„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”
Fotó: ChatGPT
Odanyomok neki, nem nagyon, csak épp egy kicsit határozottabban, a gázon levő lábamon a térdemig érzem a forgatónyomaték életre kelő newtonmétereinek csiklandozását. Belenyom a bézs bőrülésbe a tehetetlenségi erő, a gép úgy ugrik előre, mint Luke Skywalker X-szárnyúja. Én vagyok most Luke és ez az én űrvadászom, az én vadonatúj gépem. Nyolc henger, 642 lóerő, metálzöld csúcstechnológia és elegancia. Az én Bentley Continental GT Convertible-m. Tegnap vettem 360 ezer euróért. Második, nyári autónak, júniusban ezzel megyünk Monte Carlóba.
de csak miután kiterítettem a lapjaimat és megmutattam az új részvényportfóliómat, amitől hátast dobtak. Az utolsó lapokat utólag tettem a dossziéba, meg kellett várni, amíg bezár a tokiói tőzsde.
Úgy húzok el a külső sávon százhússzal caplató opeles mellett, mintha állna. Pedig nem is nyomom kettőnegyvennel, mert új a gép, mondták az autószalonban, hogy az elején csak kíméletesen hajtsam. Rendőr, ugyan már… Igen, igen, ezen a pályaszakaszon mindig kinn vannak a tordaiak. De én a megyei góréjukkal golfoztam a múlt héten, miközben az új üzletünkről beszéltünk.
már a radarkészülék képernyőjén megjelenik majd, hogy rendben van. Meg aztán tudok is vezetni, harminc éve járok le Bukarestbe szinte hetente, gyorsan hajtok, de soha nem okoztam balesetet.
Az előbb hívott a feleségem, hogy megérkeztek a szakik a márványkandallóval, a hátsó nagy nappaliban lesz, ez sokkal szebb és nagyobb, mint a régi, az csak olyan vistai mészkőből volt, amiből a helybéliek a csűrjeiket építik. Hát bocsánat, a carrarai márvány azért nem ugyanaz a kategória, ugyebár. Megvolt az ára is, persze, de hát az ember egyszer él, és ha van miből, miért ne, ez ilyen egyszerű. Készpénzzel fizettem ki, hát persze. Személyesen mentem el az olasz céghez, na jó, nem az volt az úti cél, csak beléptem hozzájuk, amikor tavaly megejtettük a tavasz eleji milánói vásárlós körutat.
amelynek a zakója most a vezetőülés mögött lóg vállfán az Armani nyakkendővel együtt. Csak nem fogok zakóban és nyakkendőben vezetni, így csak a Brooks Brothers ingem gyűrődik meg kicsit (karácsony előtt vásároltam Bostonban).
Na és az új üzlet, amiről a megyei rendőrfőnökkel beszéltem… hát van ugye ez a kolozsvári körgyűrű, amit persze megint lefújtak, mert valami gikszer volt az egyik vállalkozóval, hallottad. Oké, most késik pár évet, de hát addig valahogy csak kibírjuk, hehe, utána meg… utána annyi pénzünk lesz, hogy Miamiból egyenesen Rodoszra repülök jachtozni, onnan meg Balira, a gyerekeknek meg London és Zürich belvárosában veszek házat.
Aprópénzért, néhány millió euróért vásároltuk fel a telkeket, végig a körgyűrű íve mentén. Igen, nyomorult, hepehupás kültelkek, semmire nem jók, csak a susnyás nő rajtuk. De amikor elkészül a körgyűrű! Marad a susnyás és a hepehupa? Na ugye, hogy nem? Harci kutyákkal kell majd elhajtsuk a bejárat elől a sorban álló világcégeket, mind telephelyet, gyárat, raktárat, ezt-azt akarnak majd a körgyűrű mentén.
