Ha az ember végighallgatja egy ilyen „nemzeti érzelműnek” tartott demonstráción elhangzott beszédeket, főképp a hallgatói sorokból érkező minősíthetetlen hangvételű és tartalmú bekiabálásokat, rögtön elmegy a kedve összetartozni.
„Nem az a baj, hogy fáj, mert az természetes, hanem az, hogy képtelenek vagyunk túllépni rajta és képtelenek vagyunk elfogadni, beismerni, hogy sokat tettünk azért – mármint a magyarság korabeli vezetése, állam- és nemzetiségpolitikája – hogy ez így történjen.
Néhány nappal ezelőtt ugyanezen rovatban Papp Zsiga kollégánk teljesen más kontextusban, de hasonló érzelmekről, idegengyűlöletről írt. Az általa felhozott német példa, miszerint a német győzelem ott kezdődött, hogy először önmagukat győzték le hazai pályán, az örökös magyar Trianon-szidnróma kapcsán is érvényes igazság. Mert önmagunkba nézés nélkül nincs lelki megbékélés, anélkül pedig, amint Zsiga is írja, marad a fanyar múltba temetkező ma, amiben nincs öröm, nincs életkedv, s ezáltal nincs jövő sem. Vagyis a nagy győzelem, amely bármilyen távoli jövőben egyszer majd képes lenne fintorgás nélkül összefogni ezt a nemzetet, borítékolhatóan elmarad.
A történelemben nincsen »ha«, a tévedések, a hibák könyörtelenül megbosszulják magukat, a ma pedig a holnapi tegnap, a múlt, amit viszont csak ma tudnánk jobbá tenni. De biztos, hogy nem betyárseregekkel, nem goj meg más félelmet keltő motoros felvonulásokkal, gyűlölködéssel és gyűlöletszítással, másokra mutogatással.
Marianak körülbelül annyi a felelőssége abban, hogy a határok így alakultak, mint nekem, Máriának, a budapesti román nagykövetnek pedig ugyanannyi, mint a bukaresti magyarnak. Lehet tüntetni az ablakuk alatt, lehet ordináré szavakat kiabálni a követségek előtt, lehet büdösoláhozni vagy ungurîmpuțitozni, de attól még semmi sem fog változni.
Legfeljebb rossz irányba. És a válaszok sem maradnak el. Csak idő kérdése volt, hogy a magyar nemzeti összetartozás törvényére mikor születik meg a román válasz. Öt év folyamatos államközi feszültség kellett és itt is van a bukaresti Trianon törvényjavaslat.
Nekünk diktátum, nekik igazságos békeszerződés. És ezen semmi sem fog soha változtatni, épp ideje lenne megbarátkozni a gondolattal. Önmagukért. A jövőnkért."
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.