Indulok, határozott léptekkel, és ruganyos térdekkel, amúgy obamásan, felperdülök a lépcsőn. Jönnek, mosolyognak, kezüket nyújtják, szinte hajlonganak.
Kelemen Hunor kicsit vacillál reggel, hogy az Omegát vagy a Longines-t csatolja bal csuklójára, aztán az utóbbi mellett dönt, mert egyszerűbb, fehérebb, tisztább. Begombolja a Hugo Boss-zakó középső gombját és elgondolkodik, hogy vajon nem tett-e kissé sok arcvizet a frissen trimmelt borostájára, de végül úgy találja, hogy nem. Gondosan ellenőrzi a fogsorát a falitükörben, majd néhányszor hangosan összecsattintja állkapcsát. Aztán hirtelen megmerevedik, majd pisztoly előrántását imitálva
Néhány másodpercig farkasszemet néz önmagával, végül a helyzetet feloldva a szájával csettint egy vagányat, úgy féloldalasan, futólag megérinti a selyemnyakkendője csomóját, megigazítja keret nélküli szemüvegét és ellép a tükörtől. Felkapja kolumbiai marhabőrből kézzel varrott fekete irattáskáját és kilép az ajtón.
*
Na igen, a studház, aha, itt a rendőr, irányít, itt fogok kiszállni. A sajtó még nem vett észre… de hopp, máris itt vannak. Nyitom az ajtót, megnyerően mosolygok, kedvesen köszönök. Begombolom a Hugo Boss középső gombját, szép napunk van ma, nemde, mondom, visszaköszön a sajtó, minden rendben?, kérdezem udvariasan, persze, hogy minden rendben. Indulok, határozott léptekkel, és ruganyos térdekkel, amúgy obamásan, felperdülök a lépcsőn. Jönnek, mosolyognak, kezüket nyújtják, szinte hajlonganak. Mindenkinek megy egy elnöki mosoly. Nem időzök sokat, belépek az előtérbe. Itt is jönnek felém, sokan, ez a nap a mosolygásé lesz. Kezembe nyomnak egy mappát, futólag fellapozom, ja ez az, itt van minden, a beszédemnél megállok, beleolvasok, közben a sajtó fotóz,
majd csukom is be az irattartót. Néhány percig nyilatkozom a médiának, majd igyekszem a terembe.
*
Kelemen Hunor nem túl gyorsan, de kellően határozott léptekkel közelít székéhez, az első sorban, középen, rajta a nevével. Felkapja a papírlapot, majd, mivel valahogyan válaszolnia kell az udvarias fogadótapsra, nem túl hivalkodóan a levegőbe lendíti jobb karját. Kigombolja a Hugo Boss középső gombját és leül. Kicsit cseveg a bal és jobb szomszédjával, de csak semleges témákról. Aztán felcsendül a Himnusz, mire feláll, begombolja a Hugo Boss középső gombját és vigyázzállásban hallgatja végig a melódiát, majd a következőt és a következőt. Aztán kigombolja a Hugo Boss középső gombját és leül. A színpadon felgyúlnak a fények. Sorra jönnek a köszöntők, beszédek.
*
Én következem, a konferanszié bejelent a színpadon. Felállok, begombolom a Hugo Boss középső gombját és feltáncolok a színpadra. Közben megy a taps, én szerényen leintem, csendet kérek. Belefogok a politikai beszámolómba. Jó a szöveg, jó a ritmusa, fel van építve rendesen. Egész jól mondom, gyakran pillantok fel a papírról, a nézőtér bal és jobb oldalára és középre is nézek, igyekszem szemkontaktust teremteni.
Gesztikulációmat visszafogom, csak ott és annyit, ahol és amennyit feltétlenül szükséges. Szépen zárom le, megtapsolnak, persze. Lelépdelek a színpadról, a helyem felé megyek, majd kigombolom a Hugo Boss középső gombját, leülök.
*
Kelemen Hunor a helyén ülve figyeli, hogyan zajlik a kongresszus. Hallgatja, ahogy a többiek beszélnek. Néha szót kér, pár percig válaszol, kérdez, pontosít vagy kiegészít. A kongresszus minden előkészített javaslatot elfogad. Következik az elnökválasztás.
*
Én vagyok az egyetlen jelölt. Jól van ez így. És most jön a szavazás. Megválasztottak. Kihirdették. Én vagyok az elnök, újabb négy évig. Felállok, begombolom a Hugo Boss középső gombját, megyek köszönő beszédet mondani. Ezt már rögtönözöm, nincs szükségem papírra. Nem húzom el, nem győztem le senkit, nincs szükség diadalbeszédre. Megköszönöm és még egyszer, de rövidebben hangsúlyozok néhány gondolatot a köszöntő beszédemből, és ennyi. Visszamegyek a helyemre, kigombolom a Hugo Boss középső gombját, leülök. Nagyjából vége a kongresszusnak.
*
Kelemen Hunornak az előtérben gratulálnak, kézfogással, szavakkal, mosolyogva. Udvariasan megköszöni mindenkinek, szól néhány szót, majd továbblép. Várja a sajtó. Felgyúlnak a fények, a kamerákon vakítóan, hófehéren izzik a ledmátrix, minden foton az ő arcát éri.
Majd beszélni kezd, gyakorlottan, összeszedetten, okosan. Jön néhány kérdés, megválaszolja, majd áll a tévéstábok rendelkezésére. Mindenkinek röviden nyilatkozik, mosolyog, bár kissé fáradt már. Majd a kijárat felé indul.
*
Kelemen Hunor hajnali fél kettőkor a fürdőszobatükör előtt áll meztelen felsőtesttel. A zuhany kissé felélénkítette, de tudja, hogy amint az ágyat meglátja, a melatonin egyből megteszi hatását. A tükörben megnézi fogsorát, csettint, majd jobb alsó szemhéját lehúzva a szemét nézi közelről. Aztán behajlított karjait félig felemelve megfeszíti mindkét bicepszét. Megpördül, megvizsgálja hátulnézetből is, a vállán átpillantva. Majd végigsimít borostáján, lekapcsolja a villanyt, belép a hálószobába. Ágyba bújik és perceken belül elalszik.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.