Van egy kóbor kutyám. Fogalmi ellentmondás ez. De igaz. Viszont örülök, hogy állatvédőm nincs. Valamelyikünknek mennie kellene.
Történt nemrégiben (vannak ilyen fura, embertől-állattól elrugaszkodott történetek a Rend Főlegvárában, Kolozsváron), hogy szembejött velünk (értsd, két felnőtt, két gyerek) egy kóbor kutya. Ez, gondolom, nem hihetetlen. És az sem, hogy barátságosnak bizonyult. Sőt, hazáig kísért. Sőt, bejött az udvarra. Sőt, elfogadta a gyerekek által nagylelkűen felajánlott rántott csirkecombot. (Ja, már innen világos, az én anyámé, ha ilyen csökött akaratú családfő vagyok!) Aztán kiment. És ennyi, gondoltam én.
Egy francot! Ez a tacskóba oltott foxi leheveredett a kapu elé, oszt el nem mozdult onnan. Ha kedve volt, bejött, ha megunta, kiment csatangolni. Mondok, ez így nem helyes. Mert a kutya vagy barát, társ, őrző, vezető, szerető, mi egyéb fene, vagy nem. Ez a kint-is-van-bent-is-van attitűd, ez nem megy. (Tudom, nem vagyok elég liberális vagy mi a szar, mert, ugye, mások kihelyezésben gondozzák a házikedvencüket, valami távoli udvaron, na nem azért, mert nem akarják beengedni a lakásukba, dehogy. Állati jogtisztelők bizonyára.)
Szóval. Megszereztem három állatvédő egyesület számát. Gondoltam, felhívom őket és a gondjaikra bízom a kedves ebet. Hiszen ezért vannak. Ez a dolguk, többek között. Az első Hölgy megkérdezte, hol lakom. Mondtam neki. Aha, kertváros. Bizony, szégyenkeztem. Tehát magának van kertje. Van, suttogtam megtörten. Nem szégyelli magát, dörögte sztentori hangon a párka. Van kertje, és nem átallja utcára tenni azt a szegény lelket? De hát éppen ezért telefonálok, nyöszörögtem. Tegye a kötelességét. Katt. Nabazdmeg. Mindegy, hátha a következő állatvédő kedvesebb lesz.
Jó napot kívánok. Mint az északi szél, olyan volt a második párka hangja. (Ja, csupa nővel beszélgettem. Biza, asszonyok kellenek a vártákra.) Igen? Egy kutya? És hol találta? Az utcán. És hogy érezte magát? Remekül, köszöni szépen. Nyakörv is volt rajta. Tényleg? És maga beengedte? Én nem. A gyermekeim. Értem. És most ki akarja rakni? Bocsánat, Asszonyom, nem kirakni akarom. Gondoskodni szeretnék róla. Ezért hívtam Önöket. Aha. Akkor bizonyítsa be, hogy a kutya nem a magáé! Mi van??? Letettem. Kész. Mert igaza van. Nem tudom bizonyítani, hogy a rohadt dög nem az enyém. Next.
Halló? A harmadik párkának egész kedves volt a hangja. Na, hátha. Jó napot kívánok. Aha. Egy kutya. És ki akarja... NEM! NEM AKAROM KIRAKNI. (Azt hiszem, elszakadt a bennem a tolerancia sorsfonala.) Az Önök gondjaira akarom bízni, mert nekem se időm, se energiám nincs rá. Magyarán, nem kell a kóbor eb, érti? Viszont az utcára se akarom kitenni. Érti? Önök meg tudtommal ezzel foglalkoznak. Érti? Pénzt kapnak mindenféle költségvetésből, érti? Éppen erre a célra, érti? Megnyugtatott, hogy érti. Akkor vihetem az ebet, szusszantam fel. Nem. Döbbent csend után: miért nem? Telt házunk van. És akkor mit tegyek? Tudja mit, hívja ki a sintért. (Ezt mondja nekem az állatvédő!!!) És aztán számoljon el a lelkiismeretével. Maga gyilkos! Katt.
Jelentem alássan minden lelkes, kötelességtudó, segítőkész, szorgalmas ember- és állatbarát aktivistának, a kutya továbbra is itt van. És továbbra se kell. Előbb-utóbb ki fogom hívni a sintért. De nem a kutya miatt. Elküldöm az állatvédő egyesületekhez. Vigye el ezeket a lényeket, tartsa őket ketrecben, amíg a törvény előírja, és ha nem jelentkezik értük senki, vessen véget szenvedéseiknek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?