Kimondhat-e olyan dolgokat a magát nemzetállamnak valló ország magas rangú – és hát kormánytagként a kormány politikájával egyetértésre „ítélt” tisztségviselője, mint amilyet a kisebbségi sorban élő, s ezzel a sorssal dehogy is mindig elégedett kisebbség vezetőjének kötelessége kimondani?
„Azt, például, hogy a kisebbség szabadsága, a legnagyobb kincsünk, könnyen veszélybe kerülhet, s ha ki is vívtunk belőle valamennyit, az nem tekinthető egyszer s mindenkorra érvényesnek és visszavonhatatlannak: újból és újból, napról napra ki kell állnunk, meg kell küzdenünk érte, és, nem feladva az eddigi eredményeket, újabb célokat kitűzni.
Kérdés, hogy van-e teljes szabadság (ha netán mégis, akkor az milyen és meddig terjedő), de egészen bizonyos, hogy attól a hazai magyarság nagyon messzire van. Szabadságérzetünk, egyetértve a március 15-i szónokkal, erősödött az elmúlt negyedszázadban, de bűnös mulasztás lenne hátradőlni, amíg napjainkban olyan, mondhatni elemi dolgot sem tudunk felmutatni, mint az önálló magyar orvosi kar, amely már fél évszázaddal ezelőtt létezett.
A szabadságjogok korlátozása tehát nemcsak elméleti veszély, hanem nagyon is valóságos, és az erre irányuló kísérletek nem szűntek meg. Sőt, az elmúlt időszakban, a szövetségi elnök szavaival élve »szemmel látható módon felerősödtek és elszaporodtak a közösségünk elleni támadások«, küzdeni kell az iskoláért, a minden szintű anyanyelvi oktatásért (akkor is, ha ez elvileglehetséges – de hány, elvileg kisebbségi jogokat biztosító, de be nem tartott törvény van?), a közösségi szimbólumok használatáért, egykor elkobzott javaink visszaszolgáltatásáért, és általában nemzeti identitásunk megőrzéséért.
Sokan hiszik még Romániában, hogy ha bizonyos szabadságjogokat megadnak a magyar (és általában a) kisebbségnek, akkor nekik kevesebb marad, holott éppen fordítva van: ha a jogaival elégedett kisebbség jól érzi magát országában és igazi hazájának tekinti azt, a most aggodalmaskodóknak is jobb lenne a köz- és szabadságérzete. Persze, a sokfelé már kipróbált és bevált »receptet« nálunk is ki kellene próbálni…"
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.

Tegyük le a fegyvert a lövészárokban és nézzük meg, mit mond a matek, avagy a magyarországi országgyűlési választások eredményei az erdélyi magyar csendes többség szemszögéből.