Nem mindenkinek kell egyetemre mennie, és ez így van jól

Nemrég akadt meg a szemem a Kolozsváron tanuló diákok nevű Facebook-csoportban egy olyan bejegyzésen, amitől enyhén szólva is elkerekedett a szemem. Az anonimitásban posztoló felhasználó afelől érdeklődött, hogy van-e olyan a csoportban, aki feltörné az egyetemi vizsgaeredményeket, jegyeket közzétévő weboldalt, az academicinfo.ro-t, amely a BBTE felülete. Az illető 200 lejt ajánlott fel jegyenként, két pótvizsga jegyét kellett volna módosítani a rendszerben, hogy azok átmenők legyenek.

Érkeztek is a hozzászólások, nyilván: „ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz hülye”, és „200 lej kevés egy bűnügyi nyilvántartási dossziéhoz” (eredetiben, ugye, „dosar penal”), valamint az is, hogy még euróban is kevés az az összeg, amit felajánlott. A posztoló még válaszolt is, hogy „wow, de smeker vagy”, és hogy ő nem hülye, csak fáj valahol neki „az egyetembe”. (Nem idézem pontosan, mindenki tudja, mire gondolt itt a költő.)

Pár nappal később, miután az eredeti posztot törölték,

Persze aki ilyesmire adná a fejét, az nyilván maga se hülye, hogy akár anonimitásban is beszóljon, hogy márpedig a „valami infósok jelentkezzenek, nem vicces” felkiáltásra ő majd kétszáz lejért fogja magát és feltöri az ország egyik legjobb egyetemének platformját csak azért, mert valaki nem volt képes tanulni a pótvizsgára.

A fenti eseten elgondolkoztam. Nyilvánvalóan első blikkre tiszta röhej az egész, az embereknek mindenféle megfordul a fejükben, ki is írják onnan azokat, ez a kommentfolyamban is látszik. Második nekifutásra aztán simán csak a fogalmazódott meg bennem, hogy egyszerűen nem kellene mindenkinek egyetemre mennie. Akkor sem, ha az elmúlt harmincöt év nagy szabadságában arról volt szó, hogy „menj, fiam, tanulj, mert bármi lehet belőled” és el kell végezni az egyetemet.

Ennek nyilván lettek munkaerőpiaci kényszerítő körülményei is, mert sok helyen elengedhetetlenné vált a felsőoktatási végzettség, amit azért a többség meg is tud szerezni. Ha átmenő jegyekkel, akkor azzal, ha magasabbakkal és jobb teljesítménnyel, akkor azzal, és mindez, ha az időben tapasztalatokkal párosul, akkor elég jó lesz, ahhoz, hogy valaki boldoguljon. Bár nem tudom, a fenti illető milyen helyet foglal el az évfolyamán, egy dolog biztos: aki meg akarja tartani az állami helyét, annak képesnek kell lennie egy átmenőre tanulnia, vagy annyira, amennyivel nem veszíti el ezt a helyet.

Egy harmadik szempont ezzel kapcsolatosan pedig az, hogy ne csodálkozzunk, és ne feledjük, melyik országban élünk, ha naponta eszünkbe juttatják. Nem csupán holmi diákcsínyekről meg hekkekről van szó itt, hanem egy tágabb jelenségről – a mélyben szerteágazó korrupcióról és pénzmosásokról, és arról, hogy lassan minden harmadik politikusról kiderül, hogy X részét a szakdolgozatának plagizálta vagy fiktív egyetemeken tanult. A politikumba vetett bizalom megcsorbul, ezek a gyakorlatok beépülnek a társadalomba, adottnak tekintik őket, egyik tükrözni kezdi a másikat… hogy egy nagy bölcsességet puffogtassunk most el: amilyen a mikrokozmosz, olyan a makrokozmosz. Egyszerűbben: amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

Románia hosszú ideje komoly agyelszívással is küzd, tehát a valóban értékes, tehetséges szaktudás és munkaerő mind az akadémiai környezetben, mind pedig a különböző szakterületeken külföldre szorul. Ennek egy kiemelkedő példája, amit a G4Media is említ, hogy jelen pillanatban kétezernél is több román oktató és kutató dolgozik a brit egyetemeken, akik hatezer körüli számra tehető romániai diákot tanítanak ezeken a képzéseken. Mint kiderült, azt fontolgatják, hogy a román nyelvet is kötelező vizsgatantárggyá tegyék a General Certificate of Secondary Education-ön (GCSE) (egyféle érettségihez hasonló vizsgarendszer) belül, illetve több intézménybe is kiterjesszék a román nyelv és kultúra képzéseket, hogy a már brit állampolgárnak született román gyerekek se maradjanak gyökértelenek kultúrájukat illetően.

hanem befelé is, ez legfőképpen a hazai orvosi egyetemeken érhető tetten, hogy egy kiemelkedő példát említsünk. A hazai medicina területén, így az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karokon például a 2023-2024-es évben majdnem 16 ezer külföldi diák tanult, ennek több mint fele az EU területéről érkezett, a többi pedig az EU-n kívülről. Két egyetemi példa: a jászvásári Grigore T. Popa Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemen a 2024-2025-ös tanévben majdnem háromezer külföldi diák mintegy 85 országból, a kolozsvári Iuliu Hațieganu Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemen pedig 3200-an tanultak külföldi diákként. A legtöbben az angol és francia nyelvű képzést választják, és azért vonzó számukra az ittlét, mert a nyugati országokhoz és egyetemekhez képest az életviteli költségeik jóval alacsonyabbak, de minőségi képzésben részesülnek, amit nemzetközileg is széles körben elismernek. Számos olyan, nem EU-s országból érkező orvostanhallgató van, aki Romániában szeretne maradni és hivatását gyakorolni.

Ugyanennél a példánál maradva jelenleg a romániai egészségügyben, a közvéleményben és a politikumban is nagy port kavart Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentése, miszerint a frissen végzett orvosokat egy darabig még Romániában kéne tartani praktizálni, hogy ne egyből távozzanak külföldre. A román állam körülbelül 30 ezer eurót fizet egy orvos képzéséért, de ezt nem közvetlenül – egyéni ösztöndíj formájában – teszi, hanem az egyetem és kórházak finanszírozásával, ahol a leendő orvos tanul. Mivel az egészségügyben rendkívüli méreteket öltött az agyelszívás és itthon nagy az orvoshiány, Bolojannak kézenfekvő volt ezt mondania.

A probléma igen összetett – a külföldre kitelepült és ott praktizáló (erdélyi magyar) orvosok véleményét a Krónika itt részletezte, a helyi szakemberek árnyalt véleményét az ittmaradás feltételeiről, boldogulásról és rendszerszintű reformokról pedig ebben a cikkben.

Fontos látnunk, hogy Bolojan miért mondja azt, amit mond. Bolojan elsősorban politikus, mégpedig egy elszánt politikus, akit miniszterelnöki pozíciójába lépése előtt is már úgy ismertek, hogy a radikális reformok embere, ezért pedig őt nem minden esetben kedvelik, mert sokszor darázsfészekbe nyúl. Látható is lett ez az adóemeléseknél a közelmúltban, a különleges nyugdíjak körüli cirkuszban és lehetne sorolni.

Akkor is igaza van, ha amit mond, nem megvalósítható, mivel senkit nem lehet kötelezni törvényesen arra, hogy itthon maradjon, és nagyon sok problémába ütközne, ha valamilyen módon korlátozni próbálná a mobilitást. Ugyanakkor politikai szempontból figyelemre méltó az, amit mond, mert tágabban is értelmezhető: az állam egyféleképpen állja az agyelszívást, de az állam nem képes arra, hogy olyan rendszerszintű változtatást eszközöljön ki, amivel marasztalni tudná az orvosokat, és átvitt értelemben mindenkit, akinek a szakértelmére szüksége lehet ebben az országban. Ennek a kijelentésnek láncreakciót kellene elindítania az egészségügyben (de másutt is).

Ha a nem EU-s országokból érkezők is azzal szembesülnek, hogy nem tudnak itt elhelyezkedni, akkor mit mondjanak azok, akik meg idevalósiak és itthon maradnának, de nem tudnak, mert a rezidensképzés után nem találnak maguknak posztot a szakképesítésüknek megfelelően?

Az agyelszívás működik, az agyideszívás is, csak az sem marad meg. Addig maradnak azok, akik jobbára az állam pénzén ellébecolnak valamilyen egyetemen a papírért, amit azzal akarnak megszerezni, hogy feltöretik a digitális naplót, mert nem mentek át a pótvizsgán.