Nicușor Dan győzelme pillanatnyi megkönnyebbülést hozott ugyan, de még messze nem vagyunk túl a veszedelmen.
Fotó: képernyőmentés/YouTube
Megkockáztatjuk a feltételezést, hogy a nagy szavak ellenére George Simionnak nem nagyon akaródzott most elnöknek lenni.
Mi sem szerettük volna egyáltalán, ha egy szélsőségesen nacionalista párt szélsőségesen nacionalista vezetője kerül öt évre a Cotroceni-palotába, ráadásul egy vasgárdista eszméket valló „apafigurával” a háta mögött, aki vélhetően szürke eminenciásként befolyásolta volna elnöki döntéseit. (Azóta szerencsére „apu” visszavonult a politikától, de kérdéses, hogy Simion győzelme esetén is így történik-e.)
aki már megválasztása előtt, majd azt követően is többször hangsúlyozta, hogy az országnak alapvető változásra van szüksége. Aligha akad olyan polgár az országban, de még a diaszpórában sem, aki ne értene egyet ezzel – leszámítva azt a szűk réteget, aki nagyon is sok hasznát látta eddig a nepotizmusnak, illetve annak, hogy ez az ország nem megfelelően működik.
Az új elnök a hivatali eskü letétele után a megoldandó problémák sorában természetesen a költségvetési hiány kezelését, a költségvetési reformok szükségességét emelte ki, ami valóban nem tűr halasztást.
hiszen ha jól belegondolunk az utóbbi négy év a rögtönzött, fejetlen intézkedések, a torzszülött koalíciók, és azon belül a pártok közötti esztelen marakodás jegyében telt el. No meg a végeérhetetlen kampányokkal, hiszen a 2024-es választási szuperév, majd az elnökválasztás féléves huzavonája minden egyébtől elvette a politikusok figyelmét, miközben a társadalomban olyan felfoghatatlan feszültségeket szított, amely nemcsak, hogy könnyen katasztrófához vezethetett volna, de amely a nem túl távoli jövőben még mindig katasztrófához vezethet. Nem ez volt ugyanis az utolsó (elnök)választás Romániában,
Nicușor Dan annyira progresszív, hogy az adócsalás visszaszorítása, az állami kiadások észszerűsítése, az állami tulajdonú vállalatok hozzáértő vezetőkre bízása, az egészségügy és az oktatás fejlesztése mellett igazságügyi reformok szükségességét is időszerűnek látja, ami nagy bátorságra vall.
Emellett a nyugdíjrendszert is átgondolná. Utóbbi két pont vélhetően nem fog tetszeni az előrehozott nyugdíjazás után zsíros különnyugdíjakat bezsebelő bíráknak és ügyészeknek, akik oly bőszen védik érdekeiket már évek óta, kihasználva a legkülönfélébb jogi kiskapukat…
Nicușor Dan progresszív elnökként a klímaváltozás sürgető kérdését sem hagyná figyelmen kívül: megreformálná a környezetvédelmi intézményeket, hatékonyabbá tenné a hulladékgazdálkodást is.
Válság ide vagy oda, azt is kiemelte, hogy a kultúráról sem feledkezhetünk meg – miként az elődei –, a kultúrához való hozzáférés megkönnyítését, a kortárs kultúra támogatását, a romániai kulturális örökség és kortárs kultúra nemzetközi népszerűsítését is szorgalmazta. Ez aztán igazán progresszív, üdvözlendő hozzáállás egy romániai elnök részéről.
Nicușor Dan emellett a diaszpóráról sem feledkezne meg, számukra is vannak elképzelései. És még sorolhatnánk.
Mindez nagyon jól hangzik. Csakhogy nem lesz könnyű megvalósítani a nagy terveket,
Eközben a kispadon egyre bőszebben és egyre türelmetlenebbül várakoznak a cserére a szélsőséges játékosok. Nicușor Danra így aztán nem kevés nyomás nehezedik.
Főleg úgy, hogy az új kormány, amelyet tervei szerint heteken belül szentesíteni fog – ha az úgynevezett EU-párti alakulatok ugyan hajlandók lesznek végre félretenni a személyes érdekeiket, és netán az ország érdekeivel is foglalkozni egy kicsit, amire persze nem sok esély van –, a szakértők szerint egyből adóemeléssel és megszorításokkal lesz kénytelen elkezdeni a munkát, mert az államadósság már így is az egekbe szökött.
Vajon elég lesz-e a progresszív elnök mandátuma arra, hogy valamennyire helyrehozza az elődje, és az általa szentesített kormányok ballépéseit, vagy belebukik a nagy vállalkozásba – különösen akkor, ha nem talál partnerekre a munkában? Ha ugyanis a progresszív elnök és a még egy esélyt kapó politikai elit elbukik, az aztán igazi katasztrófát idézhet elő a következő választásokon.
Most egyetlen pillanatra – merőben teoretikus jelleggel – játsszunk el az ördögi gondolattal:
A nagyot mondó populisták, akik az elesettek hitegetésében nagyon is jók voltak, egészen biztosan nem tudnának mit kezdeni a súlyos helyzettel, hiszen sem igazi politikai-gazdasági tapasztalatuk, sem szakértőik nincsenek a problémák megoldásához. Így aztán egyetlen mandátum alatt szépen leszerepelnének, és ha ez idő alatt okoznának is kellemetlenségeket (mert minden bizonnyal okoznának), legalább a saját szavazóbázisuk is megbizonyosodna róla, hogy a nagy ígéretek ellenére tökéletesen alkalmatlanok egy ország vezetésére, így aztán legközelebb talán már nem szavaznának nekik bizalmat.
A nyeregből kiesett „EU-pártiaknak” is jó lecke lett volna ez, hátha a következő választásokra végre összeszednék magukat, és elkezdenének felelős politikusként viselkedni. Így viszont a szélsőségeseknek újabb öt év áll a rendelkezésükre a megerősödéshez, amibe belegondolni is rossz…
Most Nicușor Danon a sor, hogy bebizonyítsa, nem csak hitegetni akar, mint a legtöbb kollégája, hanem valóban egy merőben új országot akar építeni, szembemenve a sok évtizedes rossz berögződésekkel és a nepotisták dühös hadaival.
Nem lennénk most a helyében, mert tényleg az egész ország sorsa múlik rajta…
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.