A keresztény és az iszlám közösségek sohasem fognak békességben megélni egymás mellett.
„Vannak, akik azt példázzák, hogy a hajdani nagy népvándorlás idején az Európába bevándorolt népek nem a legcivilizáltabb módon haladtak át az útjukba eső országokon: raboltak, pusztítottak, vérengzések is voltak, ezek a népek is a jobb megélhetés miatt vándoroltak, és köztük voltak a mi magyar őseink is. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nagy népvándorlások idején volt egy feltétele a megmaradásnak. Csak azok a vándorló népek maradtak meg a történelem viharában és tudtak letelepedni, országot alapítani, amelyek elhagyták pogány hitüket, és felvették a kereszténységet. Azok a nomád népek, amelyek megtartották pogány vallásukat, elpusztultak.
Természetesen más a helyzet a jelenlegi népvándorlással. A délről érkező, többnyire iszlám vallást gyakorló bevándorlók nem ritkán lakott területekre érkeznek, hanem évezredes keresztény kultúrát felhalmozott országokba. A keresztény és az iszlám közösségek sohasem fognak békességben megélni egymás mellett. A keresztény vallás a hit-remény-szeretetre épül, az iszlám viszont a saját vallását mindenek felé emeli, és aki azt nem ismeri el, azt képes bármilyen módon elpusztítani.
Ilyen alapon próbáljuk meg elképzelni, mi vár Európára, ha ott erős iszlám közösségek fognak kialakulni."
Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.
Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?
Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.
És abban aligha lesz köszönet.
És abban aligha lesz köszönet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Pál apostol annak idején leírta, hogy ahol van törvény, ott aztán van bűn is. Na de ha a törvényt nem tartják be, akkor a bűn nem is bűn. Csók, mindenki kapja be, lehet tolni a gyűlöletbeszédet.
Romániában azóta sincs súlyos égési sérültekkel foglalkozó kórház. Gyász van, a túlélők pedig megpróbálták feldolgozni a társadalommal karöltve az ország 1989-es forradalom óta legtöbb halálos áldozatot követelő civil katasztrófáját.

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Húsz éves a román filmtörténet egyik legfontosabb filmje. Az ember megnézi és azt gondolja, valamiféle letűnt kor történéseit látja. Aztán lassan rájön, hogy az a kor nem tűnt le.
Szükség van-e arra, hogy furcsán összeállított felméréseket készítsünk a társadalom hiedelmeiről, meggyőződéseiről, hogy aztán letoljuk őket a végén?