Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Kedves Előttem Szólók, kedves Egybegyűltek, kedves Közönség!

Mindenek előtt engedjék meg, hogy tisztelegjek a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői előtt. Ezeken az Isten-csupálta erdélyi végeken mindig nehéz a könyvfesztiválos munka, idén pedig egyenesen

Na és akkor szeretettel köszöntöm az idei könyvhéten résztvevő erdélyi írókat, anyaországi írókat, más-határon-túli írókat, a könyvkiadókat (azokat is, akik szerint nincs olyan, hogy erdélyi irodalom – miért, én is szoktam marhaságokat mondani… ), az egyéb fellépőket, no és persze, az olvasókat, akiknek bármely író ír (ha ugyan nem gurult el a gyógyszere).

Nemrég, egészen pontosan június 11-én, egy amúgy verőfényes csütörtöki napon történt, hogy a Vasárnap katolikus hetilap, a Keresztény Szó folyóirat (amelynek alapító főszerkesztője annak idején egy bizonyos Bajor Andor úr, jeles szerkesztője pedig egy bizonyos Fodor Sándor úr volt) és a RomKat.ro portál négy szerkesztője (azaz a teljes csapat, értsd, ennyien csináltak mindent) egyeztetni készült a hogyan-továbbról az említett médiumokat kiadó Verbum Egyesület, illetve az egyesület tulajdonosa, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség képviselőjével, azaz az igazgató úrral meg az érsek úrral. Hadd soroljam fel a szerkesztőket: Bodó Márta (ő az Erdélyi Magyar Írók Ligájának is tagja, nemrég jelent meg kisprózakötete, be is mutatjuk a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten), Dénes Gabriella, Molnár-Gál Katalin és Szász István Szilárd.

Pár napra rá a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület kiadott egy közleményt, amelynek lényege, hogy a megváltozott médiafogyasztási szokások indokolták a szerkesztők kirúgását. Nem szeretném elpoénkodni a szomorú történetet azzal, hogy ha az érsekség és az egyesület a megváltozott médiafogyasztási szokásoknak akar utánamenni, a Jóisten olyan ménkűt vág hozzájuk, hogy azzal az összes erdélyi templomot ki lehet fűteni hét szűk esztendőn át (az ortodoxokat is). És nem is tisztem bírálni az érsekség és az egyesület belső döntéseit. A módját, a stílust azonban igen.

És akkor most lapozhatunk. Például oda, hogy egy könyvfesztiválon az ember könnyen azt gondolhatja, minden rendben van. Rendben van a könyvkiadás, rendben vannak a folyóiratok, rendben vannak az írók, rendben vannak a szakmai díjak és ösztöndíjak, rendben vannak az irodalmi, könyvkiadási, folyóiratos és egyéb támogatások és rendben vannak az olvasók is, hiszen né, mennyi könyv van, mennyien eljönnek és még vásárolnak is.

Igen, de amint korábban is jeleztem: egy könyvfesztivál tart olyan négy napot. Ha az összes létező erdélyi könyvfesztivált összeadjuk (az udvarhelyi idén elesett), kijön kábé 16 nap.

Tapasztalatom szerint (és alig várom, hogy valaki megcáfoljon) az van, hogy az a bizonyos fesztiváli rendkép kipukkan, mint a buborék. Ennek egyik, ha nem a legfontosabb oka pedig meglátásom szerint az, hogy a politikai elit elfordult az irodalmi elittől (tisztelet a kivételnek), az irodalmi elit elfordult a közönségtől (tisztelet a kivételnek), a közönség pedig, mit csináljon ő is, dolga után néz a megváltozott fogyasztási körülmények közepette (tisztelet a kivételeknek). Sőt,

Mondok egy első ránézésre viccesnek tűnő példát. Pár évvel ezelőtt történt, hogy egy szintén verőfényes délutánon összefutottam a Kolozsvári Állami Magyar Színház jeles színművészével. Régebbecske találkoztunk, leültünk hát egy kávéházi teraszra, megittunk valamit (nem alkoholt) és elbeszélgettünk. A színész úr váratlanul nekem szegezte a kérdést: miért nem járok színházba? Kapásból visszakérdeztem: és te, te miért nem jársz irodalmi körökre? Felnevetett: egy-egy, mondta. Na tudod-e, mit, folytattam. Amikor meglátlak egy irodalmi körön (de nem felolvasni, nem, szépen, ahogy kell, a közönség soraiban), azonnal elmegyek színházba. Azóta se voltam. Azt is mondhatnám, ha traumaretorikát művelnék, hogy

Ezzel kapcsolatban az is eszembe jut, hogy erdélyi magyar írók egy csoportja valamikor a borzalmas nyolcvanas években arról szervezett vitát a Korunk folyóirat holdudvarában, hogy vajon mi az oka annak, hogy a humán és a reálos értelmiség elfordult egymásól. Na igen, ők még vitatkoztak ilyesmiről.

És mi? Mi, ma, itt, az erdélyi végeken?

Közben persze, a politikai elit profi lett. Az irodalmi szintén. A közönség, nos, ő nem, hála Istennek. Ő tárt karokkal várna, ha feléjük fordulnánk. Erre kérek tehát tisztelettel mindenféle elitet: forduljunk egymás és a közönség felé. Mert ha lennének rendes, ha tetszik, kézzel fogható határaink, na, azok közt tolhatnánk a profit. Valami úgyis kiforogná magát. De így, hogy nincsenek, ez a fajta viszonyulás megbocsáthatatlan bűn.

Lőrincz György kiváló, idén 80. életévét betöltött írótársam írja valahol: „A hatalom az a valami, amivel – főleg kisebbségben, kisebbségi létben – nem szabad játszani.”

Köszönöm szépen, jó fesztiválozást mindenkinek!