Nemzetkarakterológiai felkiáltás: „Hogy égetne el a tűz, de porig, te rohadék!”

Meglehetősen toleráns vagyok az emberi hibákkal szemben, hiszen őszülő fejjel kénytelen vagyok belátni, hogy az ember hibák bányája, márpedig én is ember volnék. Pontosabban magyar ember. Persze, akadnak olyan embertársaim, akik ezt a pontosítást rossz néven veszik mondván, hogy akár diszkriminatívan megkülönböztető is lehet: ugye, én magyar vagyok, de te, kicsi barátom, te CSAK román, cigány, svéd, muszlim, marslakó, mianyavalya.

Határozottan úgy gondolom – pontosabban ahhoz a közösséghez, csapathoz, bandához, csürhéhez tartozom (igyekszem itt előre látni a közösségi hálókon megjelenő kommentek sokszínű nyelvezetét), amelynek tagjai úgy gondolják,

(lásd pl. Leonardo da Vinci híres vitruviusi emberrajzát), aki/amely ránézésre humanoid, viszont lényegében nem, hiszen nem találkozunk vele sehol ezen a glóbuszon. Ami viszont azt is jelenti (többek között), hogy a jelző hozzáadásával (magyar, román, cigány, szász stb.) nem teszünk egyebet, mint valamiféle lelket lehelünk a fogalomba, vagyis lerántjuk a valóság keserédes szintjére. Teszem azt, a skót viccekkel, székely viccekkel, arab viccekkel, zsidó viccekkel, román, magyar stb. viccekkel. Ami nyilván nem jelenti azt, hogy például minden skót smucig, de görbe tükröt tart a skót viselkedésminták elé. És egyben fényt vet azokra a sztereotípiákra, sőt, bizonyos nemzetkaraterológiai jegyekre, amelyek a skótokról eszünkbe jutnak.

Na és akkor a fentiek fényében térjünk rá a címbeli mondatra. Pontosabban kívánságra. Még pontosabban: átokra. Mert a mondat keletkezési környezetét tekintve nyugodt lélekkel kijelenthető, hogy átokról van szó, nem „egyszerű” káromkodásról.

Ha véletlenül elakadtak a találgatásban, segítek: ortodox országról, nemzetről van szó.

Az ortodox közösségekben az átok komoly dolog. Emlékszem egy konkrét esetre: egy lokál tulajdonosa meglepetten értesült az alkalmazottjától, hogy a lokált elátkozták. Hogyan? Az történt, hogy takarítás közben egy körmökkel, hajtincsekkel, egyéb intim tárgyakkal tele zoknit találtak a kályhában. Ami ékes bizonyítéka az elátkozás tényállásának, legalábbis egy ortodox hívő számára. Hiába bizonygatta a tulajdonos, hogy ezúttal nem foghat a átok, ő ugyanis református, az alkalmazott nem volt hajlandó munkába menni, amíg egy ortodox pópa el nem végezte a megtisztítási szertartást. Most már talán dereng, ugye? Hát persze,

Félreértés ne essék: az átkok, babonák kultúráink részét képezik. Helytelen dolognak tartom, ha kinevetjük az ortodox pópát, amikor például esőért imádkozik a mezőn. Ahogy azt is helytelenítem, amikor lefitymáljuk, hogy a katolikus püspök imádságra buzdít, például a katasztrófa sújtotta parajdi közösségért mondván, hogy na ja, majd pont ettől érzik magukat jobban azok a szerencsétlenek. Ismétlem: az átkok, imák (még) kultúránk szerves részét képezik. Ahogy az is a kultúráink (vagy adott esetben a hanyatlásuk) része, hogy

(Kérem, ezt a mondatot csak az vegye magára, mint inget, aki úgy érzi, neki szól.)

Anélkül tehát, hogy kinevetnénk, lefitymálnánk egy másik közösség, nemzet kultúráját, levonhatunk pár következtetést arra vonatkozóan, hogy ez a másik nemzet – amelynek területén egy bő száz éves történelmi döntés következtében mi, erdélyi magyarok s székelyek is élünk és hosszú ideje ismét egész jól állunk, ami a lájkokat illeti, tekintettel arra, hogy mi vagyunk az a közösség, amely a legkompaktabb módon szavazott a Nicușor Danra George Simionnal szemben –, szóval levonhatunk pár következtetést arról, hogyan is működik a román nemzet ebben a sokak szerint történelmi pillanatban, amikor is a Jó (az européer) legyőzte a Gonoszt (a náci-fasiszta-ruszofil-stb.)

