// 2026. március 21., szombat // Benedek
Elek György Elek György

Meg kell védeni a hatalmat

// HIRDETÉS

Kívülről nézve az egészet, úgy tűnik: a román társadalom számára a fertőző betegségek jobban elviselhetőek, mint a magyar nyelv, a magyar zászló és az a több mint ezer éves kultúra, amit az itt élő magyarság felhalmozott.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2015. szeptember 28., 08:10

„A SRI a maga szócsövein keresztül gyakran felhívja a figyelmet a magyar veszélyre, hogy milyen következményekkel járhat a románság számára az autonómia és az az öt százaléknyi, folyton fogyatkozó magyar. A román miniszterelnök elítélte a magyar kormányt, amiért kerítéseket állít az illegálisan bevándorlók megfékezésére, a román államfő az EU-csúcson, megváltoztatva addigi véleményét, a bevándorlók befogadása mellett foglalt állást. Jogosan vetődik fel a kérdés: mennyivel jelentenek nagyobb veszélyt Románia számára azok a magyarok, akiknek nagyobb múltjuk van Romániának ezen a részén, mint az itt élő románoknak, mint azok, akik egy teljesen más kultúrából érkeznek majd ide?

Tegnap már az is elhangzott az egyik román TV-csatornán, hogy a bevándorlók nem csak a fanatikus vallási szokásaikat és az erőszakot hozzák magukkal, hanem fertőző betegségeket is. Mit gondol erről Ion Iliescu? EU-tagországként már nem lehetne bevetni a Zsil-völgyi bányászokat, de bizonyára lennének más eszközök, amelyeket be lehetne vetni, ha valaki, valakik ezt úgy akarnák. Természetesen akkor, ha valaki, valakik úgy ítélnék meg, hogy a bevándorlók legalább olyan veszélyfaktort jelentenek, mint az erdélyi és a partiumi magyarok.

Kívülről nézve az egészet, úgy tűnik: a román társadalom számára a fertőző betegségek jobban elviselhetőek, mint a magyar nyelv, a magyar zászló és az a több mint ezer éves kultúra, amit az itt élő magyarság felhalmozott. Ha jól belegondolunk, arra következtethetünk, hogy vannak, akik jobban elviselik a butaságot, mint a kultúrát, mert a butaság irányítható. A mai hatalmakat csak a butaság felhasználásával lehet megtartani."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!
Krónika

Szakértő: meg kell előzni a kolozsvárihoz hasonló halálos baleseteket!

A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.