A magyarországi menekültügy kétségtelenül egy új világtörténeti jelentőségű folyamat minket érintő része – írja Bakk Miklós a menekültválságról.
1.
Nem tudhatjuk, mi lesz ennek a vége, lehetőségeink mérlegelése olyan okoskodást követel meg, amelynek alapvetően két forrása van: ideológiai-világnézeti és történelmi-tapasztalati.
Az egyik sem nyújt abszolút támpontot: az ideológiai megközelítés hamis utópia-pályára terelheti a cselekvést, de a tapasztalat sem igazít mindig jól el. Mégis, úgy vélem, most, amikor víziók sokaságával szembesülünk, elsősorban a tapasztalat primátusát jó szem előtt tartanunk. Cioran egy mondását átírva: szívesebben tanyázom egy szkeptikusan józan polgár, mint egy fékevesztett szent közelében.
kinek és milyen jellegű erkölcsi kötelessége van segíteni a menekülteket vagy a migránsokat. Itt a keresztény álláspont feltétlensége (Jézus szeretetparancsa szerint a segítségnyújtás feltétlen) ütközik a jogi és közigazgatási eljárások feltételeket szabó természetével, amelyek korlátokat szabnak a humanitárius megsegítésnek, és a segítségre szorulótól együttműködést és szabálykövetést követelnek. Mindaddig, amíg a politika intézményeinek rutinjaihoz igazodik, nem okoz különösebb konfliktusokat az, hogy az állami szervek gondoskodó eljárásai nem a krisztusi feltétlenség szabályai szerint folynak le. Ez az ellentmondás legitim, a társadalom (a nemzet) tagjai közötti korábbi egyetértés tette azzá: valahogy közmegegyezés-szerűen tudjuk, miben számíthatunk az állam, és miben embertársaink segítségére. De ez most másképp van.
2.
A rendkívüli helyzetek, írta Török Gábor is a minap, pontosan megmutatják azt, amit a politika hétköznapjai, rutinjai elrejtenek. Többek közt azt, tesszük hozzá, hogy a krisztusi parancs individuális feltétlensége miféle ellentétekbe kerülhet azokkal a közösségi érdekekkel, amelyek az európai társadalomszervezésben szintén a keresztény szeretetparancs nyomán intézményesültek gondoskodó eljárásokként. A menekültek vagy migránsok emberi mivoltuk alapján már felbukkanásukkor a szeretetparancsra igényt tartó lények, de hogy a közigazgatási kapacitással biztosított hivatalos gondoskodó eljárás is kiterjeszthető legyen rájuk, ahhoz előzetesen be kell lépniük valamilyen „társadalmi szerződésbe”. Márpedig útlevél, személyazonosság híján, a regisztráció elutasításával épp ez hiúsul meg.
A közvélemény polarizálásának a lehetőségét viszont éppen ez a kinagyított ellentét teremti meg:
S minthogy a politika mindenüvé benyomul, ennek a kérdésnek a polarizáló hatalma mind a gyakorlati problémákra, mind az ideológiai szemléletre kihat.
Jól mutatja az ellentétet a radikális humanizmus ideológiába való átfordulása, amely épp a szeretet krisztusi feltétlenségének laicizált és ateizált változatára tud építeni. (Hogy a krisztusi szeretetparancs olyan modern – egyéni és csoportos – hivatástudatokban tud továbbélni, amelyek teljesen leszakadtak a keresztény tanokról, elokvens bizonyítéka annak is, hogy Európa keresztény alapjain nem csupán vallásosságot kell értenünk.) A szeretethivatás, amely most a migránsokkal szemben nagyon sokak részéről megnyilvánul, egyéni és csoportos életviteleket rendel alá ennek az imperatívusznak.
