Távol tartani a manelét egy helyszíntől: kultúrhőstett, diszkrimináció vagy valami más?

Figyelemre méltó hírt olvastam a minap a sajtóban. A kolozsvári új sportcsarnok (keresztnevén BT Aréna) igazgatója egy interjúban azt találta mondani, hogy a sportcsarnokban márpedig nem kívánatos műfaj a manele.

Ionuț Rusu úr határozottan kijelentette, hogy a BT Aréna elsősorban minőségi kultúráról szól, ha sporteseményről, ha zenei rendezvényről, ha bármi másról van szó. A sportcsarnokban szervezendő események Kolozsvár imázsát hivatottak javítani. Amikor a riporter rákérdezett, hogy mi lesz, ha például Florin Salam bejelentkezik, az igazgató úr enyhén szólva zavarba jön, picit habogott, aztán kerek perec kijelentette, hogy erre a kérdésre nem válaszol, mert nem szeretne feszültségeket gerjeszteni.

Hát de csókolom, Rusu úr,

Hirtelen előveszek pár példát az emberiség (vallás)történelméből. Ott volt például Jézus, aki kapta magát, csinált egy ostort és kizavarta vele a pénzváltókat és kereskedőket a jeruzsálemi templom udvaráról. Jól tette? Az akkoriban létező szabályok megengedték a pénzváltóknak és kereskedőknek, hogy a templomudvaron bizniszeljenek. Tehát ha így vesszük, Jézus szabályt sértett a magánakciójával. Viszont

Nem szeretnék belemenni a komplex történetbe, tehát innen ugorjunk egyet. Vannak terek, helyek, helyszínek, amelyek bizonyos dolgokra valók. Például az iskola arra való, hogy nebulókat oktassanak benne. Láttam már iskolai díszteremben sulisok rock-koncertjét, különböző előadásokat és igen, nem mindegyik kötődött valamilyen szinten az iskolához (a terembérből ki lehetett cserélni jó pár betört ablakszemet, például).

Megváltozott a világ, nem? Maradi, retrográd, vaskalapos dolog az iskolát csak és kizárólag közoktatásra használni! Amúgy is, ha ennyi funkcionális analfabéta koptatja a padokat, igazán lukratívvá tehetnék azokat a böhöm nagy épületeket. Lehetne ilyen trendi performanszokat meg egyéb kortárs és előremutató és forradalmi művészeti akciókat szervezni bennük.

Mondok más példát, ezúttal konkrétat, szintén Kolozsvárról (hogy elsősorban a mi házunk táján nézzük a gerendát a szemekben): 2015. november 13-án, pénteken (véletlen lett volna a baljóslatú dátum?) kedves emberek divatbemutatót szerveztek a kincses városban. Oké, de mi lehetett ezzel a baj? Hát az, hogy

Láttam képzőművészeti galériát és szuvenírboltot templomban működni. Mivel elfogytak a hívek. Az épület viszont szép volt. Tehát a helyi döntnökök megengedték, hogy a kufárok kibéreljék az ima hűlt helyét. A Farkas utcai templomnak azonban voltak hívei 2015-ben (ma is vannak, ahogy látom), tehát nem csoda, hogy felháborodás lett a vége. Igaz, szép számmal akadtak olyanok is, akik védték a ruhamustrát mondván, hogy

A magam részéről úgy gondolom, hogy a különböző helyszíneknek rendeltetés, működtetői szándék, méret stb. alapján van egy elsődleges funkciójuk, ami általában benne van a nevükben. A kolozsvári operának és színháznak nem véletlenül éppen az a neve, ami. Persze, láttunk már ott irodalmi estet, rock- és jazzkoncertet, néptáncot, népdalt…

A filharmónia régi termében mindenféle koncertet láttam már, rakenrollt kevesebbet, manelét még soha, ahogy bűvészmutatványt sem.

Az első következtetés, amit levonhatunk az eddigiekből: az, hogy egy intézményben, egy nyilvános helyszínen mi történhet és mi nem, elsősorban az illető intézmény, helyszín vezetőségének ízlésvilágától függ, legalábbis szellemi szinten, ha tetszik. Mert ott van a másik igen jelentős tényező: a bevétel, ami egy adott rendezvényből származik.

(természetesen elegáns orrhangon nevetnek és eltartott kisujjal köpködnek), mivel szerintük ez a holland úriember populista cirkusszá változtatta a szent és sérthetetlen klasszikusokat. Nos, lehet, hogy Rieu úr performanszai giccsesek meg kommerszek meg minden, ám özönlik rájuk a nép, dől a pénz a jegybevételekből… és sokkal többekhez jut el általa a klasszikus zene. Ez pedig ha tetszik, ha nem, pozitív dolog.

