Ezt persze nem úgy értem, hogy a francia elnök megnyomta a piros gombot. Csak belengette a korzikai autonómiát. Nem is elsőként.
A múlt héten felröppent a hír: Emmanuel Macron francia elnök ellátogatott Korzikába, ahol azt találta mondani, hogy ugyan biztosítsunk már (mi, a francia állam) autonómiát a szigetlakó népnek embereknek. Kíváncsi voltam, reagál-e erre bármit is a hazai mioritikus politikai elit, vagy a sajtó. Az előbbiek úgy tettek, mint akik roppant elfoglaltak, sőt, a hallásukkal is valami baj van. A sajtó reagált, hiszen ez a dolga: 99 százalékban arról szólt a román média, hogy igen, mert Antal Árpád autonómiát akar Székelyföldnek, korzikai mintára. Valami reflexió? Helyzetelemzés? Eh, minek az...
Mit mondjak: nem vártam másra. Mondjuk, Macron elnök lépése is meglepett. De hát a francia politika tektonikus mozgásait nem ismerem annyira. Viszont ha az ember picit körülnéz Korzika „háza táján”, hamar kiderül, hogy az ügyet sommásan „autonómiát Korzikának!” típusú diskurzussal elintéző cikkek mögött picit árnyaltabb a kép. Kezdjük azzal, hogy a Földközi-tenger e kies szigete az utóbbi ezer évben szinte folyamatosan csatározások helyszíne, vagy éppen más államalakulatok fennhatósága alatt volt. Járt ott Karthágó, Róma, Bizánc, majd a Pisai Köztársaság, a Genovai Köztársaság (na, ők elég hosszú ideig ott is maradtak), a franciák, az angolok, az olaszok… Volt ott Korzikai Királyság (1736-ban, egy évet is alig bírt ki), Angol-Korzikai Királyság (1794–1796), sőt, Korzikai Köztársaság (1755–1769) is. Utóbbit azért érdemes megemlíteni, mert a hírek szerint itt és ebben az időszakban született meg az újkor első független, nemzeti alkotmánya, amely valamiféle modern demokráciát tételezett. Na de aztán jöttek a franciák megint (nem tudom, hányadszor) és végül Korzika a (poszt-)jakobinus libérté-égálité-frátérnité Franciaország része lett. Ami a mai napig azt jelenti:
Ettől persze még egy csomó minden történt a sziget sorsával kapcsolatban.
Félreértés ne essék: Korzikának van bizonyos fokú (egész széles körű) autonómiája. (Ugye, Székelyföldnek nincs.) És akkor azt is tisztáznám itt, hogy nem célom a korzikai autonómia-történet bemutatása, ugyanis rendkívül komplex és szerteágazó. Csak vázolom a helyzetet, annak fényében, amilyen könnyedén összehasonlítják a hazai média cikkírói a kétféle autonómia-törekvést. Korzika például attól is hangos, hogy a mai napig léteznek olyan csoportosulások, akik nem átallnak fegyverhez nyúlni céljaik elérése érdekében. Igen, terroristáknak nevezik őket. Hogy ez visszanyúlik az egyébként szintén a mai napig működő klánszerű, egymással időnként a szó szoros értelmében leszámoló társadalmi struktúrákig, más kérdés.
Csak egyetlen példát említenék: 1990-ben (több hasonló kísérletet követően) az akkori (szocialista) kormány elhatározta, hoz egy úgynevezett Korzika-törvényt, amely nem egyébről szólt volna, mint hogy Franciaország egyrészt elismeri a korzikai nép létét, másrészt az 1982-es általános decentralizációs reformhoz képest kivételes intézményrendszert alakít ki (engedélyez) a szigeten. Magyarán: legyen valamiféle korzikai parlament, meg kormány.
Na, hát ez rendesen kiverte a biztosítékot a franciáknál. Különösen a reformcsomag első pontja, amely nem állított kevesebbet, minthogy Franciaország elismeri a korzikai nép létét. (A történet röviden: a pártfegyelem alapján a francia nemzetgyűlés végül megszavazta a törvényjavaslatot, annak ellenére, hogy a szocialisták jakobinus szárnya is vért köpött a fent említett paragrafustól, de persze az alkotmánybíróság végül törölte az ominózus részt a törvényből.) Tessék? De hát ha a korzikai nép létezik, azzal aláássák Franciaország szuverenitását, az egységes nemzetállam létét, azt az alapvetőnek tekintett nézetet, miszerint Franciaországban csak franciák vannak. És persze, hogy nem lett semmi a korzikai nép elismeréséből, viszont
Na és akkor hasonlítsuk össze picit a két helyzetet. Ugye, Franciaország, ahogy ma kinéz, egy ideje létezik (elnézést s sommás megfogalmazásért, ott is vannak kanyarok, nyilván), Románia bő száz éve. Franciaország 20. századi történelmét nem vágta ketté egy 40 éves kommunista diktatúra pallosa. Értem én, a francia szalonkommunisták ott üldögéltek a különböző kávéházakban, egyéb helyeken, élvezték a csúnya kapitalizmus minden előnyét, közben tele szájjal szónokoltak a mindenféle szélsőbalos utópiákról. De hát ott nem vált valósággá. Nem vitte el az esetleg túl szabadszájú szalonkomcsikat senki, semmilyen csatornához. Romániában viszont éppen ez történt. És persze vannak más tényezők is: méret, kultúra, gazdasági, katonai hatalom, gyarmati múlt stb. Székelyfölddel szorosabb kapcsolatban csak annyit: míg korzikai terroristát könnyű találni, a román szerveknek elég sokat kellett izzadniuk ahhoz, hogy előkaparják a semmiből a székely „terroristákat”. Mindent összevetve: oda lehet dörgölni Románia orra alá a korzikai jó példát (azért annak is várjuk meg a végét). De tartok tőle, hogy hiába.
Aki azonnal idegbajt kap, törni-zúzni kezd, lázad és nekinyom a falnak, amikor valami olyasmit hall, ami az ő kis világa szerint rossz dolog. És van még valami. Romániának jelen pillanatban egyetlen darab negy formátumú politikusa sincsen. Aki esetleg mérlegelhetne, mondjuk, az egységes és oszthatatlan nemzeti köldöknézésen túl.
Tehát, kedves Székelyföld, a magam részéről négy vállal támogatom a jó példa követését. Csak sajnos, az a helyzet, hogy te, kedves Székelyföld, nem vagy egy sziget a Fekete-tengeren. Hanem egy Románia nevű nemzetállam-süvölvény udvarának kellős közepén.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
A májusi ősz pedig az Istennek sem akar itt hagyni minket.
A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
A külügyminisztérium azt tanácsolja a Líbiában tartózkodó román állampolgároknak, hogy a konfliktusok eszkalációja miatt azonnal hagyják el az országot.
Teljesen eltűnt a különbség a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt, George Simion és Nicușor Dan között, olyannyira, hogy fej-fej mellett, egyenlő támogatottsággal állnak – legalábbis ez áll az AtlasIntel friss felmérésében.
Magyarország miniszterelnökének arcát és nevét felhasználva próbálja növelni népszerűségét az államelnök-választás második fordulója előtt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltje.
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.