// 2024. december 5., csütörtök // Vilma
Elek György Elek György

Megújuló politizálás

// HIRDETÉS

Kelemen Hunor belátta, hogy az elmúlt négy év során kormányoztak a PD-L-vel és a PSD-vel is, de egyik oldalon sem értek el a magyar közösség számára fontos eredményeket.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2015. április 21., 07:55

„Megújulást ígér az RMDSZ, megújulni nehéz, de nem lehetetlen. Az RMDSZ-nek túl sok olyan Saulja halad most a damaszkuszi úton, akiknek nem érdekük a pálfordulás, nem érdekük a megújulás, az újratervezés, mert az karrierjük végét jelentené. Hiányosság viszont az, hogy a kongresszuson senkit nem ért személyes bírálat. Ha mindenki mindent jól végzett, akkor miért van szükség a megújulásra? Érdekvédelmi szervezetünk talál majd okot és magyarázatot, hogy miért vállal kormányzati szerepet a Nemzeti Liberális Párttal. Lesznek majd megvalósíthatatlan ígéretek, és kevés szó fog esni arról, hogy a kormányszerep milyen lemondásokkal jár.

Már rég fel kellett volna ismerni, hogy a magyarságot az erős önkormányzatok tudják segíteni, nem pedig a hatalomnak kiszolgáltatott tisztviselők. Az RMDSZ mégis inkább több községben alpolgármesteri székekről mondott le, hogy jelentéktelen intézmények székeibe ültesse az embereit. Az emberközeli, emberközpontú politizálás hangzatos szlogen, azonban ha a Szövetség komolyan veszi saját meghirdetett célját, akkor igen jelentős mértékű változtatást kell végrehajtson a saját hozzáállásán."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
Főtér

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Georgescu, a magyarbűvölő
Krónika

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro