Ti csak kütyüztök állandóan. Ültök, bambultok, s aztán csodálkoztok, hogy. Régen nem így volt azért. Másképp volt.
Itt ülök veletek, s az sem tetszik. Kérdezem, hogy vagytok, de nem válaszoltok. Csak a kütyü, mi? Annak válaszoltok, mi? Anyámnak, szegénynek ránk nézni sem volt ideje. Csak néha szerdánként a téli szezonban. Vagy vasárnap, templomozás előtt, akkor is csak azért, hogy szépen megfésülködtünk-e. Emlékszem, egy szerdán anyám megkérdezte, hogy megcsináltuk-e a leckénket. Nem várta meg a választ, mert fújt a gyár. De az nekünk olyan jól esett, ma is felemlegetjük. Egy másik szerdán megsimogatta a buksimat. Az én édes jó anyám. Ránéztem én akkor, bizony, hosszan néztem reá. Akkor még nem volt kütyü.
Mi ekkora korunkban sokkal nagyobbak voltunk, mint ti. Ekkora korunkban mi feldolgoztunk egy fél disznót, ha úgy alakult. Kimeszeltünk egy komplett lakást. Egy délután megkötöttünk egy denevérujjú pulóvert, utána egy sísapkát. Bizony, akkor nem volt Decathlon. De hogy tudtunk sízni! Akkoriban még csak azok mentek sízni, akik tudtak sízni. A denevérujjú pulóverben és a sísapkában, Decathlon nélkül! Te, mi ekkora korunkban már egyebet se csináltunk, csak olvastunk. Délelőtt az Erdély-trilógiát, délután az Ábel-trilógiát. Hétköznap. Hétvégén Rejtőt lazításképpen. De nekünk szombaton is iskolába kellett járni, vasárnap titokban templomba, helló! Nem csak úgy hétvégéztünk kótyagosan, mint ti. A kütyütökkel.
Van busz, amivel hazagyertek, s az sem tetszik? Pedig nem néztek semerre, csak bújjátok a kütyütöket, azt. S a busz hazahoz. Minket bezzeg nem vitt haza. Mi mozogtunk, tettük a lábunkat egymás után. Huszonnyolc kilométert botorkáltunk az iskoláig a sötétben, hazafele harminckettőt. Arrafelé két farkas ordított az úton, az egyiket Jancsinak hívtuk, a másikat Juliskának. Visszafelé négy. De a másik kettőnek nem adtunk nevet, csak kapkodtuk a lábunkat, ha megláttuk őket. Anyánk nem kísérgetett, mert fújt a gyár. De legalább szép piros arcunk lett, nem voltunk ilyen penészvirágok, mint ti. A kütyütökkel, azzal.
Ne haragudjatok, de ez nem zene, amit ti hallgattok. A kütyütökön, azon. A zene, az nem ilyen. Ez valami gépi izé. Két hang az egész. Most nézd meg ez a vékonyhangú, cingár énekest ebben a lecsúszott fenekű nadrágban. Hát olyan, mintha éppen halna meg. Mi lenne ez, egy férfi? Hát egy férfi, az nem ilyen. Az más, na. Hol a tartás, hol a kiállás, hol a hang? Bennrekedt a kütyütökben, vagy mi?
Régen még a rossz is jobb volt, komolyan mondom.
Nem azért, de mi minimum két tányérral ettünk a zöldpaszuly levesből. Hogy szerettük a zöldpaszuly levest! Ti pedig csak húzzátok az orrotokat. Itt a finom zöldpaszuly leves vöröshagymával, s nektek pizza kellene, s hamburger, mi? S közben telefonoznátok, mi? Hát mi nem telefonoztunk. Nagyanyánk csak hozta elő a kertből a zsenge zöldpaszulyt a kötényében, mi olyankor egyből odaálltunk, hogy segítsünk megpucolni. A zöldpaszulyt. Leültünk a kicsi székre, hersegett a zöldpaszuly, ahogy törtük, s közben népdalokat énekeltünk a terebély diófa alatt. Bólogatott a szomorúfűz a közeli patakparton a csipkebokor mellett. Ugyanott zöldet csipegettek a pipék. Néha a patakból magasra felugrott egy pajkos pisztrángpár. Mi pedig csak néztük a természetet, s alig vártuk, hogy főjön meg a zöldpaszuly leves. Titeket pedig alig lehet kihívni az asztalhoz kütyü nélkül.
Egy kicsit ki nem mennétek a friss levegőre, legalább a teraszra, s csodálkoztok, hogy fáradtak vagytok. Kókadoztok a négy fal között. Mert nem tudtok meglenni kütyü nélkül. Csak nézitek azt a sok kappanhangú jútúbert. Minket anyánk három hónapos korunkban kitett a blokk elé, s tizennyolc évesen hívott be újra, akkor is csak azért, hogy le ne késsük az érettségit. Addig egyfolytában kinn voltunk, ha esett, ha fújt. S nem panaszkodtunk.
Ti pedig kivagytok mindentől jó dolgotokban. Ki vagytok szolgálva, s mégis. Ha menni kell, azért. Ha nem kell menni, azért. Ha enni kell, azért, ha beszélni kell, azért, ha hallgatni kell, azért. Ha este van, azért, ha reggel van, azért. Nem tetszik nektek semmi se. Mert kütyüztök, azért.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.