Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Maria Mihăescu 1885-ben született egy Prahova megyei faluban, egy mosónő lányaként. Valószínűleg nem tudta, hogy később a két világháború közti Románia egyik híres személyiségévé fog válni annak köszönhetően, hogy jócskán eltért a korabeli normáktól. Szép volt, rengetegen voltak belé szerelmesek, sikerült Brüsszelben és Párizsban idegen nyelveket és jó modort tanulnia – de nem ezért vált népszerűvé, hanem azért, mert

Mihăescut mindenféle magas rangú férfiakkal hozták szóba és hírbe, Nicolae Grigorescuval, Octavian Gogával, II. Leopold belga királlyal, Manuel portugál királlyal és Ferdinánd királlyal is, akitől kapott egy házat Bukarestben az Amzei téren, ami ma is a nevét viseli.

Fast forward: a La Mița Biciclista ma már egy... projekt. Elvileg egy étterem Mihăescu egykori házában, amelyet egyébként 2022-ben gyönyörűen felújítottak, mert igen ramaty állapotban volt már. De közben sütöde és pékség, söröző és falatozó, könyves sarok, művészeti galéria, uzsonnázó, ebédlő és vacsorázó, koktélbár, tetőtéri szórakozóhely és történelmi csomópont. Egy gasztronómiai nyolckarú polip, netán egy biciklikerék sok-sok küllője,

Ennek megfelelően megvannak neki a házi influenszerei, akik reklámozzák a fogásaikat. Eddig még oké is, hát reklámozzák!

Aztán Edmond Niculușcă, a hely influenszer-aktivista-reklámfiúja az orrára tolt hipszterszemüvegével, kezében egy tálca croissant-tal (gyengébbek kedvéért: vajas kifli) nekifogott egy reel-videóban arról magyarázni a lokál előtt, hogy miféle embertípusok vannak és miket esznek. Tipológia, humor, miegymás... aztán ledobta az atombombát, idézzük:

A jó kis fajozás után aztán a saját termékeit kezdte reklámozni, innen pedig már csak egy lépés volt a vaj versus margarin örökbecsű vitája, zsíros elitizmussal megtöltve.

Az utalás egyértelműen az Amzei tér másik sarkában lévő Patiseria Amzei/Patiseria lui Nea Mihai („Mihály bá péksége”) nevű pékségre vonatkozott, ahol az emberek többsége, köztük éhes diákok és egyetemisták fordulnak meg állandó jelleggel, hogy egy olcsó és finom sós túrós lepényt vegyenek – egy merdeneát. A zsíros leveles tésztarétegek közötti sós túrós töltelékkel ellátott péksüti tágabban a balkáni-török pékségek sajátja: a merdane török szó és nyújtófát jelent, amivel ezeket a vékony tésztarétegeket sirítik ki.

A pékséget anno 19 évesen alapította Stelică Gheorghe, aki apjával és nagybátyjával átvette az azelőtt cukrászdaként működő helyiséget, családi vállalkozást alapított, amelyhez testvérei is, Mihai, Nicea és Ecaterina is csatlakoztak később. Stelică 2003-ban meghalt, testvére, Mihai vált aztán a pékség központi alakjává, akiből aztán a fehér köpenyes Mihály bá lett és minden délután az üzlet ablakánál fogadta a klienseket. (Egyébként a Patiseria Amzei volt az egyik forgatási helyszíne pár napig az Emily in Paris sorozat negyedik évadjának elkészítése során, tehát ebből is lehetett olcsókicsipárizst fabrikálni.)

A promóvideóra elképesztő kommentáradat és felháborodáscunami érkezett,

egyszerűen már-már érdemes lett volna kézbe venni egy doboz pattogatott kukoricát és végignézni, ahogy mindenki, de tényleg mindenki megszólal ebben a fontos ügyben: a lakosság, más influenszerek, helyiek és nem helyiek, sztárok, de még a bukaresti dán nagykövetség alkalmazottai is és Ciprian Ciucu bukaresti polgármester is.

Sőt, Kolozs megye tanácselnöke, Alin Tișe is felszállt a vonatra, hogy a környékbeli pékségeket kedvelők és az elit gasztronómiára nyitott fogyasztók közötti online vita kapcsán az interneten kialakuló társadalmi polarizációra hívja fel a figyelmet, idézzük: „Arról van szó, hogy milyen könnyen lehet rávenni a közönséget arra, hogy táborokat válasszon, ha valaki a nosztalgiájukra, a büszkeségükre vagy a pénztárcájukra hat.” Deci, efectiv.

Aztán az emberek megrohamozták Nea Mihai pékségét – a reel posztolása után pár órával

A románok sorbanállás-fetisizmusát nem lehet überelni semmivel: a kommunizmus alatt megtanulták, mert kényszer volt az élelmiszerhiány és porciójegyek miatt, ma pedig mindenért képesek sorban állni, ahol valami újdonság üti fel a fejét, vagy esetleg kárörvendésre, csámcsogásra, performatív bosszúra hajazó szolidaritásra kerül alkalom.

Az Amzei pékségnek nem kellett eddig reklámot verni, eddig is ellátta a klientúráját, most azonban a fordított logika szerint annyira megrohamozták őket, hogy a három alkalmazottjuk nem is győzte elkészíteni a termékeket. Szombat este is még több tucatnyian álldogáltak, hogy vásároljanak tőlük valamit.

A merdenea-botrány aztán azt is elérte, hogy szociológusok és elemzők tömkelege is megszólaljon az ügyben, és megállapítsa,

hogy a hagyományos, olcsó túrós lepény is lehet finom, az emberek gyerekkorát idézi, ahogy a vajas kiflik és egyéb túlárazott péksütemények is lehetnek azok, sőt, egy ember – dobpergés! – mindkettőt szeretheti szimultán, a sarki boltosnak a társadalomban beágyazott szerepe van, a munkásosztály összecsapott a középosztállyal (azzal a középosztállyal, amely rendszeresen sorban áll miccsért a piacokon, többek közt a kolozsvári ószeren is), és hogy a margarin kontra vaj vita mélyebb rétegeit mutatja meg a társadalomnak.

A Reddit-szakértők hozzátették: nem csak az a hipszteriáda, hogy a franciáskodó projekt-étteremben lébecolunk egész nap, hanem az is, hogy szolidaritásból állunk sorba „a szegények ételéért” egy ismert pékségnél, amelynek nincs szüksége arra, hogy nagy dobra verjék a létezését. Ja, Facebook-esemény is született:

Előbukkantak a kő alól a román nyelvészek is: a Iorgu Iordan – Alexandru Rosetti Nyelvészeti Intézet közleményt posztolt ki, hogy a román sajtóban és közösségimédiás posztokban az emberek helytelenül használják a croissant alakot, a román nyelvben ugyanis a croasant vált természetessé, ezt is idézzük: „Más szóval: a vaj lehet francia, a recept lehet párizsi, az ár pedig akár a Champs-Élysées-i árakhoz is hasonlíthat, de a szó román állampolgárságot kapott.” Ha a nyelv nem jár megfelelően, a kifli akár a torkunkon is akadhat!

A La Mița Biciclista végül törölte az eredeti videót és posztot, majd sűrű bocsánatkérések és magyarázatok közepette kifejtette, hogy két értékkel mentek szembe a szóban forgó tartalomban: a jószomszédság elvével és a jó ízléssel. Már mindegy volt természetesen, az emberek a többi tartalmukat is megrohamozták ironikus megjegyzéseikkel.

– egyébként Kolozsváron is elképesztő méreteket tud ölteni – főleg a sorbanállás-fetisizmus, amely kezdődött akkor, amikor tíz évvel ezelőtt az emberek megrohamozták a újonnan nyílt Donuterie nevű fánkozót (akkor a különböző ízesítésű krémfánkok voltak divatban), majd pár évvel később a Cartofisserie szalmakrumplizót, aztán nem is olyan rég a Crumbs nevű fahéjas darázsfészkeket (nem erdélyiek kedvéért: fahéjas csiga) készítő minipékséget, ahol mindenféle foszlós, puha, émelyítően édes szószokba forgatott, az amerikai cinnamon roll mintájára készült töltött tekercseket árulnak. De lehet említeni a Burger Kinget, a Taco Bellt vagy bármelyik másik nyugati mintára behozott fast/street food vagy divatos ételt készítő étteremláncot.

Vannak itt azért nemzetközi példák is: nemrég egy olasz hegyi menedékházat rohamoztak meg a turisták valami influenszerek miatt, akik a Dolomitokban járva reklámozták a krapfen nevű töltött péksüteményt, a menedékházat pedig embertömegek árasztották el, az alkalmazottak pedig bosszankodtak, hogy képtelenek kielégíteni minden vásárló igényét, és úgy kellett ez nekik, mint púp a hátukra.

Hasonló jelenség még az is, hogy körülbelül egy éve alig van – fogózzunk meg – szardínia a polcokon. Igen, a kis szardíniakonzervekről van szó. Az eset nem teljesen az influenszerekhez köthető, de félig igen. Az egyik fele a történetnek az, hogy Marokkó, amely a világ legnagyobb szardínia-exportőre és halászója, jelentősen megnyirbálta a fagyasztott szardínia-exportot – ez közvetlenül érinti például Portugáliát és Spanyolországot, ahol a legnagyobb szardíniát feldolgozó üzemek és konzervgyárak vannak. Marokkó saját ellátásra rendezkedett be, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy a szardíniaállomány is megcsappant az Atlanti-óceánon a vizek felmelegedése miatt, hiszen az apró hal planktonnal táplálkozik, ebből pedig egyre kevesebb van. Az érintett dél-európai államok maguk is halásznak valamennyi szardíniát, gasztronómiájuk híres a jó minőségű, főként olívaolajban vagy vajban eltett halfiléről…

És itt jönnek be az influenszerek: az interneten futótűzként terjedt el a szardínia mint „health food”, amely a szép és egészséges bőrképért, omega 3-bevitelért felel és számos egyéb nyomelemet tartalmaz. Nem mellesleg finom. Persze, a szardínia eddig egy olcsó proteinforrása volt a népnek, pár lej, alig egy euró volt az ára a középkategóriás konzerveknek is Európa-szerte, de a jobb minőségűek sem voltak megfizethetetlenek.

Erre a trendre aztán sokan ráugrottak, és az internet tele van marketinggel és gusztusosan átszabott imázsú szardíniás receptekkel, annak ellenére, hogy a nagyobb áruházláncokban sokszor teljesen ki van fogyva – a közelemben három népszerű hipermarket is van, egyikben egyáltalán nem lehet már kapni, és a másik kettőben is limitált a készlet.

(A zöldkorkodus-jelenségről korábban itt írtunk.)

Na de vissza a merdenea–croissant háborúhoz: egy olyan országban, ahol hónapok óta nincs kormány, a szakszervezetek tiltakoznak az új bértörvény ellen, energiaválság van, szárazság, üzemanyagárak szöktek az égbe, durva munkaerőpiaci átrendeződések zajlanak, a gazdaság pengeélen táncol, az adók csak nőttek és a politikum képtelen bármiben is megállapodni, a társadalom legnagyobb problémája egy péksütemény, amiért képesek az utcára vonulni. Nyilván azért, mert ehhez nem kell sokat gondolkozni, lehet zsigerből beléböfögni a bölcsességeinket az internetbe belé.