Összetartozunk?

„Nem az a baj, hogy fáj, mert az természetes, hanem az, hogy képtelenek vagyunk túllépni rajta és képtelenek vagyunk elfogadni, beismerni, hogy sokat tettünk azért – mármint a magyarság korabeli vezetése, állam- és  nemzetiségpolitikája – hogy ez így történjen.

Néhány nappal ezelőtt ugyanezen rovatban Papp Zsiga kollégánk  teljesen más kontextusban, de hasonló érzelmekről, idegengyűlöletről  írt. Az általa felhozott német példa, miszerint a német győzelem ott kezdődött, hogy először önmagukat győzték le hazai pályán, az örökös magyar Trianon-szidnróma kapcsán is érvényes igazság. Mert önmagunkba nézés nélkül nincs lelki megbékélés, anélkül pedig, amint Zsiga is írja, marad a fanyar múltba temetkező ma, amiben nincs öröm, nincs életkedv, s ezáltal nincs jövő sem. Vagyis a nagy győzelem, amely bármilyen távoli jövőben egyszer majd képes lenne fintorgás nélkül összefogni ezt a nemzetet, borítékolhatóan elmarad.

A történelemben nincsen »ha«, a tévedések, a hibák könyörtelenül megbosszulják magukat, a ma pedig a holnapi tegnap, a múlt, amit viszont csak ma tudnánk jobbá tenni.  De biztos, hogy nem betyárseregekkel, nem goj meg más félelmet keltő motoros felvonulásokkal, gyűlölködéssel és gyűlöletszítással, másokra mutogatással.

Marianak körülbelül annyi a felelőssége abban, hogy a határok így alakultak, mint nekem, Máriának, a budapesti román nagykövetnek pedig ugyanannyi, mint a bukaresti magyarnak. Lehet tüntetni az ablakuk alatt, lehet ordináré szavakat kiabálni a követségek előtt, lehet büdösoláhozni vagy ungurîmpuțitozni, de attól még semmi sem fog változni.

Legfeljebb rossz irányba. És a válaszok sem maradnak el. Csak idő kérdése volt, hogy a magyar nemzeti összetartozás törvényére mikor születik meg a román válasz. Öt év folyamatos államközi feszültség kellett és itt is van a bukaresti Trianon törvényjavaslat.

Nekünk diktátum, nekik igazságos békeszerződés. És ezen semmi sem fog soha változtatni, épp ideje lenne megbarátkozni a gondolattal. Önmagukért. A jövőnkért."