// 2025. július 7., hétfő // Appolónia
Simó Erzsébet Simó Erzsébet

Terepszemlén

// HIRDETÉS

Az EU-t és az USA-t egyáltalán nem érdekli az ukránok, oroszok, gagauzok véleménye, s bár folyamatosan szolidaritásukról és együttérzésükről biztosítják a lakosságot, a népszavazásokat nem ismerik el, a népakaratot félresöprik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Simó Erzsébet
2014. május 21., 08:11

„Minden baj forrásaként az orosz terjeszkedő politikát, Putyin birodalmi vágyait jelölik meg. Nem akarják látni, hogy  Ukrajnát vezetői kivéreztették, a narancsos forradalommal hatalomra került garnitúra is nyakig süllyedt a korrupcióban, hogy a Majdant nemcsak a jobb, tisztább országot kívánó emberek népesítették be, hanem a legszélsőségesebb nacionalisták is, kiknek első dolguk az volt, hogy a kisebbségek számára kidolgozott új nyelvtörvényt sutba vágják, hogy az orosz ajkú lakosság és más kisebbségek is megrettentek az új vezetéstől, és azt sem, hogy az USA, valamint az unió közbenjárása valójában a jogos indulatokat igyekszik elfojtani. Az európai és amerikai politikacsinálóknak az a fontos, hogy a második világháború után kijelölt határokon erő segítségével senki ne változtasson. Közben úgy tűnik, a Krímről mégis lemondtak, s Putyint gazdasági szankciókkal kívánják respektusra bírni. Ezt leplezendő most azt hangoztatják: legfontosabb, hogy az Észak-Atlanti Szövetség megerősödve kerüljön ki ebből a válságból.
Tehát az ukrajnai csetepaté egyebek közt jó alkalom arra, hogy a kissé aluszékonnyá vált NATO-t felpezsdítsék, s arra kötelezzék az ernyője alatt viszonylagos biztonságban élő kisállamokat, hogy növeljék hadi kiadásaikat, korszerűsítsék megmaradt haderejüket, még akkor is, ha azt a tanügyre, egészségügyre vagy a falvak korszerűsítésére szánt pénz bánja."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
Krónika

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő