Románia nemzetbiztonsági csődben van, de az influenszerekre figyel…

Elhűlve néztem a cikket, amely arról számol be, hogy azon a hétvégén, amikor Románia nemzetbiztonsági pajzsán akkora léket ütött egy feltehetően Magura típusú ukrán tengeri drón, hogy azon át Putyin úr cinikus mosolya is tisztán látszik… ja, és a hét második felében derült ki az is, hogy a mi áldott jó államelnökünk, Nicușor Dan úr egy bizonyos Eugen Tomac nevű politikus urat jelölt technokrata (azaz nem-politikus) miniszterelnöknek, akit csak azért nem neveznék levitézlettnek, mert sose jött fel a csillaga… mindazonáltal végre felderengett a fény a kormánytalan Románia válságalagútjának végén… szóval ezen a hétvégén az a rendkívül fontos, a fenti témákat kenterbe verő eseményre figyelt Románia sok millió lakója, hogy

Csend, hatáspauza, aztán: nem viccelek, komoly. Miután korábban online gyalázták egymást (felteszem, ez valami menő influenszer-szokás – és akkor csodálkozunk, miért vannak tele visszaadhatatlan mocsokkal a közösségi hálók kommentszekciói), a restibeli nagy leszámolás során pofozni, rugdosni kezdték egymást. Aztán mindkét fél világgá sikoltotta, hogy ő az áldozat, a másik meg a sátán.

Milliók követték a cirkuszt, elsősorban TikTokon. És akkor itt most álljunk meg egy pillanatra: még csak utalni sem szeretnék arra, hogy azt gondolom: a hülye nép, há’ né, dől el az ország (a sorsával együtt) és ti nézitek ezeket a bakkhánsnőkként elszabadult lénytársakat. Nem.

Arra gondolok, hogy a gyakran felsorolt okok mellett (a társadalom szétesése, az internet, majd a közösségi hálózatok hódítása, az influenszer-kultúra elterjedése stb.) a választópolgárok vezetőkbe vetett bizalmi indexe is kábé az abszolút nullánál jár.

Na de engedjék meg, hogy visszatérjek a sorsunkat legkülönbözőbb szinteken befolyásoló két valóban fontos eseményéhez. Az első az volt, hogy Nicușor Dan államelnök csütörtökön bejelentette, hogy mivel a Bolojan-kormány megbuktatását követően

Miniszterelnöknek pedig az említett Eugen Tomac nevű urat jelölte, ami azt jelenti, hogy ez a Tomac úr kell összerakja azt a kormányt, amelyet majd a parlament elfogad. Vagy nem.

Hát ez szép, ugye? Románia posztkommunista történetében egyetlen igazi technokrata kormány volt (a korábbi Stolojan- és az Isărescu-kormányokat nem venném ide, hiszen többségben voltak bennük a politikusok), a 2015 és 2017 között regnáló, Dacian Cioloș vezette kabinet, amely azt követően jött létre, hogy a Colectiv-tragédia után Victor Ponta miniszterelnök lemondott. Ez a technokrata kormány (amely nem igazán bővelkedett emlékezetes fegyvertényekben) összesen 414 napig bírta. Béke poraira!

A pártok nem kedvelik a függetleneket, és valóban, egy technokrata kabinet politikai nonszensz. Viszont válsághelyzetben néha kínálkozik ez a változat, mint átmeneti megoldás. Oké. Jelen esetben az egyik probléma az, hogy maga a kijelölt miniszterelnök politikus, európai parlamenti képviselő sőt, június harmadikáig pártelnök is volt. Ráadásul egy parlamentbe soha be nem jutott párt (a Traian Băsescu alapította PMP) elnökeként tett-vett, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt képes kivívni a választópolgárok bár minimális bizalmát.

A másik probléma pedig az, hogy Tomac úr Nicușor Dan államelnök úr egyik tanácsadója (nem láttam, hogy erről a funkcióról lemondott volna).

Persze, Romániában, a piszkos kis politikai játszmák hazájában nem olyan nagy ügy ez. Elképzelhető, hogy Dan államelnök úr úgy döntött, hogy kilép a semlegesség holtágából és játékos elnökként kezd viselkedni. (Más kérdés, hogy Dan úr nem egy Traian Băsescu.) De az is elképzelhető, hogy a Romániát irányító sok-sok árnyékrezsimecske, no meg az európai Nagy Tesó szorításában szegény Dan úrnak nemigen van választása. Ugye, jelen pillanatban az összes zászló a vérnackó George Simion AUR-jának áll. Hiszen

Na de láttuk, hogy például a bizalmatlansági indítvány esetében is a PSD odasettenkedett az AUR mellé. Ha Dan úr a nagykönyv szerint cselekedett volna, szépen jelölte volna miniszterelnöknek Sorin Grindeanu urat, mert hát a PSD-nek van a legtöbb mandátuma a parlamentben. Na de: egyrészt Grindeanu úr fél a kormányzástól, mint ördög a tömjénfüsttől, ami érthető, hiszen szeretne úgy kormányozni, hogy ne az övé legyen a politikai felelősség (ki nem szeretne, naná!). Másrészt ezzel a jelöléssel

hiszen az történne, hogy a két párt szépen karon fogná egymást, adott esetben Simion úrék alakítanának kormányt és Grindeanu úr röhögne a markába. Ez pedig elfogadhatatlan Dan úr és a nyugatosok számára (bár Fall Sándor kolléga szépen megírta, hogy talán hagyni kellene.)

