája kidőlve hevert az udvaron, a forgács pedig szépen a földre terítve, egy eddig soha nem látott ösvényen, amely mellett újabb rönkbe vésett felirat állt: Zenélő út – Radetzky-induló. Costi úrnak megrökönyödésében maradt még annyi lélekjelenléte, hogy arrébb lépjen az útról, aztán hátra sietett. A patakot már nem is látta, csak az építőtelepre hasonlító telket, aminek a végében – várhatóan – ott csillogott a víztükör.
Csakhogy valami akadályozta a látvány pontos felmérését, így Costi úr lassabban közelített a furcsa, kusza építményhez, ami csak hellyel-közzel engedte látni az újra felduzzasztott gátat. Amikor közelebb ért, földbe gyökerezett a lába:
Lomb…corona…șeta..ni..betűzte elhaló hangon Costi úr, aki nem tudta eldönteni, hogy az agyvize forr-e fel vagy a vér hűl meg benne legott. Ismerek pár hodákit, gondolta. Azok majd jönnek a fejszékkel, és szétverik ezt az egészet, hodoronc-tronc. Ezt mégsem lehet, hogy itt gyülekeznek, építkeznek, kolonizálnak, el akarják csatolni a telkemet ezek a laposfarkúak.
Bement a kunyhóba és elővette a fejszéjét, majd tárcsázta egyik hodáki barátját. Az másnaposan vette fel. Bă, Costi, băă… nem érünk most rá, egy egész hektárnyi erdőt kell végigfésülnünk, és a főnök nem vár, a kamionnak pedig délig el kell indulnia a fával, ha érted, mit mondok…
Costi úr erre nem szólt semmit, csak kinyomta.
– Európai állampolgár vagyok!!!! – üvöltötte – és vannak jogaim! Mi az, hogy idejönnek ezek, gátat építenek, letarolják a kertemet, kidöntik a fákat, helységnévtáblákat és egyéb szarságokat rágnak…lombkoronasétány! Mikor már lomb sincs! Tudják mi van? Nagy sáros pocsolya van!
– Jelenteni fogjuk az esetet az illetékes szerveknél, kérjük, legyen türelemmel. Nemrég Huhurezeanu miniszter úr közölte, hogy új intézkedéseket fog bejelenteni, megalakult egy kolóniaügyi válságstáb, élén Hodoșan varjú- és rókaügyekért felelős miniszteri biztossal. Rengeteg jelentést kapunk nap mint nap a kolozsváriaktól, és más megyékben is panaszkodnak, az egész régió érintett…
Costi úr némi reménysugárral a tekintetében ült le a tévé elé. A Digi24-en Siegfried Lăcătușu-Markovici és Sorin-Ionuț Ovidiu Pârțu osztották az észt, miután kiderült, hogy a válságstáb megalakulásának első óráiban Hodoșan asszony kirúgta a regionális operációs szervet vezető Corbeanu igazgatót a vízművektől, mert az megtagadta a bajba jutott és gátakkal elárasztott románoktól a segítséget.
miután egy kolozsvári polgár jelentette a városvezetésnek, hogy a vízművek szarnak rá a felduzzasztott patakokra.
Jézusom, nemzeti hír lettem, gondolta Costi úr, és a biztonság kedvéért felhívta újra a polgármesteri hivatalt, hogy hivatali visszaélést jelentsen a vízművekről.
– Három nappal ezelőtt hívtam fel őket, azt mondták: mit tudjunk mi is csinálni, uram. Ez tűrhetetlen! Gyarapítom azon önérzetes román állampolgárok számát, akik nem hagyják annyiban ezt az ügyet. A válságstáb mihamarabbi helyrehozását szorgalmazom, legyenek szívesek mérjék fel a helyzetet! A saját jogaink sérülnek, a saját telkeinken, kertjeinkben! Már a római időkben is municípium voltunk! Municipium Aelium Hadrianum Napoca! Itt mindig tisztességes dákok éltek! – mondta, majd elégedetten le is tette. Hátha sikerül az ügyet nagyobb reflektorfénybe helyezni a médiában, így, hogy ő is hozzátett.
A délután folyamán azonban nem maradt nyugta. Valami állandóan rátaposott a zenélő útra, a maradék fákon pedig varjak kezdtek el tanyázni. Eszébe jutott, hogy a szekrény mélyén lapul egy régi szovjet távcsöve. Elővájta, majd elkezdte pásztázni a telket. A messzelátó lencséjében egy fiatal, sovány róka jelent meg, szájában egy meghatározhatatlan alakú, nagyobbrészt csontokból álló prédával. Kisvártatva kiejtette a szájából, aztán játszani kezdett vele, fel-alá rohangálva. Csak úgy zengett a kert a Radetzky-marstól.
Costi úr nem hitt a szemének és fülének. A háta mögött zúgott a tévében Lăcătușu-Markovici és Ovidiu Pârțu vitája élőben, a tévé sarkában kis beágyazott képernyő mutatta a félig feloszlásnak indult válságstábot, ahol már arról vitatkoztak, a varjúszart gőzzel vagy vegyszerekkel érdemes eltávolítani az autók tetejéről, valamint arról, hogy a rókákat a rendőrség helyezze át valahova, vagy a környezetvédelmi őrség.
A zenélő út hangjai elnémultak, miután a róka rájött, hogy a csontok nem fognak előle elfutni azért, hogy ő jól megkergethesse őket, ezért befeküdt egy bokor alá és összegömbölyödött. Costi úr szeme elidőzött kicsit rajta, aztán átpásztázta a félig kész lombkoronasétány helyét is, majd szemügyre vette újra a mesterien létrehozott gátat, amely egyre szövevényesebben nézett ki az ágaktól; a megmaradt fák és gyökerek között szinte falkezdeményeknek tűntek a rönkök egymáson.
A víz teteje kicsit gyűrűzni látszott, aztán egy pillanatra egy hosszú, lapos farok villant ki a vízből, előtte egy szőrös fej.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
Különösen a közvélemény-kutatások, a választások, a demokrácia és a csavarhúzószettek cserélhető fejekkel…
Különösen a közvélemény-kutatások, a választások, a demokrácia és a csavarhúzószettek cserélhető fejekkel…
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.