Románia: Nyugat vagy Balkán?

Németh László írja valahol:

Azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy a fenti sorok szerzője egy irodalmi műnemhez hasonlította a történelmet. Ehhez értett igazán. Azon eltöprengtem picit, miért épp a vershez. Miért nem a drámához (Németh remek drámaíró is volt) vagy prózához, például regényhez (remek író is volt)? A dráma látványosabb, a regény felölelheti akár az egész történelmet. De a vers? Aztán váratlanul rádöbbentem:

de mindig van ott valami, amit csak a költészet tud megragadni, az az irracionális, teljesen érthetetlen és látszatra sokszor értelmetlen valami… nevezzük indulatnak (jobb híján), ami időről időre előtör. Jut eszembe, az európai irodalom is egy ilyen indulattal kezdődik (Homérosz Íliászában):

Persze, az ember igyekszik a ráció, a morál, a civilizáció felépítményével ellensúlyozni a poétikus, azaz a jelen kontextusban irracionális indulatokat, érzelmeket. Az is tételezhető (a tévedés nagyobb kockázata nélkül), hogy minél régebbi, szilárdabb, nagyobb ez a felépítmény,

Persze, ez nem jelenti azt, hogy teljesen védett, lásd (többek között) az igen racionális, igen morális és igen civilizált Németország zuhanását a nácizmus borzalmas szakadékába, hogy csak egyetlen kapásból-példával éljek.

És akkor: itt van ez a Románia nevű ország, amely (szimbolikusan bár) 1918-tól számítja a egyesített létezését. Azelőtt létezett az úgynevezett Kis-Románia (1859-től), azelőtt pedig ez a név egyetlen térképen sem szerepelt. Ha belegondolunk, igen rövid létezési időről van szó, ráadásul Nagy-Románia születése óta volt egy világháború (a második), illetve 40 év kommunista diktatúra. Nem szeretnék számmágiázni, tehát annyira szorítkozom, hogy ez az amúgy is kiskamasz korú ország 1990-ben lépett be az úgynevezett demokráciák sorába.

amikor mi kilométeres sorokat álltunk ki a román–magyar határnál, közben pedig sor került a marosvásárhelyi fekete márciusra is. A romániai demokrácia kezdeteinek kulcsembere (ha tetszik, Lucifere) Ion Iliescu volt. Ma is él (95 éves), egyetlen napot sem töltött börtönben.

Ha szétnézünk ebben a fiatal, nagyon nyugatinak látszani kívánó Romániában, csupa Iliescura emlékeztető (bár igen ritkán hozzá hasonlóan luciferi lelkületű) vezért látunk: a fiatal országot és a román nép lelkületét, érzelemvilágát talán legjobban értő Traian Băsescu államelnök, avagy Petrov, a Szekuritáté volt besúgója,

azon igyekezetében, hogy elkerülje a sittet (nem kerülte el), a plagizátor és korrupt Victor Ponta, az első posztkommunista román miniszterelnök, akinek még a hivatali idejében (miért is mondana le egy igazi demokrata, ha kiderül, hogy lop) bíróság elé kellett állnia, az ország egyik erős simlise, a korrupt Liviu Dragnea, aki szeretett volna miniszterelnök lenni, de nem jött össze, a sitt viszont igen… aztán ott vannak a másodvonalbeli tyúktolvajok (Petre Roman, Liviu Oprea, Sorin Cîmpeanu, Călin Popescu Tăriceanu, Klaus Ionopotchivanoc Iohannis stb.) és balekok (Victor Ciorbea, Mihai Tudose, Mihai Fifor, Florin Cîțu, Viorica Dăncilă, Nicolae Ciucă stb.)… az ember végignézi a listát és eltöpreng:

(Pár kivételt szándékosan nem említettem.) A válasz pedig: igen, ez. Amennyit és ahogy fejlődött ez az ország, az ennek a galerinek köszönhető.

És adódik is a kérdés: na de hogy történhetett, miért épp ők? Hiszen ha az ember racionálisan, morálisan, civilizáltan elgondolkodik, kizárt dolog, hogy ezeket az embereket megszavazza, amikor eljön az ideje, hogy a népakaratot a maga egy szavazatával kinyilvánításra segítse. Persze, könnyű okosnak lenni vissza, a múltba révedezve. Viszont ha a tényeket nézzük:

Aztán: a szabadság és demokrácia 35 évében Romániának szinte kizárólag olyan vezetői voltak (talán Emil Constantinescu és Mihai Răzvan Ungureanu voltak a ritka kivételek, nem is bírták, nem is hagyták őket sokáig ugrálni), akik a szlogenek szintjén a nyugati ráció, morál és civilizáció értékeiről beszéltek, a tettek szintjén viszont a bizánci-fanarióta-balkáni világ szabályai szerint játszottak a pályán.

Jó, de ha nem így játszottak volna, mentek volna valamire, kérdezem az elmejáték kedvéért. Ortega y Gasset szerint

A közvéleményt pedig a köz, vagyis a nép adja. A fenti listán szereplő (és nem szereplő) politikusoknak

Mégpedig azzal a román néppel, amelyről Daniel David (az ország közoktatási minisztere, akinek egyébként tiszta szívből szurkolok, mert nagy trágyahalmot kell ellapátolnia) pszichológus valahol azt írja, hogy mostanság odáig alakult, hogy teljes mértékben tisztában van a jogaival, viszont egyáltalán nincs tisztában a kötelezettségeivel. Én ehhez annyit tennék hozzá, hogy a román nép a ráció, a morál és a civilizáció ernyője alatt megtanult bizonyos dolgokat elfogadni (a jogokat értelemszerűen könnyebb, mint a kötelezettségeket). Viszont

(Félreértés ne essék, ez nem jelenti azt, hogy az „európaiak” nem tudnak gazemberek, himpellérek, linkek és pernahajderek lenni, adott esetben.)

Na és akkor megkockáztatom: a megfejtés a nép (és a nép politikusai) természetében rejlik. Nem akarok senkit megbántani, de a román egészen egyszerűen nem nyugati nép. Nem volt se ideje (aki nem hiszi, lapozza fel a nem átírt történelemkönyveket), se kedve európainak lenni. De miért is lenne? Megvolt és megvan neki a saját kultúrája. Amely Bizánchoz, a fanarióta hagyományokhoz, a Balkánhoz kapcsolja. Méghozzá szervesen. Na mármost:

Ehelyett javasolnám: táplálkozzék a balkáni rációból, moralitásból és civilizációból. Mert nem igaz, hogy nincs. Csak más, mint a nyugati. Attól, mert valaki balkáni, még simán kapcsolódhat méltó módon a nyugati, keleti, északi és déli világtájakhoz. Csak éppen önazonos módon.

Amíg viszont ezt a valóban nehezen lenyelhető valósággal nem néz szembe ez a kiskamasz ország, addig ne várjunk tőle se jobbat, se szebbet, mint Iliescu, Năstase, Băsescu, Ponta, Dragnea… vagy éppen Vadim Tudor, Funar és George Simion. Ami persze nem jelenti azt, hogy bármelyikre is szavaznunk kell.

De attól még hasznos, ha megértjük, miért foroghatnak fent az ifjú Romániával kapcsolatban épp az említett a szavak a történelem versének jelenlegi szakaszában. Mert ha megértjük, akkor például nem hisztériázunk a közösségi oldalakon napestig… hanem cselekszünk. A magunk módján: racionálisan, morálisan és civilizáltan.