Fotó: Mohai Balázs/MTI
Az elkötelezetten egyetlen ügyet szolgáló, mondjuk így, egy-ügyű (single issue) emberek, csoportok, szervezetek ugyan nem politikai ágensek, de az elmúlt hetek vitáiból azt látjuk, hogy azok az értelmiségiek, akik e helyzetben a szeretetfeltétlenség alapján keresik a megoldást, már politikai ideológiát is szolgálnak. Magyar példa van rá számtalan (érdemes például az elmúlt napok Babarczy-Stumpf vitáját eszerint olvasni). De álljon itt most egy román példa: Vladimir Tismăneanu a hontalanokkal való ösztönös szolidaritást morális parancsból a korlátlan befogadás ideológiájává szélesítette, majd a magyarországi helyzetre hivatkozva Orbán Viktor bírálatának az eszközévé tette. Az eljárás a befogadó toleranciát abszolutizálja, teszi univerzális és feltétlen értékké, tehát
„az értékek zsarnokságát” (Carl Schmitt) valósítja meg. A zsarnokivá tett érték nagyon jó eszköz azon politizáló értelmiségiek számára, akik a politikai elemzést ideológiai elemzéssel helyettesítik, és a konkrét politikai folyamatok kritikai vizsgálatát bizonyos politikusok egyfajta ideológiai ad hominem megbélyegzésével helyettesítik (ahogy ezt Tismăneanu tette Vaclav Klaus vagy Orbán Viktor sommás kategorizálásával).
A klasszikus „hiba”, amelyet az egy-ügyű értékzsarnokság elkövet, a Max Weber által definiált érzületi etika és a felelősség-etika kettősével írható le. Az érzületi etika szerint a jót csak követni kell, a jóból csak jó születik, a nemes érzület pedig felment mindenkit a konzekvenciák alól. A felelősség-etika ezzel szemben számol a tettek következményeivel, a politikai cselekvéssel szemben érvényesítve pedig azt fejezi ki, hogy
a cselekvő politikusoknak ezzel a dilemmával kell szembenézniük, s el kell számolniuk a következményekkel.
Az egy-ügyűség értékzsarnoksága intellektuális támaszt logikus módon elsősorban az univerzalizálható értékek között talál, nem véletlen tehát, hogy jórészt az egyetemes elvekre alapozó progresszív baloldalt jellemzi. Eközben azoknak a politikusoknak, akiknek választóik különböző partikuláris értékeit kell közös nevezőre hozniuk, a felelősség-etikai számonkérhetőség jut.
3.
Martin Schulz és Orbán Viktor közös sajtóértekezletének egy adott pillanatában Schulz a szolidaritás közös értékét, Orbán pedig saját felelősségét hozta fel. Csakhogy Schultz kijelentésében nem volt világos, a szolidaritást egyetemes értéknek tekinti-e, amelynek a propagálását, a világban való képviseletét az Uniónak kell vállalnia, vagy csupán olyannak, amelynek az EU tagállamai és polgárai között kell léteznie. A kontextusból kiolvashatóan Schultz mindkét szolidaritásértelmezésre gondolt. Viszont e kettő – paradox módon – nem igazán egyeztethető össze.
A világméretű és csak az emberi mivoltot szem előtt tartó szolidaritás imperatívuszára közösségek nem építhetőek, túl univerzális és túl üres eszme ahhoz, hogy nagyon sok embert összekössön. Az emberiség ténylegesen létező közösségei zsigerien átélhető összetartozáson alapulnak, a szolidaritások kis, majd növekvő körei csak ezek fölött működnek; ha ezek az átélhető összetartozások elvésznek, a szolidaritás elvontabb eszméje sem tud létezni. Az univerzális szolidaritás tehát eszmény, amely nem törölheti el a partikuláris alapokat.
mert annak ára a saját „zsigeri” közösségünkkel való szolidaritás feladása. Megtagadhatjuk tehát a jobb életre vágyó migránsoktól, hogy nálunk telepedjenek le. Természetesen, Európa partikuláris történeti közösségei kultúrájukból adódóan a szolidaritás bővítéséért cselekszenek. De ennek határát épp saját partikularitásuk változtatva-megőrzésének a célja kell hogy kijelölje. Ezért fontos, hogy minden európai nemzet maga ellenőrizhesse a bevándorlási folyamatát.
