Ilie Bolojan, a balkáni leves és a sajátos kelet-európai skizofrénia

Ilie Bolojan megérkezett a bukaresti nagypolitikába, és azt tapasztalta, hogy túl van méretezve az apparátus.

Ez ellen tenni kell, gondolta magában Ilie Bolojan.

Nem is sokat lacafacázott: alig egy hónapja lett a szenátus elnöke, máris nagyszabású kirúgásokat tervez. 25%-kal faragná le a túlméretezett apparátust, ami azt jelenti, hogy

Ilie Bolojan mindezt egy sajtótájékoztatón jelentette be, hozzátéve, hogy a szenátus összes alkalmazottjának versenyvizsgán kell megerősítenie az eddig betöltött pozíciójára való alkalmasságát. Erre aztán a szenátus alkalmazottai kórusban kezdtek el pfujolni.

Mindennek évszázadokra visszanyúló balkáni hagyománya van. Ilie Bolojan a váradi, majd Bihar megyei ténykedése után persze joggal gondolhatja úgy, hogy ez így nincs rendben, ám nem számol a megszokás ördögi hatalmával.

Miért nem mennek a méltósággal együtt a szenátusból azok az alkalmazottak, akik annak idején az illető méltósággal jöttek, miért halmozzák a munkaerőt állandó munkaszerződésekkel, hogy aztán az új méltóság már ne hozhassa a saját embereit magával, teszi fel a kérdést Ilie Bolojan.

Az egész balkáni világ alapvető sajátossága. Ez pedig nemcsak a románokra igaz, hanem az erdélyi magyarokra is.

Állami állást keress magadnak, mert az a biztos – hallgattuk annak idején a nagyszüleinktől, meg a szüleinktől is, azoktól a generációktól, akik a rendszerváltás után igen gyorsan rádöbbentek, hogy a szabad világnak is megvannak a hibái, hogy a „magánvállalatok” egykettőre csődbe mehetnek, így aztán mégiscsak jobb lesz a „biztos” állami apparátushoz tartozni.

És akkor csoda, hogy túl vannak méretezve az apparátusaink?

Erre jön nekünk Ilie Bolojan, és beleköp a mi levesünkbe? Na nem, azt már nem, akkor pfujolunk, kifütyüljük, ilyet csinálni nem lehet. Különben is, nem tudja ő, nem látja ő még át a mi helyzetünket, nem tudja, milyen komplex az a munka, amit mi itt végzünk, ez csak egy populista húzás a részéről.

Naná, hogy az. Ilie Bolojan sem hülye.

Ő is a saját gesztenyéjét sütögeti, és mivel jelenleg amúgy is a klasszikus politika „ellen dolgozó” politikusok a népszerűek, Bolojan vélhetően még szabad kezet is kapott a népszerűsége mélypontján lévő PNL-től,

Ilie Bolojan pedig nem az a fajta ember, aki ne gázolna át bárkin a saját érdekében. Ki kell rúgni pár száz embert? Hát kirúgjuk őket.

Csakhogy a megszokás nagy úr.

Az a túlméretezett apparátus nem egy nap alatt lett túlméretezve. Azok a Bolojan szerint fölösleges állások nem egy nap alatt lettek létrehozva és betöltve. Ennek igen mélyre nyúló balkáni gyökerei vannak. Ilie Bolojan most éppen szembemegy mindezzel. És ez veszélyes játék, mert a józan ész ugyan azt diktálja, hogy ez jó, számolni kell a megszokás hatalmával.

Ha a felmérést készítő kérdezőbiztosnak kell válaszolni, gondolkodás nélkül azt mondja, hogy ő a Nyugathoz akar tartozni.

Vrem o țară ca afară.

Csakhogy egy dolog akarni, és egészen más dolog ténylegesen a Nyugathoz tartozni. A balkáni berögződéseinktől nem vagyunk hajlandóak megválni, így aztán nehéz lesz el is érni, amit névlegesen akarunk. Mert szavakban a Nyugathoz akarunk tartozni, de ezért jó lenne a túlméretezett állami apparátus része lenni, mert „az a biztos”. Papíron a Nyugathoz akarunk tartozni, de azért visszasírjuk a kommunizmust, megszavazzuk Călin Georgescut, és kifütyüljük Ilie Bolojant, ha bele akar köpni az évszázados recept alapján fődögélő, sajátos kelet-európai levesünkbe.

Ez az a sajátos balkáni kettősség, ami folyton ellentétes irányokba rángatja az országot. És az az a sajátosság, amivel Ilie Bolojan nem számolt, amikor úgy döntött, beleköp ebbe az évszázados recept alapján készülő levesbe.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.