Egy második következtetés az volna, hogy a fentiek ellenére mégis

Úgy gondolom, ezt a brit – igen, az imperialista, kolonialista, arisztokratista brit, tudják, ahol büszkék a 600 éves gyepre és arra, hogy a sarki kocsmáros ük-ük-ükapja kezdte az italmérést VIII. Henrik alatt és ma sincs benne diszkófény meg playlist –, szóval a brit common sense kifejezéssel tudnám igazán pontosan leírni. Magyarul talán a józan ész felelne meg neki leginkább. Tehát, arról a határról van szó, amelyet a józan ész nevében nem érdemes átlépni. Úgy vélem, ilyen határsértés történt a templomi divatbemutató esetében, és ugyanez történne, ha a színházban vegyipari kiállítást, az iskolában pedig technodiszkót szerveznének. Ezért is érzem hamisnak az olyanfajta érvelést, hogy

Ez a fajta érvelés nem a common sense világához tartozik, hanem az igen könnyen szájhabzóvá váló ideológia-vezérelt diskurzusokhoz.

A fentiek fényében nézzük akkor a BT Aréna és a manele esetét. Az új sportcsarnok egy multifunkcionális terem, amelyben (miként a neve is mutatja) sporteseményeket, de mindenféle műfajú koncerteket is lehet tartani. Szoktak is: a rocktól a hiphopig, a retródiszkótól a folk- meg népzenéig minden belefér. Ebből az következik, hogy

Tehát nem elsősorban diákok és tanárok (mint az iskolákba), színházi és operai szakemberek és színház- illetve operalátogatók (mint a színházba és az operába), illetve nem hívek (mint a templomba). Egy időben kosárlabdameccsekre jártam oda a lányommal (akkoriban kosarazott), aztán elmentem egy-két koncertre, és biza mindenféle népekkel találkoztam, olyanokkal is, akikkel egy manelekoncerten vagy az Untoldon kívül soha sehol. (Véleményem szerint az Untold is egy nagy Rieu-féle giccsparádé, csak más a műfaja, de attól még – sőt, talán éppen ezért – mindenki megtalálja a neki való szórakozást, igaz, rohadt drágán.)

Nem tartom magam különbnek a manele-rajongóknál, például. Egyenlőek nem vagyunk, ez tény (hiába erőszakoskodnak a progresszív egalitárius lázálmodók). De ez nem jelenti azt, hogy lehülyézhetem, esetleg elküldhetem őket az anyjukba (ahogy a kommentszekciókban szokták tenni az elitkritikusok a vitapartnerekkel, természetesen morális, ízlésbeli, kulturális és mindenféle felsőbbrendűségük teljes tudatában). Nem mellesleg: habár nem a kedvenc muzsikám, hallgatok manelét, tisztelem a nagy manelesztárok, muzsikusok tudását, olvasok a maneléről, igyekszem megérteni a jelenséget, ha már itt van velünk és ahogy látom: jött, felhangzott és győzött, vagyis szinte mindent letarolt a tömegszórakoztatás szintjén.

Visszatérve a BT Arénára, mint helyszínre: problematikusnak látom a manelekoncertek távoltartására vonatkozó kijelentést, mégpedig

Nagyobb tétben merek fogadni arra, hogy az új sportcsarnok közönségének jó része manelehallgató, ha ugyan nem rajongó. Az intézmények persze, a fentebb felsorolt érvek alapján, programválogatásuk segítségével szűrhetik a közönségüket.

Ezen az alapon tehát értem Rusu úr zavarát, aki

És nem Florin Salam úrral szemben, aki legfeljebb cirkuszol egy kicsit, aztán elmegy máshova, hiszen nem szorul feltétlenül a sportcsarnokra. Nem is a közösségi hálózati kritikusok azon harcos kis csoportjával szemben, akik szerint a manele kitiltása az arénából csorbítja a szólás szent szabadságát, na meg rasszista is, mert a manelisták oroszlánrésze roma, ugye. Ezek értelmiségi álproblémák. Rusu úrnak azért akadt el a hangja, mert váratlanul ráérzett a valódi problémára: a saját közönségének jó részével megy szembe ezzel az elzárkózással.

Ezt azonban ilyen direkt módon kidobolni problematikus. Az aréna nagyon sok manelehallgató látogatójának… biza, ilyen sarkos kifejezéssel élve: felbaszhatja az agyát. És ha nagyon sok manelehallgatónak felbaszódik az agya, az nem lesz jó. Senkinek. A város imázsának főként nem. És akkor hadd ne beszéljünk a különböző választásokról.

A BT Aréna tulajdonosa pedig nem más, mint a polgármesteri hivatal és implicite a városi tanács. Nem csodálkoznék tehát, ha a jövőben mégis belefér majd egy-egy manelekoncert a BT Aréna programjába. És ne mérgelődjön ezért senki: a minőségi manele tényleg jó muzsika.