Van egy kóbor kutyám. Fogalmi ellentmondás ez. De igaz. Viszont örülök, hogy állatvédőm nincs. Valamelyikünknek mennie kellene.
Történt nemrégiben (vannak ilyen fura, embertől-állattól elrugaszkodott történetek a Rend Főlegvárában, Kolozsváron), hogy szembejött velünk (értsd, két felnőtt, két gyerek) egy kóbor kutya. Ez, gondolom, nem hihetetlen. És az sem, hogy barátságosnak bizonyult. Sőt, hazáig kísért. Sőt, bejött az udvarra. Sőt, elfogadta a gyerekek által nagylelkűen felajánlott rántott csirkecombot. (Ja, már innen világos, az én anyámé, ha ilyen csökött akaratú családfő vagyok!) Aztán kiment. És ennyi, gondoltam én.
Egy francot! Ez a tacskóba oltott foxi leheveredett a kapu elé, oszt el nem mozdult onnan. Ha kedve volt, bejött, ha megunta, kiment csatangolni. Mondok, ez így nem helyes. Mert a kutya vagy barát, társ, őrző, vezető, szerető, mi egyéb fene, vagy nem. Ez a kint-is-van-bent-is-van attitűd, ez nem megy. (Tudom, nem vagyok elég liberális vagy mi a szar, mert, ugye, mások kihelyezésben gondozzák a házikedvencüket, valami távoli udvaron, na nem azért, mert nem akarják beengedni a lakásukba, dehogy. Állati jogtisztelők bizonyára.)
Szóval. Megszereztem három állatvédő egyesület számát. Gondoltam, felhívom őket és a gondjaikra bízom a kedves ebet. Hiszen ezért vannak. Ez a dolguk, többek között. Az első Hölgy megkérdezte, hol lakom. Mondtam neki. Aha, kertváros. Bizony, szégyenkeztem. Tehát magának van kertje. Van, suttogtam megtörten. Nem szégyelli magát, dörögte sztentori hangon a párka. Van kertje, és nem átallja utcára tenni azt a szegény lelket? De hát éppen ezért telefonálok, nyöszörögtem. Tegye a kötelességét. Katt. Nabazdmeg. Mindegy, hátha a következő állatvédő kedvesebb lesz.
Jó napot kívánok. Mint az északi szél, olyan volt a második párka hangja. (Ja, csupa nővel beszélgettem. Biza, asszonyok kellenek a vártákra.) Igen? Egy kutya? És hol találta? Az utcán. És hogy érezte magát? Remekül, köszöni szépen. Nyakörv is volt rajta. Tényleg? És maga beengedte? Én nem. A gyermekeim. Értem. És most ki akarja rakni? Bocsánat, Asszonyom, nem kirakni akarom. Gondoskodni szeretnék róla. Ezért hívtam Önöket. Aha. Akkor bizonyítsa be, hogy a kutya nem a magáé! Mi van??? Letettem. Kész. Mert igaza van. Nem tudom bizonyítani, hogy a rohadt dög nem az enyém. Next.
Halló? A harmadik párkának egész kedves volt a hangja. Na, hátha. Jó napot kívánok. Aha. Egy kutya. És ki akarja... NEM! NEM AKAROM KIRAKNI. (Azt hiszem, elszakadt a bennem a tolerancia sorsfonala.) Az Önök gondjaira akarom bízni, mert nekem se időm, se energiám nincs rá. Magyarán, nem kell a kóbor eb, érti? Viszont az utcára se akarom kitenni. Érti? Önök meg tudtommal ezzel foglalkoznak. Érti? Pénzt kapnak mindenféle költségvetésből, érti? Éppen erre a célra, érti? Megnyugtatott, hogy érti. Akkor vihetem az ebet, szusszantam fel. Nem. Döbbent csend után: miért nem? Telt házunk van. És akkor mit tegyek? Tudja mit, hívja ki a sintért. (Ezt mondja nekem az állatvédő!!!) És aztán számoljon el a lelkiismeretével. Maga gyilkos! Katt.
Jelentem alássan minden lelkes, kötelességtudó, segítőkész, szorgalmas ember- és állatbarát aktivistának, a kutya továbbra is itt van. És továbbra se kell. Előbb-utóbb ki fogom hívni a sintért. De nem a kutya miatt. Elküldöm az állatvédő egyesületekhez. Vigye el ezeket a lényeket, tartsa őket ketrecben, amíg a törvény előírja, és ha nem jelentkezik értük senki, vessen véget szenvedéseiknek.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.