Ó, a békák, igen… de ne röhögtess, a békák, hah! Na majd, ha a békák vezetik a Földet, akkor ők mondják majd meg, hogy mi legyen. Hogy ott a költőhelyük a körgyűrű nyomvonalán – hát majd máshol lesz, mert ott egészen biztosan körgyűrű lesz. Igen, igen, tiltakoztak, persze, a biológusok meg a csóró aktivisták. Nos, kérlek, a második szaktanulmány, amit mi egyengettünk a háttérből, és amit aztán végül elfogadtak a minisztériumban, egyértelműen kimondja, hogy… hát szóval hogy nincs ott semmi tiltakozni való, közönséges békák azok, nem védettek.
Az a pénz ott van benne, úgyis valakikhez kerülne, hát miért ne hozzánk kerüljön? Ez egy nagy lehetőség, Kihasználjuk a lehetőséget, mert lehet. A világban csak az jut előre, aki meglátja a lehetőséget és aki meri is kihasználni. Az emberek többsége nem látja meg. Vagy ha meglátja, nem meri kihasználni.
Hát figyelj, mi merjük. Igaz, nekünk nem olyan nehéz ez. Magabiztosan kell csinálni, bátran, hiszen fölöttünk csak a csillagos ég, benne az Úristennel. Egymásra mindig számíthatunk, igazi bajtársi szövetség ez, segítjük egymást minden területen. Ha nekem valami gondom van, szólok a megfelelő embernek és máris minden megy, mint a karikacsapás. Vagy nekem szólnak, hogy izé, kéne egy kis segítség. Egy-két telefonhívás és megoldjuk.
Nem csak a városházán vagy a megyénél, dehogy. Bukarestben. Vagy Brüsszelben. Vagy Washingtonban. Apropó, Washington… Kolozsváron is épül majd Trump Plaza, de még nem árulok el semmit, meglepi lesz. Nem, dehogy illegális, minden teljesen szabályos és törvényes lesz, ez már nem a kilencvenes évek, hahó. Csak tudod, miért csináljanak bizonyos dolgokat olyanok, akiknek nincs tapasztalatuk, miért jöjjenek külsősök, amikor nekünk mindenre megvannak a jól bejáratott – és törvényes! – módszereink, embereink és kapcsolataink.
Minek megjátszani, alakoskodni és úgy tenni, mintha… A végeredmény mindig ugyanaz lesz: az épület megépül, a körgyűrű is megépül, az engedélyt kiadják, a pecsétet ráütik a lap aljára, az állam pedig kifizeti. Az pénz úgyis kimegy az államkasszából, érted? Inkább menjen az a pénz külföldre? Hát nem jobb, ha itthon marad, olyan körökben, akik egy részét visszaforgatják? Nem csak a gazdaságba, hanem a társadalomnak is! Sokat jótékonykodunk is, bár nem verjük nagydobra.
Negyvenkilenc éves vagyok, huszonöt kemény évet lehúztam az igazságügyben, ebből tizenötöt bíróként. Ti azt hiszitek, ez annyira könnyű, mert csak annyit láttok, hogy egy fekete talárban átviszek néhány papírt egyik tárgyalóteremből a másikba. Pedig hej, micsoda felelős munka ez. Mi tartjuk életben ezt az országot, mi gondozzuk, védjük, éltetjük! Gyomláljuk a rosszat és segítjük a jót. Segítjük azokat az embereket, akik valóban tenni tudnak az országért.
Ha hagynánk, hogy az az ember, aki sokra hivatott, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen? Vagy hogy az az ember, aki az ő munkáját, az ő országépítő munkáját segíti törvényekkel, határozatokkal, kedvezményes hitelekkel, információkkal és tanácsokkal, elbukjon, csak mert a semmit nem értő idealisták valami civil egyesületben krónikusan rosszul alszanak és folyton verik az asztalt valamiért? Mi építjük az országot, mi, akik merünk nagyot álmodni, akik előre nézünk a jövőbe, akik észrevesszük és meg is ragadjuk a lehetőségeket. A népet vezetni kell, mi vezetjük.
Igen, én Bentley-vel járok, mások meg Opellel, na és? Megdolgoztam érte! Tudod, mi lesz a rendszámom? TWM. The world is mine. Ez lesz. A világ az enyém. Ez van.
Hopp, másik hívásom van, ez Lia, fel kell vennem, bocsi… Beszélünk még, csá!
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.