A jogok nyelvén ezt Lányi András fogalmazta meg nagyon pontosan: „az egyén szabadságjogai nem játszhatók ki a népek önrendelkezési joga ellenében”. Ebben a kérdésben a történeti partikularitás az egyetemes elvek elé vág: „A közszabadság és a közjó azért élvez ilyenkor elsőbbséget az egyén jogaihoz képest, mert az egyén szabadsága és erkölcsi méltóságának tisztelete nem valami velünk született adottság, hanem történelmi vívmány: elismerésükre tehát csak a közösség tagjaiként számíthatunk, amely elkötelezte magát ezen értékek mellett”. És minthogy
érthető, hogy a befogadás-kizárásnak egységes normatív rendje nem alakítható ki (ezért a kvótarendszer elleni berzenkedés), miközben az is világos, hogy a közös határ megerősítése mégis csak közös fellépést igényel. (A legjobb megoldási lehetőség talán – de ez most nem témánk – egy olyan konföderáció „kitalálása” lenne, amelyben van közös kül- és hadügy, közös határvédelem és közös kiegyenlítési politika, de minden jelenlegi „uborkagörbületi” hatáskör visszakerülne a nemzetállamokhoz.)
4.
A szeretetfeltétlenség (korlátlan befogadáspártiság) nyilvános diskurzusának egyik következménye az, hogy megnehezítette a bevándorlásról való vitát. Olyan ringet alakított ki, amelynek egyik sarkában a bevándorlásellenes, xenofób, gyűlölködő, konzervatív-köldöknéző megkreált alakja melegít, a másikban pedig a humánus, liberális, demokrata toleranciabajnok áll készen a csatára. De
az elutasítás mérlegelése nem xenofóbiából vagy maradiságból ered. A mostani népvándorlás humanitárius nézőponton túli kérdése az, hogy veszély-e, és miképpen, az európai kultúrára nézve az Európán belüli iszlám közösségek megerősödése. Az erre adott válaszokat pedig nem helyes a szeretet/befogadás – gyűlölet/elutasítás skálán elhelyezni. A globalista megközelítéssel szemben komoly és változatos szellemi háttere van annak a pozíciónak is, amely ezt a veszélyt valósként állítja (például Roger Scruton, Giovanni Sartori vagy Kertész Imre).
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Ezt vitatni többféleképpen szokták: számszerűségi érvekkel (az európai bevándorlás rátája még mindig alacsonyabb, mint az Egyesült Államoké), konkrét ellenpéldákkal vagy akár a radikális humanisták tapasztalatai alapján, akik segítő tevékenységük során a muszlim migránsok tömegében elesett, kétségbeesett, minden gesztusért hálás emberek sokaságát látják.
Most csupán a „humanista ellenérvhez” fűzök megjegyzést. A muszlim migránsokat egyéni elesettségükben lehet áldozatnak, szánalomra és segítségre méltó embereknek tekinteni.
És egyedül vannak (esetleg kiscsaládjukkal). Nem lehet őket rossz szándékú embereknek tekinteni (kivéve az iszlamista terroristák bizonyosra vehető jelenlétét ebben az áradatban), azonban amikor megérkeznek a célországba, és ott visszaépítik saját hálózataikat, akkor akkomodációjuk módja olyan társadalmi zárványokat hoz létre, amelyek, bizonyos kritikus tömeg fölött kétségtelenül strukturális erőszakot gyakorolnak a befogadó társadalom fölött. E szcenárió ellen lehet érvelni a sikeres muszlim integráció egyéni példáival. De esetükben a siker egyik kulcsmozzanata épp az volt, hogy az így integrálódó személyek tényleg egyedül és nem tömegben érkeztek, és beilleszkedésük kérdésével egyedül kellett megbírkózniuk.
A mostani tömeges népvándorlás esetében gyaníthatóan nem így lesz: a befogadó országok a vándorlás közös megpróbáltatásai alatt már részben előkészített zárványokat fogadnak be. Számukra az európai társadalmi környezetnek csak használati értéke van, velük európai típusú lojalitási viszonyra nem tudnak lépni.
Címlapfotó: Molnár Edvárd/MTI
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
A másságot tisztelni kell, mondják. De mi van, ha a másság kultúrája olyan dolgokat is tartalmaz, amelyet a másságot nagyban tisztelő elfogadhatatlannak érez?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”
„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”
Arról, hogy miért lenne fontos továbbra is a Vezúv lejtőjére építeni a városainkat.
Arról, hogy miért lenne fontos továbbra is a Vezúv lejtőjére építeni a városainkat.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.