Most tehát jön az, hogy Tomac úr egyezkedik a pártokkal, röpködnek a nevek a levegőben és jó esetben hamarosan újra lesz kormánya a Románia nevű kísértethajó-országnak.

Az alábbi időpontokat a román kormány hivatalos tájékoztatása és Nicușor Dan államelnök úr elmondottai alapján használom. Tehát: pénteken hajnali hat órakor egy nagyobb motorcsónak méretű vízi jármű állt a konstancai kikötő 78. számú rakpartjánál. Hat óra húsz perckor a parti őrség tájékoztatta az államapparátus illetékeseit. Hat óra negyvenhét perckor a helyszínre érkeztek a katasztrófaelhárítók, a hadsereg tűzszerészei, a SRI és akinek még ott kellett lennie. Innen snitt. Aztán azt látjuk, hogy a TVR riportere épp helyszíni tudósítást készül adni, amikor tíz óra huszonnyolc perckor

És innen elkezdődött a hallgatás, majd az egymásra mutogatás, végül a magyarázkodás. A hallgatásról nincs miért beszélni, csak annyit jelent, hogy az illetékes szervek közül egyik sem óhajtott kiállni a nyilvánosság elé, feltehetően azért, mert nem volt elég rendelkezésre álló információ.

Az egymásra mutogatás is szokásos dolog ilyenkor: a kikötői hatóság, a védelmi és a szállítási minisztériumra mutogatott, azok meg visszamutogattak, mégpedig azért, mert senki sem akarta megválaszolni azt a rém egyszerű kérdést, hogy a jóistenbe történhetett, hogy

Aztán a román és az ukrán védelmi minisztérium is elkezdett egymásra mutogatni (pedig az ukránokat mostanság nem illik kritizálni, mert abban a helyben putyinista lesz az ember): hogy az ukrán fél későn tájékoztatta a román felet arról, hogy az orosz zavarókészülékek hatására egy kisebb drónraj távirányítása felmondta a szolgálatot és a drónok elbitangoltak. A ukrán védelmi minisztérium viszont azt erősítgette, hogy nem, az ukránok időben tájékoztatták a román felet. Ez is milyen amatőr:

Vagy van? De ha van, miért nincs? Na, válasz sincs.

Aztán amikor valamennyire összeállt a (siralmas, ám nyilvánosan nem vállalható) kép, elkezdődött a magyarázkodás. Nicușor Dan államelnök úr megszállottan és sűrű kézlengetéssel ismételgette sajtótájékoztatóján, hogy Románia nem tesz mást, mint igyekszik alkalmazkodni a gyorsan fejlődő, változó háborús technikához. Magyarán: kedves szavazópolgárok, az van, hogy a háborús övezet közvetlen közelében fekvő Románia (az igazán fejlett és dübörgő ország, ja és NATO-tagállam)

Az ember áll, az agy kisül, mint egy kondenzátor! Hahó, ez egy NATO-tagállam, a térség megaháborújának szomszédságában! De kedves nép, kedves világ, mondta Dan úr, a lényeg az, hogy mindenért a ruszki a hibás, mert ő az agresszor. Ööö, tessék?

Na de nem baj, hajtogatja a paraszti ész: ha nincs drón, akkor oda lehet állítani kikötői őröket, nem? Kukker ejsze van egy NATO-tagállamban. Ja, nem állítottak oda.

Szóval az ész itt tényleg megáll és magába roskad. Ja, van még valami, ami a fentieknél is hátborzongatóbb. Egy újságíró megkérdezte Dan úrtól a sajtótájékoztatón, hogy akkor az éppen induló turistaszezonban a tengerpartra érkező nyaralók biztonságban lesznek-e. Mire Dan úr képes volt azt válaszolni, hogy igen.

Mégis hogy lesznek biztonságban a nyaralók, ha ne adja a Jóisten, az a drón nem órákkal a parthoz érés után robban, hanem rögtön? Mégis hogy?

Az a probléma, hogy a fentiek fényében ez az ország nem nevezhető annak, aminek nagy előszeretettel szokták, amikor a hangzatos és egységes és oszthatatlan és nemzetállami rigmusokat sorolják a derék vezetők. Ez egy álország. Ami megérdemli a rossz sorsát, ha úgy alakul. De nem a nép miatt. Az illusztris társaság miatt, amely – tényleg nem csodálkoznék rajta, ha így lenne – szimbolikusan egy emberként bámulta a három moldovai influenszernő verekedését. Ahelyett, hogy az államügyekkel foglalkozott volna.