Legnagyobb sajnálatomra a líceumi latin órák (akkoriban még kötelező volt latint tanulni) hozadéka számomra kimerült néhány szállóigében, közmondásban. A fenti az egyik. Azt jelenti, hogy egy fecske nem csinál nyarat. És tökéletesen illik az esetünkre. Hiába győzött Nicușor Dan a romániai elnökválasztásokon (és most félreteszem a tapasztalaton alapuló szkepszist, mert hát Klaus Ionopotchivanoc Iohannist is milyen túlcsorduló lelkülettel ültettük az államelnöki bársonyszékbe, hogy aztán 10 éven keresztül ott rohadjon, elnézést a kifejezésért), szóval hiába győzött a Jó, ha továbbra is

Ennek az emberhálónak masszívan köze volt a marosvásárhelyi fekete márciushoz, a darabokra hulló közoktatási rendszerhez, a Colectiv-tragédiához és legújabban a parajdi bányakatasztrófához.

Tehát lehet (sőt, megkockáztatom, kell is, bár a psziché egészségéra való tekintettel) csodálattal tekinteni a Parajdon, Kovászna megyében, akárhol tébláboló Dan úrra, de egy pillanatig se ábrándozzunk arról, hogy ennek az embernek egy szál magában fikarcnyi esélye van kiseperni a szúhadsereget Románia megroggyant tetőszerkezetből.

Bizonyos értelemben és fokig egyetértek azokkal, akik a sajtóban, közösségi hálózatokon történelmi pillanatnak nevezik Nicușor Dan győzelmét. (Én is hiszek abban, hogy lehetséges a változás, ám csak óvatosan, mert egyrészt Nicușor Dan nem Jézus, másrészt láttunk mi már karón varjút.) Viszont az első következtetés fényében adja magát, hogy a megvívandó reformháborúhoz hadsereg kell. Pontosabban, az is kell, hogy

legalábbis néhány alapvető, ha tetszik, stratégiai fontosságú téma tekintetében: közoktatás, igazságszolgáltatás, közegészségügy, gazdaság, kisebbségi kérdés.

Na és akkor most hadd fejtsem meg a címbeli átok történetét. Lehet, hogy néhány kiválasztott jóemberen, no meg az érintetteken kívül senki sem tudja, de létezik Romániában egy állami társaság, hogyaszongya: Kazánok, Emelő- és Nyomástartó Berendezések Ellenőrzéséért Felelős Vállalat. Ennek a csodás nevű vállalatnak van igazgatótanácsa is, persze. Amely időnként változik. Tehát vannak volt igazgatótanácsi tagjai is. S máris megérkeztünk az eset gyökeréhez: a vállalat igazgatótanácsának egyik volt elnöke, bizonyos Cristinel Sorin Efta nevű úr hírét vette, hogy a jelenlegi energiaügyi miniszter, Sebastian Burduja úr

Hogy miért? Hát (többek közt) azért, mert Efta úr elnöksége idején (2020–2024) szervezett bűnözői csoport alakult a fenti vállalatnál, amely csoport fiktív bevásárlások formájában szinte 10 millió lej közpénzt sikkasztott. Jelen pillanatban is folyik a vizsgálat az ügyben, ami értelemszerűen megakadályoz mindenféle kifizetést. Erről van szó. A tényállás viszont nem akadályozta meg a derék urat, hogy írott üzenetben megátkozza a minisztert. Ja,

És aki azt hiszi, elszigetelt esetről van szó, téved. Elena Udrea politikus asszony 2021-ben megátkozta az őt nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélő bírónőt, a következőképpen: Megátkozom, hadd érezzék a gyerekei, amit az én gyerekem érez. Nem tudom, hogy fog nyugodtan aludni ez a nő éjszakánként.

Az ember beleborzong. Ha ilyen káderek üldögélnek a különböző állami intézmények irodáiban, ha ez az állami káderapparátus szúhadseregének nemzetkarakterológiai jellemzője, akkor a parajdi sóbánya katasztrófája nem iszonyú csoda, hanem normális következmény. Másrészt felmerül a kérdés:

Továbbá: van-e arra valamiféle elképzelés, hogy a szemmel látható káderhiányt, vagy ha tetszik, újonchiányt hogyan és honnan lehetne pótolni? Érzésem szerint nincs. És ha lenne is, nem igazán lenne honnan.

Hiszen ahogy Daniel David pszichológus professzor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, jelenlegi közoktatási miniszter leírta a román nép lélektanáról szóló könyvében: a mioritikus társadalomnak sikerült eljutnia abba a stádiumba, hogy a jogaival tökéletesen tisztában van, viszont fogalma sincs arról, mik a kötelességei, például a hazájával, közösségével, más közösségekkel (köztük velünk, magyarokkal) szemben.

Ha pedig ez így van, akkor nem lesz honnan sereget toborozni. Ha pedig nem lesz, akkor elképzelhető az a katasztrófa-forgatókönyv is, miszerint az egész Románia beomlik, mint egy bánya.